Még csak utaznia sem kell, a világ rangos társulatai maguktól érkeznek a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol 2012-ben immár ötödik alkalommal mutatták be versenyprodukcióikat. A fesztivál értékelését több részben közli a Szeged24.
Zajos sikerű André Chenier premier
Mondhatjuk, Szeged városához és nemzeti színházához hozzánőtt a már ötödik életévét megélt Armel operafesztivál. Tán egyetlen nagyrendezvénye a város kulturális sugárzásának, amely nem csak szólamokban fedi a nemzetközi hírnév fogalmát. Részint, mert az itt bemutatott produkciókat minden évben rangos külföldi színházak adják elő, részint pedig a színpadon versengő énekművészek nem kevésbé tág nemzetközi körből kerülnek ki. Az előválogatást követően az idén hét énekművész, – közöttük egy magyar.
Ugyancsak ezt bizonyítják a Mezzo francia komolyzenei zenecsatornát váltó francia-német ARTE Televíziós társaság által átvett helyszíni közvetítések is. A kameráknak köszönhetően elért, húszmilliósnak becsült közönség a város színházi eseményeit követheti szerte a földgolyón.
A fesztivál hetén a nagyszínházba költöző opera társulatok és énekesek első verseny-bemutatója rendszerint szegedi születésű. Az idén Bodolay Géza rendezésében, Umberto Giordano: André Chenier című operája nyitotta a sort. A mű a francia forradalom éveiben játszódik, cselekménye jó lehetőségeket kínál a klasszikus opera korszerű értelmezésére és feldolgozására. Ennek elveit, még a fesztivál születésének idején, a Faustot rendező Alföldi Albert fogalmazta meg: jobbára mindegy, szavalnak, vagy énekelnek a színpadon, a produkcióknak a világról kell szólniuk.
Nos, a nyitó premier e szempontból is tökéletes képét adta egy fordulatos cselekményű opera-történet modern, egyszerre látványos, tempós és zeneileg is elegáns illusztrációjának.
Az André Chenier alaptörténete szokványos. A valóban élt forradalmi hevületű költő és egy grófleány tekintete egy parti alkalmával forrón összevillan, majd sok bonyodalom után egymásra is találnak. A kegyetlen sors okán, viszont csupán a halál egyesíti őket. Az opera librettója ennek ellenére csaknem történelemi hitelességgel, fontos tézisek megfogalmazásával, sőt aktualizálására csábításával feszülten kanyarog a girondista / jakobinus forradalom eseményeinek útvesztőjében.
A folytatólagosan munkálkodó nyaktiló felé tartó elítélteket nagy rivalgással köszöntő párizsi és vidéki csőcselék figurái között.
Ezt hát a színpadi világ apropója. Rokokó díszletek és pazar jelmezek kastélyfényei adják a nyitány, majd a tágra nyitott, jól funkcionáló járásokkal, tükrökkel forgatható elemekkel létrehozott játszótér, utca, börtön, bíróság stb. helyszíneit. Bennük a nyomorúság ellen lázadó és olykor átvert nép klasszikus figurái, kivégzendő arisztokraták, pöffeszkedő szónokok, s besúgók számára létrejövő alkalmi menedékek jelzésszerűen is jól funkcionáló terei.
Mindezt kitűnően mozgatott tömeg, érzékletes világítás teljesíti ki – már ami a rendezés dolga volt. (Díszlet: Székely László, Jelmez: Velich Rita)
A kórus és táncosok tömegének élénk kavalkádjában két kitűnő hangú és jó színészi képességeket felmutató versenyző-énekes, Eduardo Aladrén (Spanyolország – André Chénier) és Leïla Zlassi (Franciaország – Madeleine de Coigny) talált színészként is igazán otthonra. Produkciójukhoz nem kevésbé társultak jó partnerként a szegedi operatársulat legjobb énekesei, és a szegedi szimfonikus zenekar tagjai, Pál Tamás szokottan elegáns dirigálása mellett.
A nézőtéren pedig valóban fesztiváli- és versenyhangulat uralkodott. A nemcsak a vendégművészek által előadott áriák, duettek után felcsattanó ováció és hosszú taps mintha a romantikus operajátszás hangulatának századokkal korábbi színházait idézte volna.
Jó volt arra gondolni, a televíziós közvetítő kamerák szeme láttára egy európai színvonalú produkciót, európai lelkesedést formázó közönség részesít elismerésben.
Szegeden.
