Jövőre új rendszerben történik a fejezeti kezelésű, vagyis a nem törvényben maghatározott feladatok finanszírozása – mondta péntek délelőtti sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor pénzügyminiszter.
Csak kézipoggyásszal utazó utasok kiszolgálására rendezkedik be a Ryanair diszkont légitársaság. A raktéri poggyász kezelését a jövőben külön költségként számolják el.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye szerint a hivatal adatai szakmailag megallapozottak, ezért méltánytalan minden olyan kijelentés, amely a számok manipulálását sejteti.
A Philip Morris peren kívüli megállapodást kötött az Európai Bizottsággal és 1,25 milliárd dollárt fizet. A céget azzal vádolták, hogy segíti a cigarettacsempészetet.
A nyomtatott képek hamarosan olyan rejtett adatokat is tartalmazhatnak, melyeket egy mobiltelefon lát, és reagálni is tud rá: például fölhívja a CD borítójába beágyazott telefonszámot.
Az eredetileg kitűzött 2005-tel szemben minden remény megvan arra, hogy már az idén nyereséges évet zárjon az Axelero Internet Rt. - közölte Simó György, a társaság vezérigazgatója.
A Hágai Nemzetközi Törvényszék határozata szerint az Izrael által emelt kerítés jogellenes, ezért le kell bontani és kártalanítani kell az otthonuktól megfosztott palesztinokat - értesült a Reuters.
A német E.ON a Gazprommal kötött együttműködési megállapodás keretében 2008-tól közvetlenül is bekapcsolódik az orosz földgázkitermelésbe - közölte a német energetikai konszern elnöke.
Az utóbbi évtized egyik legjobb gabonatermését takaríthatják be a gazdálkodók az idén hazánkban. Ugyancsak bő terméssel számolnak a kíbővült Európai Unió termőföldjein is.
Jövőre a fejezeti kezelésű, vagyis a nem törvényben maghatározott feladatok finanszírozása új rendszerben történik – mondta péntek délelőtti budapesti sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor pénzügyminiszter.
A Balatonnál már-már katasztrófáról beszélnek, Budapest luxusszállodáit és a villányi borpincéket viszont elárasztják a vendégek. A beutazók szokásai megváltoztak, a fapados járatokkal előtérbe került a hétvégi turizmus.
A Mitsubishi Motors egy évvel korábban, már 2005 végén bezárja egyik gyárát Japánban, hogy gyorsítsa a konszern átalakítását - közölte a cég pénteken Tokióban.
A német parlament felsőháza is megszavazta pénteken a munkaügyi reformtörvényt, és ezzel elhárult az utolsó törvényi akadály a reformok megvalósítása elől.
A legnagyobb orosz magánbank csütörtökön tíz százalékos illetéket kezdett szedni azoktól az ügyfeleitől, akik a határidő lejárta előtt veszik ki tartós betéteiket. A hatóságok csillapítani igyekeznek a bizalmi válságot.
Orosz végrehajtók csütörtökön zárolták a Jukosz egyik leányvállalata, a Tomskneft egyes számláit, és lepecsételték a részvényjegyzékét vezető M-Rejesztr cég komputereit.
Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) múlt év novemberében menesztett elnöke szerint politikai beavatkozások történtek a hivatal által közétett statisztikai adatokban - írja a Magyar Nemzet.
A két kormányzó párt ismét nem állta meg, hogy ne a nyilvánosság előtt folytasson csatározást a jövő évi adózás reformjáról. Az MSZP a Fidesznél talált támogatásra a kisebbik koalíciós partnerrel szemben.
Az unió bővítése után a keletnémetek szemében Magyarország lehet a legkedveltebb üdülővásárlási célpont, még az eddigi kedvenc Spanyolországot is megelőzve - írja a Világgazdaság.
Kereskedelmi okok miatt törölte július 19-e után Budapest-Prága járatait a Wizz-Air. Az új diszkont-légitársaság korábban a katowicei járatot törölte elegendő utas hiányában - írja a Népszabadság.
Csaknem 4 kilométerre az úgynevezett olimpiai falutól erdőtűz pusztítot. A hatóságok szerint nem kellett attól tartani, hogy a lángok elérik az augusztusi játékok fő létesítményeinek egyikét.