Gyomorrákban szenved az amerikai Time magazin szerint Jasszer Arafat. A magazin internetes honlapja a palesztin elnök rámalláhi rezidenciájának egyik munkatársára hivatkozva közölte ezt pénteken.
Sirin Ebadi iráni jogász, közíró, emberi jogokért küzdő aktivista kapta idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) első fokon pert nyert az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.(ÁPV) ellen pénteken - közölte az érdekvédelmi szervezet.
Bár tegnap hatalmas ugrással több mint egy éves rekordot értek el az indexek New Yorkban, az árfolyamok csak kicsivel lesznek magasabbak a pénteki nyitásban, mert a General Electric profitfigyelmeztetése lefékezte a harmadik negyedéves profitokat megelőző lelkesedést, amit a kedvező makroadatok és a jelentéseiket eddig nyilvánosságra hozó vállalatok (köztük pl. a Yahoo Inc.) okoztak.
Más eredményre jutott a kormányzati és a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén az átlagosan 6 százalékos bruttó béremeléssel és 5,5-6 százalékos inflációval jövőre elérhető reálbérnövelést illetően.
A Hungexpo Rt. pénteki rendkívüli közgyűlése elfogadta az újonnan létrejövő Hungexpo Vásár- és Kiállításszervező Rt. tőkeemeléssel végrehajtandó privatizációjának pályázati kiírását és mellékleteit, amely alapján a cég 51 százaléka kerülhet magánkézbe - mondta Barabás János, a Hungexpo Rt. vezérigazgatója.
Tovább növelte nyereségeit a dollárral szemben a japán jen, és egészen három éves csúcspontig emelkedett - párhuzamosan a pénzpolitikai enyhítés uszályában előre rugaszkodó tőzsdei árfolyamok és a gazdasági fellendülésbe vetett hit erősödésével.
Piaci követelményeknek megfelelő árrendszer alakul ki a nem lakossági gázárnál az október 15-i emelése után - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményben pénteken.
Az ökoadók bevezetése az igazságosabb teherviselést és a versenyképesség javulását szolgálja, a jövő évi költségvetés az energiaadóból és a környezetterhelési díjból összesen 25 milliárd forintos bevétellel számol - összegezte Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken Budapesten háttérbeszélgetésen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) informális tárgyalásokat kezdett az Európai Központi Bankkal arról, hogy Magyarország milyen feltételekkel lehetne tagja az eurózóna előszobájának tekintett ERM II-es rendszernek - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője pénteken az MTI-nek.
Pénteken elkezdődött a 2000. január 1. és 2002. március 7. között gyermekgondozási segélyben részesült kismamák elmaradt jövedelempótlékának kifizetése, így várhatóan már kedden hozzájuthatnak pénzükhöz az első érdekeltek.
Kézi páncéltörő rakétát lőttek ki hajnalban az iraki al-Hillahban, a magyar kontingens állomáshelyéül is szolgáló Többnemzetiségű Hadosztály Logisztikai Bázisának közelében. A rakéta a tábor kerítésébe csapódott és felrobbant. Az incidensben senki sem sérült meg, anyagi károk sincsenek - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatósága.
A Merrill Lynch befektetési bank "semleges" portfolió súlyozási besorolást adott a HypoVereinsbank (HVB) és a Commerzbank részvényeinek, eggyel jobbat a korábbi "eladandónál". A papírok gazdaságilag indokolt célárfolyamát a Commerzbank esetében 14,60 euróban, a HVB esetében pedig 15,80 euróban állapította meg. "A besorolás javítását azért tartjuk indokoltnak, mert a 2004-es eredmények már elveszítették jelentőségüket a befektetők szemében és sok
Az osztrák Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) két másik bankkal alkotott konzorciumban 200 millió dollár (170 millió euró) energia import finanszírozási hitelkeretet nyújt Romániának.
A legnagyobb román energiaszolgáltató, a Termoelectrica és leányvállalata, a Electrocentrale Bucuresti szindikált hitelből az idei téli energia importjukat finanszírozzák. A hitel folyósításában a BA-CA mellett az ABN Amro Bank Romania és az Alpha Bank
Az ukrán kormány az eredeti hat százalékról 6,5 százalékra emelte a nemzeti termék idei növekedési célját - jelentette be Mikola Azarov pénzügyminiszter. "Az év első kilenc hónapjában a GDP csaknem 6 százalékkal bővült és az év végére elérjük a 6,5 százalékos növekedési ütemet" - mondta. Az ukrán nemzeti termék tavaly 4,8 százalékkal bővült.
Az olasz távolsági vonatok csaknem kétharmada közlekedni fog a hét végi általános vasutassztrájk ellenére, de ez sovány vigasz azoknak a magyaroknak, akik ekkor szeretnének Velencébe - és onnan tovább - utazni, illetve Olaszországból vasúton hazatérni.
A volt szocialista országokban az alkalmazottak egyre öntudatosabbak. A munkaadóknak egyre jobban be kell vonniuk döntéseikbe a erősödő munkavállalói érdekképviseleteket.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) az idén mintegy 1,8 milliárd forint támogatást biztosított a civil szférának, ami 10-15 százalékkal több, mint 2002-ben - mondta Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkára pénteken Budapesten.
2003. szeptember 30-i dátummal a Takarékbank többségi tulajdonosa, a DZ Bank és a takarékszövetkezetek nevében az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) képviselői aláírták az új opciós szerződést.
Három francia gyártmányú, Roland-2 típusú rakétákkal felszerelt mozgatható légelhárító rendszert találtak ukrán katonák az iraki Kút közelében, egy amerikai tengerészgyalogosok által használt hangár mellett - közölte az ukrán védelmi minisztérium.
Az idei szezonban 50 százalékkal lelték kevesebben a halálukat a Balatonban, mint tavaly vagy a korábbi években. A 9 áldozat mindegyike férfi volt A szezon tapasztalatait Földváron összegezték. A szakemberek szerint ez nem csupán annak köszönhető, hogy egyébként kevesebb vendég volt a tónál, mint korábban. Vannak persze adatok, amelyek azt igazolják, hogy a nyaralók száma semmit sem csökkent a múlt évihez képest, ugyanakkor többen úgy vélik, hog
Irakban aknavetős támadás ért reggel egy lengyel katonai konvojt a magyar egység táborhelyéül is szolgáló Hillah közelében. Áldozatok és sérültek nincsenek, az iraki rendőrség vizsgálatot indított - közölte a lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvivője Varsóban.
Oroszországban több késszúrással megölték egy helyi újság főszerkesztőjét a Volga menti Togliattiban. A rendőrség feltételezése szerint bérgyilkosság történt - jelentette a helyi internetes hírügynökség.