Belföld

Tizenháromezer új kollégiumi férőhelyet ígért Magyar

Tizenháromezer új kollégiumi férőhely készül el 2007 közepéig a 2002-ben indult programban, továbbá 20 ezer férőhely újul meg jövő év végéig – közölte az oktatási miniszter pénteken az MTI-vel.

Magyar Bálint azt követően nyilatkozott, hogy Gödöllőn részt vett a Szent István Egyetem új, 464 férőhelyes kollégiumának ünnepélyes alapkőletételén. Az új kollégiumot a Magyar Universitas Program keretében építik fel szeptemberig magántőke bevonásával, emellett elvégzik a központi oktatói épületek rekonstrukcióját is mintegy ötmilliárd forintért. A program keretében felújítanak továbbá 940 kollégiumi férőhelyet is, ezzel valamennyi, a Szent István Egyetemhez tartozó kollégiumi férőhely felújításra kerül.

Az oktatási miniszter elmondta: csaknem negyedével bővül a kollégiumi férőhelyek száma a 2002-i állapothoz képest, majd összehasonlításként hozzáfűzte: a Fidesz-kormány idején összesen 2500 kollégiumi férőhelyet építettek, illetve újítottak fel.

Közölte, 2002 és 2008 között mintegy 230-250 milliárd forint magántőkét vonnak be a magyar felsőoktatásba. „Soha a magyar felsőoktatás történetében ilyen koncentrált fejlesztési program nem valósult meg” – hangoztatta Magyar Bálint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik