Belföld

Bekeményítenek a taxitársaságok szilveszterre

Csak korlátozott számú előrendelést vesz fel szilveszterre a megkérdezett négy nagy fővárosi taxitársaságból három, egy pedig teljesen szünetelteti ezt a szolgáltatást az év utolsó napján.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke kedden elmondta, hogy szilveszter éjszakáján mintegy 500 autóval szállítják majd az utasokat. Az előző évek tapasztalatai szerint a legnagyobb forgalomra január 1-jén 0 órától reggel 8 óráig lehet számítani. Tavaly ebben az időszakban mintegy 60 ezer hívást indítottak a cég felé – tette hozzá.

Mint elmondta, szilveszterkor csak korlátozott számban vesznek fel előrendelést. Tamás Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy forgalom miatt a várakozási idő akár fél óra is lehet, ezért elsősorban türelmet kér az utasoktól. Sipeki József, a Tele5 taxi általános igazgatója elmondta, hogy a társaság szilveszterre egyáltalán nem vesz előjegyzésbe autórendelést. Ők szilveszterkor mintegy 600 autóval bonyolítják majd a forgalmat.

Az igazgató szerint tavaly a szilveszteri csúcsidőszakban mintegy 2800 hívást fogadtak a társaság diszpécserei. Tóth Péter, a 6×6 taxi diszpécservezetője elmondta, hogy csak korlátozott számú előrendelést fogadnak az év utolsó éjszakáján közlekedő, mintegy 450 autójukra. A vezető arra figyelmeztetett, hogy éjfél után akár 20 percet is várakozhat az autóra, akinek sikerült leadnia a rendelését. Mint hozzátette, számítani lehet arra, hogy nehéz lesz elérni a társaság központját.

Tóth Péter szerint 2006-ban ezen a napon a cég számítógépe 100 ezer elindított hívást regisztrált a hálózaton. A cég akkor mintegy 6.000 fuvart tudott teljesíteni – tette hozzá. Dudás Zoltán, a Főtaxi taxiüzletág-igazgatója elmondta, hogy szilveszterkor mintegy 700 járművel bonyolítják majd a forgalmat. A cég január 1-jén 0 órától reggel 6 óráig nem jegyez fel előrendelést – tette hozzá.

Mint megjegyezte, az év első napjára virradó éjszaka “képtelenség minden hívást regisztrálni”, ezért arra kérte az utasokat, hogy ne tegyék le a telefont, ha a rendszer már fogadta a hívásukat, hanem várják ki, amíg sorra kerülnek. Dudás Zoltán szerint a társaság tavaly szilveszterkor 4-5000 utazást bonyolított le, a beérkező hívások száma ennek a többszöröse volt – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik