Belföld

Fidesz: idén negyedszer emelkedik a gáz és a távhő ára

A Fidesz továbbra is a távhő áfájának csökkentésével fékezné meg az idén negyedszer emelkedő gáz- és távhődíjakat, mert az ellenzéki párt szerint a Robin Hood-adó bevezetése csak tovább növelné a családok költségeit - mondta László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.

Szerinte a mostani emelés miatt 4000-4500 forinttal lesznek magasabbak a gázszámlák mint tavaly, a panellakásban élő több mint 1,5 millió embernek pedig 21,8 százalékkal kell többet fizetni idén télen, mint 2007-ben.

László Tamás úgy vélte: lehetséges lenne a gáz és a távhő árának féken tartása, azonban a kormány a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással van elfoglalva. A politikus szerint a megoldás a Fidesz és a KDNP korábbi javaslata, amely 5 százalékra csökkentené a távhő áfáját, és ezzel 3500-4000 forintos megtakarítást jelentene egy átlagos méretű panellakásban élőnek.

Ezzel szemben szerinte a Robin Hood-adó bevezetése tovább növelné a családok költségeit, a villany árának emelkedését vonná maga után, hiszen szolgáltatók már bejelentették, hogy árat fognak emelni.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.