A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken 11 óra 30 perctől a kereskedési idő végéig módosítja a Humet részvényeire tett árajánlatokra vonatkozó korlátozást - tájékoztatott honlapján a BÉT.
Súlyos következményei lesznek, ha a többség nemmel szavaz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson: egy lélektani fal épülhet fel határon inneni és túli magyarok között - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
A nemzetközi piacokon az euró reggel elérte a 1,3325 dolláros árfolyamot is, ez forintra átszámolva 183,79/90-es dollár kurzust jelent, ami több mint két forintos gyengülés a csütörtök délutáni 185,50/70 forintos kurzushoz képest.
Válságba kerülhet az ukrán pénzügyi rendszer, mivel a lakosság folyamatosan veszi ki megtakarításait a bankokból, s valutát vásárol. Eközben pang az árutőzsde, mert az alkuszok is az utcán tüntetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,62 pontos csökkenéssel, 14 149 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,15 százalékos gyengülés. A szakértők szerint alacsony forgalom várható pénteken a budapesti börzén.
A vásárlói szokások megváltozása, a csökkenő kereslet és az éles verseny miatt, két év alatt háromezer munkahely megszűntetését tervezi a Henkel. Ugyan a munkahelycsökkentés 400 eurós költséggel jár, de 2007-től várhatóan 120 millió eurós megtakarítást jelent a cégnek évente.
Madártollat, állati ürüléket, elhalt rovardarabokat, üveget, kő- és földrögöt tartalmazó "gyógyteát" is találtak a civil fogyasztóvédők nemrég lezajlott vizsgálódásaik során - írja a Népszabadság.
Aggódnak az ágazat jövőjéért az ásványvíz-palackozók. Szerintük a termékdíjtörvényben végrehajtott módosítások az importnak kedveznek, s a kötelező beruházások miatt a kis gyártók tönkre fognak menni.
Spanyol-magyar közös bizottság alakul annak kivizsgálására, hogy másfél év múlva megszűnhetnek-e a magyar munkavállalókkal szembeni korlátozások Spanyolországban - jelentette be Madridban a magyar miniszterelnök.
A Postabank–Erste fúzió után az Erste Bank Hungary Rt. fiókracionalizálási programja keretében a fővárosban és több vidéki városban bezárja párhuzamos fiókjait - írja a Napi Gazdaság.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kapta a Nagy Testvér Díj közönségdíját, amellyel a magánszféra megsértőit figyelmezteti a Technika az Emberért Alapítvány - olvasható a Népszabadságban.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson többen voksolnának igennel, mint ahányan nemmel, míg a teljes lakosság körében a nemmel voksolók aránya a nagyobb.
Legkorábban 2006-tól válnak jogosulttá a vállalkozói járadékra az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások főállású beltagjai, a 4 százalékos járulékot viszont már 2005-től fizetniük kell - olvasható a Napi Gazdaságban.
Firenze, 2004. november 18. – Egy jelenleg folyamatban lévő, átütő erejű kutatás kiderítheti, hogy az atópiás ekcéma csecsemőkorban történő hatékony kezelése módosíthatja-e az atópiás ekcéma lefolyását, illetve csökkentheti-e az asztma kialakulásának kockázatát gyerekkorban a későbbiek folyamán.
A legfelsőbb bíróság nem ismeri el Viktor Janukovics kormányfő választási győzelmét. Kijevben diplomáciai nagyüzem vette kezdetét. A lakosság menekíti megtakarításait a bankokból.
A hétfőn bejelentett 50 bázispontos jegybanki kamatcsökkentést követve a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) és a HVB Bank a többi pénzintézettől eltérően nem csak betéti-, de hitelkamatait is csökkentette.
Időről időre hírbe hozzák a Balkánon érdekelt magyar cégeket. Ezen nincs is mit csodálkozni, a balkáni befektetés nem kisasszonyfutball. Legfeljebb azon sajnálkozhatunk, hogy a honi tőke miért csak ott versenyképes.