Belföld

Magyar cégek is nyögik a gyenge dollárt

Súlyos gondot okoz több magyar cégnek az euróhoz képest történelmi mélypontra zuhant dollár, amelyből kedden már 1,23-ot kellett adni egy euróért. Főleg a nyereségeket apasztja a gyengélkedő zöldhasú, ez ellen árfolyamfedezettel védekeznek - írja a Világgazdaság.

Főleg az észak-amerikai és az orosz piacra termelő magyar cégek szenvedik meg a dollár mostani történelmi gyengélkedését. A hazai konzervgyáraknak – a belföldi piac mérete miatt – létkérdés az export. Kivitelük fele megy Oroszországba, ahol a partnerek nem hajlandóak áttérni az euróelszámolásra. A Richter arra panaszkodik, hogy az árfolyamhatások szaldója negatív a cég számára.

Ábrahám Tibor, a Tartósítóipari Szövetség elnöke, a Kecskeméti Konzervgyár Rt. vezérigazgatója közölte: nem akarnak kivonulni az orosz piacról, de a dollár gyengülése miatt az oda irányuló export veszteséges. Hozzátette, hogy a konzervipar rendkívül nehéz év elé néz, a dollár gyengülése mellett problémát jelent a forint árfolyam-ingadozása, a nyomott ár, a mezőgazdaság termelési válsága. Emiatt elképzelhető, hogy a kevésbé tőkeerős cégek válságos helyzetbe kerülnek. Nem véletlen, hogy az ágazatban tőkekoncentrációs folyamat figyelhető meg.



 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik