Belföld

Kényszerszabadságolták a szegedi kórház főigazgatóját

Kényszerszabadságra küldte a Szegedi Városi Kórház főigazgatóját Botka László polgármester.

Az önkormányzat nem vizsgálódik a tragikusan végződött műtét ügyében, mert nem feladata – mondta a polgármester, aki az elmúlt napokban több órás tárgyalásokat folytatott a kórház főigazgatójával. Áttekintették a kialakult helyzetet, a tragikus eseményt és a kórház jövőjét.

A szegedi kórház nagy változások előtt áll, hiszen az elmúlt két évben közel 300 millió forintos fejlesztést hajtottunk végre, a legmodernebb egészségügyi készülékeket szereztük be, ezen a héten döntött a kormány további 175 millió forint céltámogatás odaítéléséről, ami további modern gépműszerek beszerzését teszi lehetővé, és elnyertünk egy címzett támogatást is, rövidesen indul a kórház teljes épületének átépítése, 1,3 milliárd forintos beruházásról van szó – mondta Botka László.

A kialakult helyzetben én arra kértem Nárai főigazgató urat, hogy megromlott egészségi állapota miatt nyújtsa be lemondását és kérje a nyugdíjazását.

Határozott meggyőződésem, hogy a szakmai munka megerősítése és a kórház iránti bizalom helyreállítása érdekében egy új, tetterős vezetőre van szüksége a városi kórháznak.

Nárai főigazgató úr a nyugdíjazástól elzárkózott, ezért döntöttem úgy, hogy kényszerszabadságra küldjem, és ezzel egy időben felkértem a közgyűlés egészségügyi bizottságát, hogy foglaljon állást a kórház ügyében a főigazgató helyzetéről, ezt a hétfői nap folyamán az egészségügyi bizottság meg fogja tenni. Amennyiben aggodalmaimat osztani fogja az egészségügyi bizottság, akkor a közgyűlés legközelebbi ülésén Nárai főigazgató urat fel fogjuk menteni a megbízatása alól.

Lonovics János professzor, a szegedi egyetem egészségügyi centrumának elnöke a leletcsere kapcsán vizsgálatot rendelt el a klinikán, mely megállapította, hogy az idegsebészeten szabálytalanság nem történt. Erről bővebb információt kommünikében adnak egy órakor.

A 2-es kórházban lezajlott belső vizsgálat eredményeiről még nem nyilatkoznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik