Belföld

Hamis 10 ezresek Borsodban

Egymástól függetlenül, de mégis egy területen próbálta felhasználni hamis forintjait egy öt, illetve négy tagból álló csoport Borsodban.

Három nő és két férfi voltaképpen családi vállalkozás keretében akarták a hamis 10 ezer forintosokat felhasználni. A szuhakállói csoport tagjai még december 17-én Ózd környéki települések üzleteiben különböző élelmiszereket vásároltak, amelyekért a vízjelhiányos és festett fémcsíkkal rendelkező bankókkal fizettek. A trükk néhány alkalommal működött is, egészen addig, amíg egy bankjegyvizsgáló lámpával rendelkező boltba nem tévedtek az elkövetők.

Egy másik ügyben három férfi és egy nő – főleg ózdi szórakozóhelyeken – próbálta felváltani a hamis papírpénzeket december 24-én, illetve 25-én. Egyik esetben azonban gyanússá vált a pultosnak a szabad szemmel is jól láthatóan hamis 10 ezres.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénzhamisítás bűntette miatt indított eljárást a gyanúsítottakkal szemben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

MAMMOGRAPHY EXAMINATION 
Reportage in a radiology service in a hospital in Haute-Savoie, France. Digital mammogram. 

AMELIE-BENOIST / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.