Belföld

Kéztörést szenvedett egy motorkerékpárral közlekedő 22 éves férfi, aki járművével egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban beleszaladt egy motorvonatba szerdán Kecskemét-Hetényegyházán – közölte a rendőrség. A motoros a tilos jelzés ellenére szaladt neki a Bzmot típusú motorvonatnak, amelyik elsodorta – mondta Rákosi Mihály alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. 09. 10. 19:56
Csaknem ötmilliárd forinttal, 14,3-ról 19,1 milliárd forintra növekvő veszteséget tartalmazó üzleti terv módosítási javaslatról tárgyalt szerdán első olvasatban a BKV igazgatósága - tudta meg az MTI az ülés résztvevőitől, akik emlékeztettek rá, hogy az előző vezérigazgató programjában ez évre nullszaldós működést ígért.
2008. 09. 10. 18:13
A katolikus egyház nem ismeri az egyházi közoktatási intézmények finanszírozását szabályozó új kormányrendelet-tervezetet, mert arról a kormányzattól nem kapott tájékoztatást - jelentette ki Erdő Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a konferencia őszi ülését követően.
2008. 09. 10. 18:01
Romlott savanyúságot foglaltak le ellenőrök egy halásztelki iskola és a kistarcsai Flór Ferenc Kórház konyháján - közölte szerdán a szakhatóság élelmiszerlánc-biztonságért felelős igazgatóhelyettes főorvosa. A fenntartó megyei önkormányzat szerint kórházukba mindössze két üveg lecsó került.
2008. 09. 10. 17:53
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaként Kállai Ernő továbbra is várja, hogy a kormány végre alakítsa ki álláspontját a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletével kapcsolatban.
2008. 09. 10. 16:51
Két volt kaposvári adóügyi behajtó ellen emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, és 38 rendbeli számítástechnikai adatok elleni bűncselekmény vétsége miatt - közölte a Somogy Megyei Ügyészség szóvivője.
2008. 09. 10. 16:17
A csődhelyzetben lévő Tiszaderzs minden értékesíthető vagyonának eladását rendelte el a bíróság, miután hitelezőkkel való adósságrendezési eljárás során nem tartották be a jogszabályokban előírt határidőket - közölte a Tisza menti település jegyzője.
2008. 09. 10. 15:41
Veszélyes politikai patthelyzet alakult ki, ezért olyan cselekvőképes kormányra van szükség, amely az év végén el tud fogadtatni egy végrehajtható, a magyar gazdaság versenyképességének növelését megcélzó költségvetést - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője.
2008. 09. 10. 15:25
Több mint ezer szabálysértési eljárásban mintegy 25 millió forintot meghaladó bírságot szabtak ki a Dél-Dunántúlon a parlagfűvel fertőzött területek tulajdonosai ellen - áll a Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Parlagfű Mentesítési Bizottsága számára készült jelentésben.
2008. 09. 10. 14:45
Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, mert az általa vezetett kiskunmajsai roma érdekvédelmi szervezet több mint tíz millió forint állami támogatással nem tud elszámolni - közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.
2008. 09. 10. 14:37
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP rendkívüli kongresszusának azt kell mérlegelnie, hogy kiáll a „Megegyezés" programja és a mostani kormány mellett, vagy elfogadja az SZDSZ által igényelt - bár részletesen még nem ismert - változásokat a kormányban, illetve programjában, annak érdekében, hogy a parlamenti többség mindenképpen biztosítható legyen.
2008. 09. 10. 14:14
Sólyom László köztársasági elnök szerdán hivatalában fogadta Fülöp Sándort, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosát, aki tájékoztatta az államfőt az új intézmény működéséről és az előtte álló feladatokról.
2008. 09. 10. 14:08
Enyhén csökkent a Fidesz, enyhén emelkedett az MSZP támogatottsága az elmúlt hónapban. A Századvég és a Forsense kutatásából azonban kiderül: az emberek többsége előrehozott választást, vagy egy harmadik erőt szeretne. Ha a jelenlegi opciók közül kell választani, akkor viszont inkább Gyurcsány, mint Orbán.
2008. 09. 10. 10:45
Szerdán az ország nagy részén alig lesz felhő az égen, a napsütést inkább csak nyugaton és északon zavarják időnként gomoly- és fátyolfelhők. Szerda délelőtt 7, 12 °C, délután 26, 30 °C –ra számíthatunk.
2008. 09. 10. 07:32
Olvasói sztorik