Belföld
Többször is figyelmeztette a Belügyminisztériumot a meteorológiai szolgálat, hogy gond lesz. A tárca azonban – lapértesülés szerint – bűnbakot keresett, és talált. Kettőt is.
Megszűnt az útzár a 8123-as számú út Gánt-Bányatelep és Gánt közötti szakaszán, mivel a vízátfolyás mértéke csökkent. Az útvonalon figyelmeztető táblát helyezett ki a közút kezelője.
A Szegedi Tudományegyetem meghívását tavaly 9 kitüntetett kutató fogadta el, közülük ketten most visszatérnek Szegedre.
2013. 03. 19. 13:36
Az internetes áruházakat ellenőrzi a jövőben az adóhivatal.
Ki az: végbélvizsgálatot kér, álszerelmes és mindenki utálja? Az adóellenőr. Íme, a legfurább és legextrémebb revizortrükkök, amivel lecsapnak a NAV emberei!
A hétvégi durva állapotokról az Állami Autópálya Kezelő Zrt. is megdöbbentő fotókat tett közzé!
Lehet, hogy az osztrák csapatok csak katasztrófaturistának jöttek – mondta az ATV-ben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője.
Jonathan Knott, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete csütörtökön Szegedre látogat, és találkozik a Csongrád-megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók Országos Szövetsége képviselőivel.
2013. 03. 19. 12:00
Az anyatejes joghurttól az ötperces húsig - Innovatív Bolt Debrecenben
Ne készüljünk fel, bénázzunk, aztán hárítsuk másra a felelősséget – ezt a vezetői példát láthatták az elmúlt napokban a fiatalok.
Az LMP véleménye szerint a pedagógusoknak nyomást kell gyakorolniuk az államra és a kormányra.
Szedán akár 15 fokos nappali hőmérsékletet is mérhetünk, de utána újra hidegebb napok jönnek.
Taxival és vonaton ésgyalogosan is próbálkoztak a határsértők Hegyeshalomnál, valamint Sopronnál.
Az előző polgármester, Blága Tibor személyes okok miatt köszönt el.
2013. 03. 19. 11:05
A szegedi Víz Világnap rendezvényei közül kiemelkedik az az atrakció, amikor a Magyar Fürdőszövetség elnöke mutatja be a gyerekeknek azokat a helyeket, ahova egyébként tilos a bemenet.
2013. 03. 19. 09:59
Nyílt levélben utasította vissza az Andragógiai Szakbizottság elnöke a Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének a képzést bíráló kijelentéseit.
2013. 03. 19. 09:23
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navarcsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 16:57 Csapatnyi pedofíliával gyanúsított férfit fogtak el Szerbiában
- 16:46 Asztalitenisz: nyilvános helyen maszturbált, örökre eltiltották
- 16:18 Hétvégére kicsit megérkezik a tavasz, 17 fok is lehet
- 16:04 Szijjártó: Bekérették a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztériumba
- 16:01 Eredeti felállásban, hologramtechnikával ad koncertet az Illés zenekar
- 15:58 Közel ötmilliárd forint értékben kaptak ingyeningatlanokat az egyházak a választás előtti évben
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
