Belföld

Nemzetközi támadás a Négy Mancs ellen

négy mancs (négy mancs, állatvédők)
négy mancs (négy mancs, állatvédők)

Franciaország, Bulgária, Spanyolország és Belgium is csatlakozik az idén Magyarországhoz, hogy közösen lépjenek fel a Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó kampányai ellen – írja a pénteki Magyar Hírlap.

A szervezet akciói kárt okoznak a fogyasztóknak, ezért véget kell vetni az oktalan állatvédelemnek – mondta a napilapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke. Hozzátette: az Európai Hízott Máj Szövetség (Euro Foie Gras) már vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan lehet együttesen fellépni a Négy Mancs ellen. „Remélem, még az idén megtörténnek az első határozott lépések az érintett országok részéről” – mondta Csorbai Attila.

A cikkben az elnök arról is beszámol, hogy továbbra is jelentős gondot okoz az ágazatban a feketegazdaság: éves szinten negyven-ötvenmillió csirkét vágnak feketén Magyarországon. Megerősítette, hogy a dráguló takarmány miatt a baromfikészítményeknél átlagosan 10 százalékos áremelésre lesz szükség, akár már márciusban.

A Négy Mancs állatvédő egyesület a libatömés, majd a libatépés ellen is fellépett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik