Az SZDSZ szerdán az adatvédelmi biztoshoz fordult az úgynevezett adatgyűjtési ügy miatt - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás József. Dávid Ibolya öt nap hátrányban van.
A BKV jegyellenőreinek stílusa gyakran sérti az emberek méltóságát, és visszásságok vannak a cég jegyértékesítési és pótdíjazási gyakorlatában is - derül ki Szabó Máténak, az állampolgári jogok biztosának vizsgálatából.
Jogerősen 1 év és 8 hónap fogházbüntetésre ítélték halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért szerdán a Somogy Megyei Bíróságon azt a nagybajomi vadászt, aki két évvel ezelőtt véletlenül agyonlőtte vadásztársát. A büntetés végrehajtását a bíróság 2 évre felfüggesztette.
Gyurcsány Ferenc nem tudott arról, hogy nem szabad nyilatkoznia a Tarka Magyar kezdeményezésről, ettől függetlenül elmegy a szombati rendezvényre. A hír hallatán a Tomcat néven ismert szélsőjobboldali blogger bejelentette: mégsem rendez ellenfelvonulást.
A jövő évi költségvetésben közoktatási és közművelődési célokra nemzeti forrásból 37 milliárd forint jut, amelyet további 90-95 milliárd forinttal egészítenek ki uniós források - közölte Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután pedagógiai szervezetek vezetőivel egyeztetett az Új Tudás Programról.
Elfogtak egy 21 éves fiatalembert és 15 éves társát, akik a gyanú szerint pénzt akartak rabolni egy radostyáni idős asszonytól; lakásában bántalmazták a nőt, de végül üres kézzel menekültek el – közölte a miskolci rendőrség.
Fogyatékosügyi ombudsman megválasztására kérte a kormányt tizenhárom, fogyatékkal élőkkel foglalkozó társadalmi szervezet. Erről az egyik kezdeményező, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány tájékoztatott.
Magyarország és az Egyesült Államok megkötötte az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást. A bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezményt April H. Foley nagykövet és Draskovics Tibor igazságügyi miniszter írta alá.
Ellenvonulást jelentett be egy magánszemély a rendőrségen, a Tarka Magyar! néven szervezett civil demonstráció elleni tiltakozásul; a két csoport a tervek szerint egymással szemben vonulna szombat délután a fővárosban, az Andrássy úton.
A Fidesz továbbra is a távhő áfájának csökkentésével fékezné meg az idén negyedszer emelkedő gáz- és távhődíjakat, mert az ellenzéki párt szerint a Robin Hood-adó bevezetése csak tovább növelné a családok költségeit - mondta László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
Kikerülhet az úgynevezett klímaadó hatálya alól a távhő - mondta Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Tetoválásuk buktatta le azokat a késes rablókat, akik a Nyíregyháza és Záhony között közlekedő vonaton rátámadtak két fiatalra, és egyiküktől elvették hétezer forintját - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán.
A III. kerületben a Szépvölgyi és a Montevideo út sarkán eltört egy cső, emiatt többek között a Lajos utca is bedugult - számolt be az FN Tudósító (GIJane).
Elgázoltak egy gyalogost a Komárom-Esztergom megyei Környe belterületén, kivilágított területen; a 63 éves férfi a kerékpárját tolva akart átmenni az úttesten - tájékoztatta a rendőrség szerdán.
Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek szerdán Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt szakszervezet és egy szövetség által aláírt megállapodás szerint december 15-ig biztosan nem lesz sztrájk - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Valószínűleg felborította a kórházi várólistákat az egészségbiztosítási alap megtakarításából szétosztott 3,8 milliárd forint - nyilatkozta a Világgazdaság szerdai számában Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
A főkapitány és a vezetőség lemondása után a Magyar Gárdának nem sikerült rendeznie sorait. A káosz jelei mutatkoznak: pillanatnyilag két gárda van, és mindkettő a másikat okolja a szakadásért - írta a szerdai Népszabadság.
Elkészült az MSZP ideológiai programja - írta a szerdai Népszabadság, hozzátéve, hogy a birtokába került dokumentum a baloldal origójaként hivatkozik 1956-ra, a környezetvédelmet és az oktatást kiemelkedően fontosnak minősíti, de úgy fogalmaz, a reformokat jelenleg nem lehet végrehajtani, mert a társadalom nem érti azokat.
Ma írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok. A magyarok így jövő év elejétől nagy eséllyel vízummentesen utazhatnak majd Amerikába.
Hétvégén Ausztriában és Bajorországban is bebizonyosodott: az embereknek elegük van abból, hogy két, szinte ugyanolyan pártra szavazhatnak csak. A FigyelőNet szakértői szerint a fő üzenet nem a radikális jobboldal erősödése, hanem az alternatíva utáni igény. Ez pedig hamarosan Magyarországon is megnyithatja az utat a kisebb, vagy akár a teljesen új pártok előtt is.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak nem egyszerűen parlamenti választásra, hanem egy mélyreható, megtisztító, felemelő erejű, alaposabb változásra volna szüksége. A Fidesz elnöke keddi videóinterjújában azt is leszögezte, hogy az alkotmányon kívüli megoldásoknak, egy "politikai forradalomnak" nem látja realitását és lehetőségét.
Kivonultak a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról a Fidesz frakció jelenlévő tagjai kedden este, mivel Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerint a kormány nem tud elszámolni az államháztartási hiány pontos adatairól.
Eger városa megfellebbezi azt a határozatot, amellyel a népegészségügyi szolgálat engedélyt adott a HospInvest Zrt.-nek az egri kórház működtetésére - jelentette be a kórházban működő érdekképviseletek ügyvédje.