Belföld

Több mint egymilliárdot fizet a dohánymulti

A Philip Morris peren kívüli megállapodást kötött az Európai Bizottsággal és 1,25 milliárd dollárt fizet. A céget azzal vádolták, hogy segíti a cigarettacsempészetet.

Az Európai Bizottság és a Philip Morris International (PMI) amerikai dohányipari vállalat megállapodásra jutott arról, hogy a bizottság beszünteti a peres eljárást a cég ellen, amely viszont 1,25 milliárd dollárt fizet a cigarettacsempészés és -hamisítás elleni harc céljaira – jelentette be a bizottság költségvetési kérdésekért felelős tagja.

Michaele Schreyer mérföldkő jelentőségűnek nevezte az egyezséget, amelynek értelmében a PMI 12 év alatt fizetné ki az 1,25 milliárd dollárt. Az összeg 50 százaléka a megállapodás életbe lépésétől – mostani aláírásától – számított három éven belül esedékes.

A megállapodás több mint három és fél éve folyó jogvitának vetett véget. A brüsszeli bizottság 2000 novemberében nyújtott be keresetet egy New York-i bíróságon a Philip Morris, valamint két másik dohányipari óriásvállalat, az RJ Reynolds és a Japan Tobacco ellen, amelyeket azzal gyanúsított, hogy hozzájárulnak nagy mennyiségű cigaretta Európába csempészéséhez.

Az egyezséghez csatlakozott az a tíz EU-tagállam (Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) is, amelyek annak idején támogatták a bizottság jogi fellépését a PMI ellen.

Az Altria dohány- és élelmiszeripari csoporthoz tartozó Philip Morris a világ legnagyobb dohányipari vállalata, egyebek között a Marlboro, az L&M és a Chesterfield márkák gyártója.

Az RJ Reynolds és a Japan Tobacco ellen benyújtott keresetek ügye azóta is folyamatban van, bizottsági illetékesek tájékoztatása szerint ezekben érdemi előrelépés egyelőre nem történt.

Schreyer ugyanakkor megjegyezte, hogy Brüsszel mintaértékűnek tekinti a PMI-vel aláírt megállapodást, és más érintett vállalatokkal is kész hasonlókat kötni.

Az egyezség értelmében a PMI együtt fog működni az Európai Bizottsággal, annak a korrupció ellen létrehívot hivatalával, az Olaffal, valamint a tagállamok bűnüldöző szerveivel a cigarettacsempészés és -hamisítás elleni harcban. Az általa e célokra fizetendő összeg “számos tényezőtől függ, és mintegy 1,25 milliárd dollárt tehet ki” az elkövetkező 12 évben.

A megállapodásban az amerikai cég arra is kötelezettséget vállalt, hogy ezen felül további összegeket fizet, ha az EU területén bizonyos meghatározott tételnél nagyobb mennyiségben foglalnak le a törvényes kereskedelmi csatornákon kívül bejutott eredeti PMI-termékeket. Ez a kötelezettség független attól, hogy a termékek ilyen úton történő bejutásáért terheli-e bármilyen felelősség a vállalatot.

A Philip Morris által fizetendő összegek a közösséget, illetve a megállapodáshoz csatlakozó tagállamokat illetik meg. Az egyezségben azonban nincs olyan kikötés, hogy a pénzt kizárólag a csempészés és hamisítás elleni intézkedésekre lehetne felhasználni. Schreyer asszony ezt azzal indokolta, hogy a bizottság nem szabhatja meg a tagállamoknak, mire költsék a bevételeiket.

A bizottság illetékesei azonban ismételten és nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a megállapodás lényege nem a fizetendő összeg, hanem az uniós intézmények, illetve tagállami hatóságok és a PMI közötti együttműködésnek az a teljesen új formája, amely minden eddiginél hatékonyabbá teheti a visszaélések elleni fellépést. Emellett a tagállamoknak érdekükben áll, hogy valóban ilyen célokra költsék a PMI-től kapott pénzt, mert ez az – egyébként kieső – adóbevételek formájában bőven megtérül majd nekik – mondták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik