Belföld
Élő
Ez a humanitárius programunk része, de a fegyverekben nem hiszünk, és nem szeretnénk finanszírozni a katonai eszközöket sem – felelte a miniszterelnök egy horvát újságírónak.
2022. 12. 21. 12:03
Élő
A kérdést a kínai állami televízió munkatársa tette fel, akinek Orbán azt válaszolta, hogy folyamatosan érkeznek a kínai és dél-koreai befektetések, és ezt a fajta keleti befektetési politikát a továbbiakban is folytatni fogják.
2022. 12. 21. 11:57
Élő
A kormány nem vétóz meg egyetlen szankciót sem, de egyiket sem támogatja – fejtette ki a miniszterelnök az Euronews kérdésére.
2022. 12. 21. 11:50
Élő
Ebben a jegybankhoz szoktak igazodni, és ha szükséges, akkor évközben is emelik a nyugdíjat.
2022. 12. 21. 11:44
Élő
Orbán szerint ha az energiára nem lennének szankciók Brüsszelben, akkor a magyar infláció rögtön le is zuhanna.
2022. 12. 21. 11:39
Élő
Tette fel a kérdést a 24.hu, de Orbán erre úgy válaszolt, hogy erről a tanároknak, a diákoknak, a szülőknek, illetve a munkaadóknak a véleménye számít, és ő ezt a véleményt tiszteletben tartja.
2022. 12. 21. 11:36
Élő
Orbán szerint az IMF-től mindenki ódzkodik, mert ahhoz, hogy pénzt adjon, ahhoz mindenféle kéréseket teljesíteni kell.
2022. 12. 21. 11:31
Élő
Úgy tudunk segíteni az embereknek abban, hogy többet keressenek, hogy csökkentjük az adókat – érkezett a válasz.
2022. 12. 21. 11:21
Élő
Különbséget kell tenni azok között, hogy a magyar kormány elszigetelt az európai politikában, vagy csak bizonyos témákban nem ért egyet – mondta Orbán a BBC tudósítójának.
2022. 12. 21. 11:17
Élő
Az AP újságírója azzal kapcsolatban kérdezett, hogy Magyarország új energiaforrásokat keres, például Katarban és Azerbajdzsánban, ezért célja-e az országnak az, hogy függetlenedjen az orosz energiától.
2022. 12. 21. 11:10
Élő
A pedagógus világot nem csak kívülről, hanem belülről is szemlélem.
2022. 12. 21. 11:06
Élő
A vezetőnek a vezetéshez kell értenie.
2022. 12. 21. 10:57
Élő
Orbán Viktor szerint csak a változatlan és kiszámítható családpolitika jó.
2022. 12. 21. 10:55
Élő
Az EU-ban 27-en vagyunk, ha egyedül lennénk holnap már békét ajánlanánk.
2022. 12. 21. 10:52
Élő
A Matolcsy-féle kritikáról elmondta, hogy amennyiben az európai gazdaság válságban, úgy a magyar is.
2022. 12. 21. 10:48
Élő
Olyat még nem láttam az elmúlt harminc évben, hogy nyílt törvénysértésre szólítja fel az Akadémia a kormányt.
2022. 12. 21. 10:44
Élő
Orbán szerint magyar háztartások 75 százaléka rezsivédelem alatt lesz.
2022. 12. 21. 10:39
Élő
ugyanis Orbán szerint a nyugatiak mindkét országot odadobták a szovjeteknek, hiába harcoltunk más-más oldalon a világháborúban.
2022. 12. 21. 10:36
Élő
Ukrán relációban azt érdemes leszögezni, hogy egy szuverén Ukrajna létezése magyar nemzeti érdek.
2022. 12. 21. 10:33
- 19:05 Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 18:39 Pogacar karnyújtásnyira a Tour-sikertől, a zárószakaszt átírják az erdőtüzek
- 18:36 A kínai pártvezetés elhallgatta a legpusztítóbb modern földrengést
- 18:31 Egy járvány miatt tört ki lázadás Magyarországon
- 18:10 Mentőhelikopter vitt kórházba egy súlyosan sérült biciklist, akinek azonosításában kér segítséget a rendőrség
- 17:48 „Gőzerővel épül az önkény”– a Fidesz is reagált a Tisza-frakció alkotmánybíró-jelöltjére
- 17:43 Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról
- 17:16 A Hungaroringen szakadt meg egy nagy sorozat a Forma-1-ben
- 16:59 „Kerüljük, hogy a nadrágzsebünkben legyen a telefon” – szakértővel mutatjuk be, mit tehetnek a férfiak az egészségük megóvásáért
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 16:03 Nehéz eldönteni, melyik lenne nagyobb bombaigazolás: Rodri a PSG-ben vagy Vinícius az Arsenalnál?
- 15:35 Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő?
- 13:13 A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
- 15:20 „Orbán tényleg más mozit vetít egyre csökkenő közönségének” – Galgóczi Eszter és Zárug Péter Farkas az Orbán-beszédről
- 09:01 Orbán meghirdette, hogy nincs idő az önkritikára, ellenállási politikát kell folytatni, mert megszűnőben a szabadság
- 10:40 Másfél milliárdba került volna egy Mándoki-koncert, amelynek sem az időpontja, sem a fellépője nem volt meg
- 16:05 „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 13:13 Gond van az aszfalttal a Forma–1-es Magyar Nagydíjon
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 13:44 A Tisza Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak
