Belföld

Petárda biznisz – idén kisebbet szól

Tavalyhoz képest 20-30 százalékkal esett vissza a petárdaforgalom. Az eladók az emberek lapos pénztárcáját okolják az eladások csökkenéséért. A feketén árusítók idén is nagy problémát jelentenek.

Nem panaszkodhatnak idén sem a pirotechnikai eszközöket árusító kiskereskedők a szilveszteri petárdaforgalomra, de tavaly többet kaszálhattak a december végi időszakban. A Pyro-Technic Kft. munkatársának elmondása szerint idén legalább 20-30 százalékkal esett vissza a petárdák eladása. Ez évben már nem újdonság a tavaly először engedélyezett szilveszteri durrogtatás, és idén az emberek mintha kevesebbet is költhetnének a ritka szórakozási lehetőségre.

Legálisan olcsóbb

Tavaly csak a Prakiker áruházakban 800 kilogramm petárdát értékesítettek, ami jelentős bevételt jelentett, hiszen a legolcsóbb pirotechnikai eszköz 500 forint volt. Idén ennél többet nem is nagyon költ egy átlagos vásárló a robbanó játékokra, legfeljebb 2000 forintot hagynak a boltban. A Pyro-Technik Kft. munkatársa szerint idén kifejezetten az olcsó termékeket keresik az emberek. Természetesen azért akad olyan vevő is, aki nem sajnál 190-200 ezer forintot sem a szilveszteri buli látványossá tételére.

A kis tűzijátékokat egyébként érdemes legálisan vásárolni, mert bár azt feltételeznénk, hogy feketén olcsóbb, a piacokon és vásárokon illegálisan árusított pirotechnikai eszközök ára akár a négyszerese is lehet a boltban levőknél. Egy római gyertya például 500 forintba kerül a boltokban, a Józsefvárosi piacon azonban 2000 forintért juthatunk hozzá.

Ritka élvezet

Magyarországon a II. pirotechnika osztályú termékeket, vagyis a kis tűzijátékokat kizárólag december 28-31. között árusíthatják a forgalmazók, a vevők pedig az év utolsó napján este hat órától másnap reggel hat óráig élvezhetik a durrogtatást. Ezzel szemben az Európai Unió számos más országában, így például Szlovákiában, Lengyelországban, Németországban, Svédországban az év összes napján lehet ezeket a komolyabb tűzijátékoknak számító eszközöket is árusítani és felhasználni. A játékos pirotechnikai termékekre, vagyis az I. pirotechnikai osztályba tartozókra vonatkozó szabályozás Magyarországon is megengedőbb, egész éves forgalmazást és felhasználást engedélyeztek.

Veszélyesek a feketén vett tűzijátékok

A határőrség és a rendőrség az utóbbi napokban több tonnányi, engedély nélkül tartott petárdát foglalt le. A Magyarországra vámmentesen becsempészett pirotechnikai eszközök mennyisége jelentős, amelyeket illegálisan árusítanak piacokon, szilveszter éjszakáján pedig az utcákon. Ezeknek a termékeknek a minősége is megkérdőjelezhető. Gyakran lejárt szavatosságú, a szabványoknak nem megfelelő petárdákat adnak el, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek.

A rendőrség sajtóosztályának munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy csak olyan helyeken vásároljunk, amely a pirotechnikai eszközök eladására szakosodott. Vagyis nyílt tereken csak a nagy konténerek mellett felállított standokon, hiszen az előírás szerint a robbanásveszélyes eszközöket csak ezekben a fémtartályokba lehet tárolni. Az egyszerű utcai standokról, kabát alól történő vásárlás tehát semmiképp sem ajánlott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik