Belföld

Lettország valutáját az euróhoz kötötték

Lettország csütörtökön az euróhoz kötötte a nemzeti valuta, a lat középárfolyamát. A megállapított sávközép 0,702804/euró, hivatalos jelleggel 0,703/euróra kerekítve - közölték a lett központi bankban.

A január elsejétől hatályos rend szerint a latot 1 százalékos sávban akarják tartani a közép körül, csakúgy, mint eddig az SDR-hez képest megállapított közép körül. Eddig – 1994 óta – a latot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elszámolási egységéhez, az SDR-hez kötötték, 0,7997/SDR-en. Lettország a jövő év elején akar belépni az ERM-II. átváltási mechanizmusba, majd 2008-ban az euróövezetbe. A központi bank szóvivője azt mondta, hogy az új árfolyam megfelel a piaci viszonyoknak, így a változtatás semleges a lett gazdaság számára.

Lettország az euróövezet csatlakozás feltételeivel jól áll, habár helyzete kissé rosszabbodni látszik: az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint államháztartási hiánya az idén a GDP 2,0 százalékánál várható, a hiány jövőre 2,8 százalékra, 2006-ra 2,9 százalékra nőhet. A brüsszeli bizottság tavasszal 2,2 százalékot jósolt erre az évre, illetve 2,0 százalékosat a jövő évre.

A lett kormány maga ősszel 1,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt valószínűsített erre az évre, az eredetileg tervezett 2,0 százalék helyett. Lettország az idén megfelel az euróövezeti tagság feltételeinek a közadósság és a hosszú lejáratú kamatok tekintetében is, de még nem éri el az inflációs és az árfolyam-stabilitási célt. Tavaly Lettország államháztartási hiánya a GDP 1,8 százaléka volt, közadóssága a GDP 15,6 százalékának felelt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik