A Fidesz-frakció újra benyújtja az Országgyűlésnek a garancia-törvénycsomagot, a választásokig pedig kidolgozzák a tb-járulék csökkentésére és a 14. havi nyugdíjra vonatkozó előterjesztést is.
A hazai pártok képviselői arra figyelmeztettek, nemcsak kegyeleti szerepe van a holokauszt-emléknapnak, hanem figyelmeztetés is, hogy többé ne történjen ilyen erőszak a világban. Hat gyertyát gyújtottak meg a vészkorszak hatmillió, ezen belül hatszázezer magyar áldozatának emlékére pénteken délután a Parlament előtt.
Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő jogerősen személyiségi jogi pert nyert Nyakó István szocialista országgyűlési képviselővel szemben a Fővárosi Ítélőtáblán.
A 2008-as osztrák–svájci labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének montreux-i sorsolásán eldőlt, hogy a magyar válogatott a címvédő Görögországgal, valamint Törökországgal, Norvégiával, Bosznia-Hercegovinával, Moldovával és Máltával került egy csoportba.
Tizenháromezer új kollégiumi férőhely készül el 2007 közepéig a 2002-ben indult programban, továbbá 20 ezer férőhely újul meg jövő év végéig – közölte az oktatási miniszter pénteken az MTI-vel.
Az igazságügyi miniszter szerint a tavalyi évben jól dolgoztak a büntetés-végrehajtók. A legnagyobb problémát továbbra is a börtönök zsúfoltsága jelenti, amelyen két új létesítmény építésével enyhítene a kormány.
Szabó József, az MDF országos alelnöke a Győr-Moson-Sopron megyei 3-as számú választókerületben indul az országgyűlési választásokon, ahol Szijjártó Péter fideszes politikus is.
Az MDF azt javasolja, hogy a politikai pártok éves bevételük egy százalékát egy olyan alapba fizessék be, amely a korrupció ellen küzdő civil szervezeteket támogatja.
A Fidesz megválasztása esetén bevezeti az Új Nemzedék Kártyát, amellyel a fiatalok állami támogatásokat és különböző kedvezményeket vehetnének igénybe.
A Fidesz elnöke szerint az első évben el kell kezdeni a lakástámogatási rendszer korrekcióját. Emellett síkra szállt a gyermekek utáni adókedvezmény és a kistelepülések infrastruktúrájának fejlesztése mellett is.
Mivel a jelenlegi kormányzat képtelen megoldást találni az ország problémáira, a Fideszre vár a változtatás feladata, ehhez pedig győznie kell az országgyűlési választásokon – mondta csütörtökön a Fidesz szóvivője.
Január 27-e a holokauszt világnapja. Közel 200 országban, így Magyarországon is megemlékeznek a tömegmészárlásokról. Auschwitz 1,3 millió áldozata közül minden harmadik magyar állampolgár volt.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) a parlamenti pártok közül elsőként az MSZP-t és az SZDSZ-t vette nyilvántartásba, mint jelölő szervezetet csütörtöki budapesti ülésén.
Megemlékezésekkel, gyertyagyújtással, kiállítással, léggömbök magasba eresztésével tisztelegnek a holokauszt áldozatai előtt pénteken Budapesten, az első alkalommal megrendezendő nemzetközi emléknapon.
A házbizottság délelőtti döntése értelmében ebben a kormányzati ciklusban már nem tárgyalja a parlament a minősített adatok védelméről szóló törvényjavaslatot.
A közvélemény-kutatók adatai szerint a biztos pártot választók körében két százalékpontos a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. A felmérésekből az derül ki, hogy a kispártok nem jutnának be a parlamentbe.
A Századvég és a Tárki felmérése szerint a biztos pártot választók körében a nagyobb elkötelezettség miatt két százalékpontos, azaz hibahatáron belüli a Fidesz előnye. A két nagyon kívül egyetlen párt sem lépné át az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Közös nyilatkozatot fogadott el a magyar és a horvát kormány az energetikai együttműködésről – jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök kiemelte: hazánk mindent meg fog tenni déli szomszédja mielőbbi EU- és NATO-csatlakozása érdekében.
Gyárfás Tamás, Princz Gábor és Székely Herbert nevét említette filmre rögzített interjújában – Fenyő János meggyilkolásának előzményeivel kapcsolatban – az áldozat egykori bizalmasa, az időközben elhunyt Perczel Tamás pszichológus – adta hírül a HVG.
A mexikói Tijuanában 27 méteres mélységben egy 1155 méter hosszú alagutat találtak, melynek kijárata az Egyesült Államokban van. A titkos járatban kábítószert is tároltak.
Javulóban az időjárás, a meteorológiai előrejelzések szerint szombat–vasárnap a nulla fok fölé kerül a hőmérő higanyszála. Vagyis a napos helyeken ismét olvadásra számíthatunk. Az ország legtöbb régiójában napos, derült idő várható. Ugyanígy, némi további hőfokemelkedéssel köszönt ránk a jövő hét.