Fogatatás viták emberek és isten között – a New York-i társulat operája
Tavaly egy változatosan funkcionáló, hatalmas fehér doboz, az idén már csak annak sokféleképpen változtatható síkjai, élei. Akkor a Rigoletto hercegének udvari ármányai, most egy lényegében eseménytelen történet. Egy évvel korábban Verdi ismert dallamai, az idén errefelé ismeretlen amerikai zeneszerző, Willam Mayerí Haláleset a családban című operája… – nos ezek Alföldi Róbert által az utóbbi években rendezett produkciók különbözőségei a szegedi nemzetközi operafesztivál bemutatói során. No meg az együttesek, – az előbbiekben Plzen-i cseh-, most pedig egy amerikai társulat, a New York-i székhelyű Center for Contemporary Opera művészei dolgoztak a keze alatt.
A fő eltérés leginkább a művek különbözőségében van. Az operafesztivál második versenyprodukciója ugyanis csaknem harminc évvel ezelőtt fogant az óceán túlpartján. Mi tagadás, egy kissé furcsának is tűnik az európai operakultúrán nevelkedett fülünknek, szemünknek. Nem azért, mert tán modern, túlságosan disszonáns hangzásvilágú, vagy, mert hiányzik belőle a drámai konfliktusok sora. Inkább a cselekmény érdektelen hétköznapisága, sivársága a meglepő, no meg az antik drámákat idéző, odaátról ismerős songok, spirituálék moralizáló betéteire is emlékeztető kórusok csinált mondanivalója és hangzásvilága.
Az opera egy amerikai déli, középosztálybeli házaspár nem túl érdekes hétköznapjait mutatja be. Vitáik istenről és fogantatásról, magányról és elvágyódással telt vonzalmaikról, bigottságról, alkoholizmusról, vagy éppen gyerekszeretetükről szólnak, mígnem egy véletlen baleset félbe nem szakítja őket. A szerteágazó történet számos szerepét másfél tucatnyian játsszák, – komoly feladat elé állítva előadókat, ám velük együtt a befogadásra készülő nézőket is.
De kiváltképpen a rendezőt, akinek a szövegkönyv semmiféle cselekménybeli, váratlan fordulatot, drámai összeütközést, vitát, ármánykodást, szenvedélyt nem kínál támpontul: mit is kezdjen a színpadi térrel az énekesek és szereplők helyzetbe hozására.
Úgy, hogy a nézők is kedvüket teljék benne.
Ez a lehetetlennek tűnő kihívás Alföldi Róbert számára megfelelő volt arra, hogy ördöngös fantáziával úgy játsszon el a homogén színtér esetleges jelzésű tárgyával, egy nagyra nővesztett mobil kockaformával és egy vízszintesen futó fehér függőfolyosó rácsozatával, s fényeivel, meg a körülötte bolygó szereplőkkel, hogy egyetlen percig se legyen kérdéses, valódi fantáziát sugárzó, hatásos színházat hoz létre. Merthogy az énekesek, mindnyájan aktív színészek, folyton folyvást mozogva, meg tudtak jeleníteni holdfényes hegycsúcsot, reggeliző szalont, ravatalozót, száguldó autóbelsőt, poros utcajárdát, meg a story sok más helyszínét. A cselekmény olykori monotóniáját, a születendő gyermek érkezéséről, mibenlétéről folytatott értekező vitákat a teremtő fantázia körébe vont színpadi mozgások dinamikája fedte el.
És tette élvezhetővé.
A közönség a kezdeti bizonytalanságot követően érezhetően ráhangolódott az előadásra. A második részben már felcsattanó nyíltszíni tapsok is honorálták a férjet, Jay-t alakító Phillippe Brocard francia bariton „versenyzői” hangját, no meg a tavaly különdíjjal jutalmazott magyar Miksch Adrienn, (feleség) énektudását – a szimpatikus és lelkes New York-i társulat többi tagjával együtt.
Az opera premier – egyben Európai ősbemutató – alkalmával egy ugyancsak visszatérő művész kapott szerepet. A szegedi szimfonikusok zenekarát az amerikai Sara Jobin dirigálta érzékletesen. A karmesterasszony így már ismerősen mosolygott a nézőkre. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a Haláleset a családban című operát záró kórus elnémulását követően egyöntetűen lelkes taps és ováció töltötte be a Szegedi Nemzeti Színház nézőterét.
A 2012. évi operafesztivál történetéhez tartozik még természetesen a verseny helyezetteinek felsorolása a következők szerint.:
A nemzetközi Armel operaverseny fődíját a Haláleset a családban főszerepét éneklő francia baritonista, Philippe Brocard és a Mileva címszerepét éneklő grúz szoprán, Victoria Markaryan érdemelte ki. Az internetes szavazat alapján a legjobb produkciónak járó közönségdíjat az Alföldi Róbert által rendezett opera, a „Haláleset a családban” kapta meg. A neves színházi szakemberekből álló zsűri a legjobb produkciónak járó díjat ugyancsak a New York-i társulatnak, Alföldi Róbert csapatának ítélte. A magyar operaház mb. főigazgatója különdíjat ajánlott fel a fesztivál legjobb magyar énekesének, Miksch Adriennek.
