Elkészültek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakemberei az októberi népszámlálás végleges kérdőívével, amit idén először az interneten is ki lehet majd tölteni - írja az index.hu.
Nyugat felől frontrendszer érte el a Kárpát-medencét, melynek területén napközben a magasban várható néhány fokos lehűlés, az alsó légrétegekbe ugyanakkor nedvesebb, enyhébb levegő áramlik. Elvétve zivatar és jégeső is lehet.
A kormánypárti alkotmányjavaslathoz előterjesztett mintegy száz módosító javaslat tárgyalásába kezd ma az Országgyűlés. A képviselők összesen 15 órában szólalhatnak fel a jövő hét hétfőn folytatódó részletes vitában, amelyben az MSZP és az LMP továbbra sem vesz részt.
Az ellentétes igazságügyi elmeszakértői vélemények összevetésével és tanúk kihallgatásával folytatódik ma a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.
Két hónapig még biztosan nem lesz ingyenes a Magyar Távirati Iroda szolgáltatása – állítja a kreativ.hu, a hírügynökség ügyfeleire hivatkozva. Korábban úgy volt, április 1-jétől ingyenesen hozzáférhetőek lesznek a híreik.
Tévedések elkerülése végett: vármegye, ispán, hitvallás, ennek így semmi köze a tradícióhoz vagy mondjuk a nemzet múltjának tiszteletéhez, ez csak dagály és fuszekli – írja az ÉS-ben Esterházy Péter Ujjgyak című jegyzetében.