Belföld

Napi kétezerrel szúrta ki egy férfi és a fia a gyárban takarító szegények szemét, letartóztatták őket

police.hu
police.hu

Letartóztatta a Székesfehérvári Járásbíróság azt a többszörösen minősülő emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított nagykarácsonyi apát és fiát, akik gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatták a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket.

A Fejér Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint előnyösnek tűnő ígéretekkel bírtak rá két nőt és két férfit arra, – akik közül ketten hajléktalanok voltak –  hogy egy nagykarácsonyi, illetve alapi ingatlanba költözzenek és munkát végezzenek.

police.hu

A szállásul szolgáló házban nem volt vécé, mosási és tisztálkodási lehetőség lavórból történt, még folyóvíz sem volt bevezetve. A gyanúsítottak minden hétköznap, időnként szombatonként is egy másik településen lévő gyárba vitték a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket, ahol takarító munkát kellett végezniük.

A munkáért a megígért fizetés helyett két sértettnek napi kétezer forintot adtak, amelyből saját maguknak kellett biztosítani a napi ellátásukat, míg a többieket önkényesen, előzetes megállapodás nélkül fizették ki. A gyanúsítottak a nehéz anyagi körülményeiből adódó helyzetét kihasználva egy ötödik férfit is takarító munkára szerveztek be. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte a letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik