Belföld

Az interneten is razziáz a NAV

Tavaly 200 millió forintnyi adó befizetésének elmulasztását kérték számon, emellett kiszabtak 15 millió forint mulasztási bírságot is.

Több mint félezer alkalommal ellenőrizte az adóhatóság tavaly az internetes kereskedelem résztvevőit, ami több mint két és félszerese az előző évinek, írja a Magyar Nemzet. A lap keddi számában ismerteti: a hivatal emberei figyelik a hirdetési oldalakat, szemmel tartják az internetes áruházakat, és meglátogatják azokat a honlapokat, ahol használt, megunt tárgyaikat adhatják el a magánszemélyek.

Az internetes kereskedelem szereplőit tavaly több mint félezer alkalommal ellenőrizte a hatóság, s nagyjából 200 millió forintnyi adó befizetésének elmulasztását kérte számon, emellett kiszabott 15 millió forint mulasztási bírságot is.

Linczmayer Szilvia, a NAV adózási kérdésekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta: az adóhatóság munkáját az adófizetők is segítették. Számos esetben ugyanis a fogyasztók jelezték, hogy valamelyik webshop a megrendelt árut elküldte ugyan, de a számlát, bizonylatot nem tette a csomagba. Máskor pedig éppen az illegálisan működő internetes áruház hívta fel a figyelmet magára azzal, hogy az adóhatóság épületének postaládájába is bedobta szórólapjait.

Egyre többen szeretnének házi pálinkájukra az interneten vevőt találni. Ezzel kapcsolatban Suller Attila, a NAV jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője felhívta a figyelmet arra: egy év alatt legfeljebb 50 liter pálinkát lehet otthon adómentesen előállítani, 200 liternél többet pedig akkor sem szabad főzni, ha az érintett megfizeti a szükséges közterheket. Házilag készített pálinka pedig csak akkor árusítható, ha a párlatot palackozzák, s az üvegeket zárjeggyel látják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik