Belföld
Megzavarták a betörőt "munka" közben a székesfehérvári Nagyszebeni utcában. Ő ijedtében kimászott a tetőre, és a 3-4 méteres magasságból leugrott. Pórul járt.
2013. 01. 11. 05:43
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki több gyógyszertárt rabolt ki fegyverrel, és amikor a legutóbbi rablásnál tetten érték, dulakodott az intézkedő rendőrrel.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete gyermekeknek szóló pályázattal is kapcsolódik a 2013-as Szent István Emlékév ünnepi programjaihoz.
A város polgármestere és jegyzője eredményes munkát kívánt Lantay Attilának.
2013. 01. 11. 05:13
Szegeden a Tömörkény Gimnázium előtt bírálta az Orbán kormány oktatással kapcsolatos döntéseit Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási szakpolitikusa, aki szerint össze fog dőlni a rendszer.
Hódmezővásárhelyi és szegedi jelentkezője is van a hagyományos budapesti FeHoVa Kiállításon idén első alkalommal megrendezésre kerülő szépségversenynek.
2013. 01. 10. 20:08
A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen csütörtökön egyeztették a helyi védelmi bizottságokra váró feladatokat és a működésüket meghatározó jogszabályokat.
Több ügyfél kapott smst ingyenes ajándékról. Az üzenetben szereplő linket nem szabad megnyitni – erre figyelmeztetnek a Telenor Facebook-oldalán.
Uni Galéria. Egy sokat sejtető újdonság, egy mindig mozgásban lévő egyetem életében. Kortárs kiállítók, modern falak között…
2013. 01. 10. 19:02
Az átadás-átvételről tárgyalt a Nemzeti Színház jelenlegi és leendő vezetője.
2013. 01. 10. 17:57
A rendészeti bizottság összehívását kezdeményezi a közelmúlt két, nagy vihart kavart bűncselekménye miatt a nagyobbik kormánypárt. A szocialistákról azt állítják, hogy a gyilkosok oldalára álltak.
2013. 01. 10. 17:29
Már kaphatók a 2013-as lakossági parkolóbérletek. A Győr-Szol Zrt. idén sem emelt az árakon.
2013. 01. 10. 17:02
A kormánypárt arra biztatja a vállalkozókat, hogy válasszák az új adónemeket.
Elkészült a Szeghalom-Vésztő-Gyula összekötő mellékút 6,3 kilométeres szakaszának rekonstrukciója. A beruházás európai uniós támogatása 100 százalékos volt, elérte a 622 millió forintot.
Pénteken reggel adják át Kiskundorozsma központjában az új körzeti megbízotti irodát, melytől a városrész jobb közbiztonságát várják.
2013. 01. 10. 16:20
- 13:43 Életveszélyesek lehetnek az ilyen autókilincsek
- 13:41 A Hogyan tudnék élni nélküled? hamarosan streamingen is nézhető lesz
- 13:32 Káosz az utakon: több baleset, lezárás és kilométeres torlódás bénítja a forgalmat országszerte
- 13:28 „Hamis vádakkal szemben itt az igazság” – reagált a megvádolt cég Pintér Bence videójára
- 13:24 „Vannak hibáink, de ezek kezelhetőek” – él a kéziszövetség bizalma Chema Rodríguez felé
- 13:23 Spanyolország megtiltaná a 16 éven aluliak közösségimédia-hozzáférését
- 12:57 Fülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal
- 12:57 Négy órát úszott a viharos tengeren egy 13 éves ausztrál fiú, hogy megmentse a családját
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 12:51 Rengeteg palackot, dobozt és üveget váltottunk vissza 2025-ben: ennyi az egy főre jutó éves átlag
- 12:44 TBC-s lett egy hódmezővásárhelyi tanár, 250 kontaktot vizsgálnak
- 12:35 Ukrán ellenfele előbb keményen kiosztotta, majd le is győzte Bondár Annát
- 12:29 „Képtelen lennék megszólalni” – Bodrogi Gyula elmondta, mikor temetik Voith Ágit
- 12:19 Kibabráltak a Minyonok a spanyol műkorcsolyázóval
- 12:17 Átkutatja az ügyészség Elon Musk franciaországi irodáit
- 07:25 Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
- 06:59 Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy lelkészt
- 08:20 Tiszás képviselő: kiszállt a NAV a Tiszát támogató vállalkozókhoz Hatvanban
- 09:45 Gáspár Bea: Igazat szólt a miniszterelnök úr, egyre több a diplomás cigány, Evelin is a Külügyminisztériumban dolgozik
- 05:30 Kvíz: Mennyire igazodsz el a Vissza a jövőbe időalagútjaiban?
- 07:19 Tömegkarambol az M0-son, jelentős torlódás alakult ki
- 06:05 Gasztrokvíz: te tudod, mely hozzávalók nem szerepelnek egyes ételek eredeti receptjében?
- 05:45 Nem minden édesszájú tudja hibátlanul kitölteni ezt a csokikvízt, neked sikerül?
- 10:47 Magyar Péter: lefejezéssel fenyegetett a fideszes képviselőjelölt bajóti embere
- 06:40 Röviddel Jákli Mónika halála után Boráros Gábor új barátnője is közlekedési balesetet szenvedett
