Belföld

A kormány a jelzáloghitelek jelenlegi kamatplafonjának megemelésére készül - tudta meg a Napi Gazdaság. A tervek közül kikerült az a verzió, amely a használt lakások esetében minden kedvezményt megvont volna.
2003. 12. 10. 08:41
Nem minden áron kell eredményt elérni az Európa jövőjével foglalkozó alkotmányszerződés tárgyalásánál – jelentette ki Jacques Chirac francia államfő és Gerhard Schröder német kancellár kedden. Hasonló véleményt fogalmazott meg Orbán Viktor, volt miniszterelnök is a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
2003. 12. 10. 08:14
Súlyos gondot okoz több magyar cégnek az euróhoz képest történelmi mélypontra zuhant dollár, amelyből kedden már 1,23-ot kellett adni egy euróért. Főleg a nyereségeket apasztja a gyengélkedő zöldhasú, ez ellen árfolyamfedezettel védekeznek - írja a Világgazdaság.
2003. 12. 10. 08:08
Mintegy 300 vállalat tart fenn képviseletet az unió fővárosában, ám ezek közül – a fehér hollónak számító Magyar Fejlesztési Bank irodáját kivéve – egyetlenegy sem magyar. Pedig a közösségi joganyag 70 százaléka érinti az üzleti életet - olvasható a Világgazdaságban.
2003. 12. 10. 08:00
A bank ügyfele legalább tájékoztatásra jogosult, de azt sem mindig kapja meg – tapasztalják a fogyasztóvédők. Úgy látják: kifogás esetén a pénzintézet inkább hatóság, mint szolgáltató, és a panaszoknak nincs gazdájuk - írta a Világgazdaság. A PSZÁF nem avatkozhat be a bankok és ügyfeleik közötti egyedi jogvitákba.
2003. 12. 10. 07:49
A Stonesoft Corporation megoldásával egy adott mobilszolgáltatón keresztül teljes értékű és biztonságos VPN-t (Virtual Private Network-öt) használhatnak azok, akik mobil eszközzel kapcsolódnak az internetre.
2003. 12. 10. 00:00
A Budapesti Árutőzsde Rt. (BÁT) keddi közgyűlése felhatalmazta az igazgatóságot, hogy folytasson tárgyalásokat a Budapesti Értéktőzsdével a két tőzsde integrációjáról - közölte a BÁT. A közgyűlés technikai módosításokat hajtott végre az Alapító Okiratban és elfogadta annak egységes szerkezetét. Személyi kérdésekben is döntött a testület. A felügyelőbizottság tagjává választották Korányi G. Tamást és Gránicz Jánost, az igazgatóságba pedig beválasz
2003. 12. 09. 18:53
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) megsértette a számvitelre szóló törvény könyvvezetésre, bizonylati rendre vonatkozó előírásait, mivel nem rendelkezett az átmenetileg szabad pénzeszközök felhasználására vonatkozó belső előírással, szabályzattal, számviteli politikával és számlarenddel - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében.
2003. 12. 09. 18:24
A Mol-kibocsátásra beérkezett, vártnál alacsonyabb árajánlatok oka ugyanaz, mint a kötvény- és a forintpiacon tapasztalható eladási hullámé : a szereplők jelenleg éppen átértékelik a magyar piac kínálta kockázat/eredmény esélyeket - mondta kedden, a magyar olajipari cég részvénykibocsátásnak halasztását kommentálva az egyik vezető londoni befektetési ház térségi elemzője.
2003. 12. 09. 17:06
Kedden a BÉT-en a Mol állt a kereskedés középpontjában, és a papír árfolyamának jót tett a részvényértékesítés elhalasztása. A Mol a napot 5,3 milliárdos adásvétel után 1,98 százalékos erősödéssel zárta. A BUX a hétfőit 1 milliárddal, a 13 milliárd forintot enyhén meghaladó forgalomban 1,88 százalékkal erősödött.
2003. 12. 09. 17:02
A londoni tőzsdén is jegyzett CoffeeHeaven International (CHI) nevű vendéglátóipari cég illetékese szerint a kávézók piaca olyan ígéretes Kelet-Európában, hogy vállalata akár 300 ilyen létesítményt is működtetne idővel a térségben.
2003. 12. 09. 16:58
A parlament a november végi szavazással eldöntötte, hogy jövőre az államháztartás GDP-arányos hiánya nem lehet több 3,8 százaléknál , és meghatározta azokat a legfontosabb arányokat, illetve a költségvetés fő számait, amelyek a jövő évi költségvetési politika alakulására hatnak - hangoztatta a jövő évi büdzséhez fűzött miniszteri zárszavában László Csaba pénzügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy jövőre az ideihez képest mintegy 200 milliárd forinttal
2003. 12. 09. 16:53
Kedden délután 266,50/80 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, egy forinttal gyengébben a hétfő késő esti 267,70/268,00 forintos árfolyamnál. A forint 5,56 százalékos pozíciója a sáv erős oldalán 42 bázispontos erősödés a hétfő esti helyzethez képest.
2003. 12. 09. 16:05
Olvasói sztorik