Belföld
A bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, így március 15-én a város főterén tarthatják meg demonstrációjukat a pécsi ellenzékiek.
A II. kerületben is a belvárosihoz hasonló módszerekkel adott el ingatlanokat az önkormányzat. Az üzlethelyiségeket bérlők 30 százalék kedvezményt kaptak, amit továbbadtak egy nem sokkal előbb létrejött cégnek.
Építkezés miatt szerdán és csütörtökön 10 és 15 óra között lezárnak egy-egy sávot a Rákóczi híd (korábbi nevén: Lágymányosi híd) Dombóvári úti felhajtójánál és Soroksári úti lehajtójánál.
Legabbis ami a sajtót illeti. Negyvenezren jöttek, ötszázan maradtak és egyikük sem sáska, de még csak nem is zöldség.
2015. 01. 27. 19:51
Egy szocialista képviselő élt összeférhetetlenségi indítvánnyal, amiről csütörtökön dönthetnek a pécsi képviselők.
2015. 01. 27. 19:51
Decemberben M6 néven tematikus csatorna indul a köztévén. Az új adót kötelező lesz betenni a digitális csomagokba.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntését, amely a nemzeti bank határozatával összhangban 3 millió forintos bírsággal sújtotta a napi.hu-t.
Ács Sándorné jogerősen is pert nyert Budai Gyula ellen a jó hírnévhez való joga megsértése miatt indított perben.
2015. 01. 27. 16:51
A miniszterlenök lánya parlamenti és operaházi látogatást szervezett osztálytársainak. A csapatot az Országházban Orbán Viktor is fogadta.
2015. 01. 27. 15:22
Három évre visszamenőleg minden iratot bekért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Krétakörtől, az adóhatóság hat civil szervezetet ellenőriz még.
Autóipari beszállítóval, a mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft.-vel írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a kormány.
Szerintük Karácsony Gergely, Zugló PM-s polgármestere alpolgármesteri széket ígért nekik, de helyette a fideszes jelöltnek adta azt.
Nem kért bocsánatot az Együtt Korszakváltó Párt társelnöke, aki a CÖF pénzügyeit firtatta.
2015. 01. 27. 12:05
- 08:47 Kiderült, Kajdi Csaba miért utasította vissza Horváth Éva jelentkezését a modellügynökségéhez
- 08:46 A százéves Kurtág György korai kéziratára bukkantak Kecskeméten
- 08:28 Egy 20 éves férfi késelt meg Sopronban egy 28 éves férfit
- 08:19 Weisz Fanni kisfia még nem beszél, de jelnyelvvel már kommunikál
- 08:03 Kölyökkutyákat foglaltak le a pénzügyőrök
- 07:59 Ijesztően gyorsan növekszik egy ősi fekete lyuk
- 07:49 Fidesz-tag kerülhet a parlamentbe a roma listáról
- 07:47 „Mindketten tettünk azért, hogy idáig eljussunk” – 20 év után szakítottak a Nyerő Páros egykori szereplői
- 07:38 Hóvihar tarolta le az USA északkeleti felét
- 07:24 Baj van a Simple alkalmazással: a MÁV- és a BKK-jegyeket sem lehet elérni
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
- 07:01 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 06:45 A Házasság első látásra két szereplője tűnt fel az Ingatlanvadászokban
- 06:39 Egy héten belül két diák is öngyilkossági szándékát jelezte az ercsi iskolában
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 06:28 Orbán Viktor a 24.hu-nak: Ne tessék izgulni, megnyerjük!
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 05:30 Tecától Szifonig: nagy kvíz A mi kis falunkról
- 05:50 Ez az Indiana Jones-kvíz neked való, ha a film zenéjét már most dúdolni kezdted
- 06:39 Egy héten belül két diák is öngyilkossági szándékát jelezte az ercsi iskolában
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
