Belföld

Északnyugat felől egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét és vasárnap reggelig át is vonul fölötte. A front vonulását eső, havazás kíséri, a front mögött ismét megerősödik az északnyugati szél.
2008. 12. 20. 14:38
Az elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ugyanakkor az ország néhány pontján javultak a feltételek, mivel szombaton délelőttől már a miskolci Tiszai pályaudvarra is érkeznek és indulnak Bz-motorvonatok.
2008. 12. 20. 13:38
Jelentős várakozás a röszkei határátkelőnél, szombat délre négyórásra növekedett a várakozási idő a röszkei határátkelőhely kilépőoldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2008. 12. 20. 13:18
Hónapokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Magyarországon egy egykori osztrák modell, a magyar származású, brit állampolgárságú Eva Rhodes - jelentették szombati számukban a Kurier és a Kronenzeitung című osztrák lapok.
2008. 12. 20. 12:51
Magyarország számára már önmagában is nagy siker az első magyar nagyprojekt brüsszeli jóváhagyása, a válság idején viszont még inkább szükség van arra, hogy az építőipart élénkítő nagyberuházások beinduljanak, felgyorsuljanak - nyilatkozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
2008. 12. 20. 11:39
A Fidesz szerint a „brutálisan alacsony" finanszírozás és a humánerőforrás-problémák okozzák jövőre a legnagyobb gondot az egészségügyben, így csak remélni lehet, hogy az ágazatban dolgozók áldozatos munkájukkal 2009-ben is a működőképesség határán tartják majd az egészségügyet - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
2008. 12. 20. 11:10
A Gyorskocsi utcai őrséget nem terheli felelősség az egyik rab péntek esti öngyilkossága miatt; az őrök a normáknak megfelelően, szabályszerűen látták el feladatukat - tájékoztatta szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az ügyben indított parancsnoki vizsgálat eredményéről az MTI-t.
2008. 12. 20. 10:44
Az ír alapanyagok kiszűrése teljes sikerrel megtörtént Magyarországon - jelentette ki Hajós Ádám főállatorvos szombaton a budapesti Vásárcsarnokban, ahol egy élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzést követően vett részt a kormányszóvivői tájékoztatón Kondorosi Ferenc kormánybiztossal.
2008. 12. 20. 10:21
A nappalos műszakon múlik, hogy milyen lesz a szombati vasúti közlekedés, mert sajnos a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában – miután a VDSZSZ nem fogadta el a MÁV ajánlatát – továbbra is bizonytalan és kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés. A vasúttársaság a lehetőségeihez képest, ahol a vasútüzem-biztonsági feltételek megteremtődnek, közlekedteti a vonatokat - írja közleményében a MÁV.
2008. 12. 20. 09:50
Életét vesztette az a 30 év körüli férfi, akit a szentendrei HÉV gázolt el szombaton délelőtt a Szent István telep és Pomáz között, a szerelvények az érintett szakaszon csak egy vágányon közlekednek - közölte a BKV fődiszpécsere.
2008. 12. 20. 09:26
Rendkívül helytelen magatartásnak nevezte és nagyon elítélte az Új rend és szabadság program kormánybiztosa a Magyar Hírlap szombati számában azt a gyakorlatot, amikor a rendőrök a megszüntetett vasútvonalak közúti kereszteződéseiben mérik az autók sebességét, s tíz kilométeres sebességeltérést már harminc-negyvenezer forintos bírsággal büntetnek.
2008. 12. 20. 07:32
Szombaton az átmeneti felhőzet-felszakadozás után északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már szórványosan várható eső, havas eső, főként a hegyekben kisebb havazás. Kedden és szerdán havazhat, csütörtökön pedig csak hideget jósolnak a meteorológusok.
2008. 12. 20. 07:28
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat reggelre kétórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán.
2008. 12. 20. 07:24
A lakosság pártok közti összefogást sürget, és nem helyesli, hogy Orbán visszautasította a meghívást - derült ki a Szonda Ipsos csütörtökön végzett kutatásából, amelynek eredményeit a Népszabadság szombati száma közölte.
2008. 12. 20. 07:17
A Magyar Nemzet azt állítja, hogy Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, az MSZP alelnöke is közbenjárt abban a 200 hektárnyi területet érintő, pákozdi, állami földértékesítési ügyben, amelyben a Fejér Megyei Főügyészség november közepén vádat emelt Benedek Fülöp, a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese és két társa ellen.
2008. 12. 20. 07:12
Olvasói sztorik