Csak korlátozott számú előrendelést vesz fel szilveszterre a megkérdezett négy nagy fővárosi taxitársaságból három, egy pedig teljesen szünetelteti ezt a szolgáltatást az év utolsó napján.
Sűrűbben járnak a BKV éjszakai járatai december 31-én és néhány vonalon a nappali járatok egész éjjel közlekednek - közölte a főváros közlekedési cége kedden.
A média helyett az utcára helyezi európai parlamenti választási kampánya súlypontját a Magyar Kommunista Munkáspárt - közölte Thürmer Gyula elnök kedden.
Egészségtelen Budapest levegője, mert jelentősen megnőtt keddre a levegőben szálló por koncentrációja - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján közzétett jelentésben.
Bácskai János (Fidesz) szerint a januári ferencvárosi időközi választás valójában előrehozott választás lesz, amelyen az emberek a kormány tevékenységéről mondanak véleményt. A Fidesz-KDNP jelöltje erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt.
Felmondanak a próbaidős vasutas dolgozóknak Borsod-Abaúj-Zemplénben. Cseh Béla Zoltán, a VDSzSz területi vezető ügyvivője szerint a sztrájk miatt bocsátják el őket.
Kirabolt egy ékszerüzletet két símaszkos, fiatal férfi a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalun. Az eladót fegyverrel kényszerítették a több millió forint értékű áru átadására.
Január 1-jétől tíz százalékkal csökken a kiemelt jelentőségű állami cégek igazgatósági, illetve felügyelő bizottsági tagjainak jelenlegi, átlagosan bruttó 230-300 ezer forintos tiszteletdíja.
Két bűncselekményt is elkövet, aki a képviselőjelölt-állításhoz postaládákból lopott ajánlószelvényeket használ fel - írta a Népszabadság a ferencvárosi "cédulázással" összefüggésben.
A kormányzat szerint népszerűsítésére szorulnak a Szilvásy György által felügyelt polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, ezért négymillió forintot fizettek, hogy a Hócipő című lapban írt cikksorozattal megkedveltessék a szervezetet a lakossággal - írja a Magyar Nemzet.
Volt idén bécsi foci-Eb-döntő, pekingi olimpia, Sziget, balatoni szállodatűz, kánikula és özönvízszerű ítéletidő, kettős szivárvány és napfogyatkozás, valamint útfelújítások és –lezárások, hídlezárások és -átadások – az FN Tudósítók pedig mindenhol ott voltak. Évzárásképpen a 2008-as év legjobb FN Tudósításait válogattuk össze, arra biztatva az olvasókat, hogy a következő évben is maradjanak ugyanolyan lelkes tudósítók, mint idén.
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint 2009-ben az EP-választások lesznek a döntők: a kis pártok a túlélésért, a Jobbik a bekerülésért, az MSZP pedig a minél kisebb buktáért küzd majd. Ha mégsem sikerült elkerülni a drasztikus vereséget, az Gyurcsány 2010-es miniszterelnök-jelölésébe kerülhet. Kormányváltás nem valószínű.