A díjat minden évben az a szerzõ veheti át, aki “az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járul hozzá”. Tavaly a hazánkban is népszerû perui író Mario Vargas Llosa kapta a díjat, a “hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erõteljes ábrázolásmódért”.
Magyar író eddig egyszer, 2002-ben részesült az elismerésben, akkor Kertész Imre díjának örülhettünk. Az évek óta felmerülõ Nádas Péter neve mellett júniusban a The New Yorker címû lap azt írta, hogy Krasznahorkai László is megkaphatja az irodalmi elismerést.
Hogy idén ki lehet a befutó, arra még néhány órát várnunk kell, addig csak találgathatunk. És fogadhatunk is a tippünkre
Adonis
Szerda délelõtt a brit Landbrokes fogadóirodánál a legerõsebb odds Adonis neve mellett olvasható: egy a hathoz fogadhatunk a szíriai költõre. A Nobel-díj bizottságot többször vádolták meg azzal, hogy döntéseiben politikai motivációk is szerepet játszanak (lásd késõbb). Stockholmi irodalmi körök most úgy vélik, hogy az idei „arab tavasz” például befolyással lehet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntésére. Ha ez igaz, akkor Adonisnak (valódi nevén Ali Ahmad Szaid Eszbernek) tényleg lehet esélye. A Franciaországban élõ költõ júniusban azzal tûnt fel, hogy Bassár el-Aszádhoz intézett nyílt levelet jelentetett meg egy libanoni napilapban, amelyben kérte a szíriai elnököt, hogy állítsa le a véres megtorlást. Mások viszont épp ellenkezõleg, úgy vélik, hogy az akadémia Mario Vargas Llosa spanyol-perui író után nem adja olyan szerzõnek a díjat, aki túlságosan is jelen van a politikában.
Lehet még egy Nobel-díjasunk
A 21. századi díjazottak
ej
2000. Gao Xingjian
2001. Vidiadhar Surajprasad Naipaul
2002. Kertész Imre
2003. John Maxwell Coetzee
2004. Elfriede Jelinek
2005. Harold Pinter
2006. Orhan Pamuk
2007. Doris Lessing
2008. Jean-Marie Gustave Le Clézio
2009. Herta Müller
2010. Mario Vargas Llosa
Adonist – aki egyébként évek óta benne van az elsõ tízben –, a rockzenész-költõ, Bob Dylan követi (egy a héthez eséllyel). A svéd Tomas Tranströmerre és a japán Haruki Murakamira egy a kilenc odds-szal, az algír Assia Djebarra egy a 13-hoz, a koreai Ko Unra egy a 15-höz tehetjük meg a tétjeinket a Landbrokesnál szerda délelõtt.
A visszaszámláláskor a Nobelre hetedik legesélyesebbnek tartott író Nádas Péter, igaz holtversenyben egy ausztrál költõvel, Les Murray-vel (mindkettõ 1/17-es odds-szal). A nemzetközi körökben is népszerû magyar író egyébként szintén évek óta szerepel az esélyesek között – legalábbis a fogadóirodák szerint mindenképp. Tavaly 10. volt a Landbrokes-listán egy nappal a bejelentés elõtt, igaz egy a 15-höz eséllyel.
Évek óta titkos befutónak látszik Philip Roth, Joyce Carol Oates, E.L Doctorow, Thomas Pynchon vagy Amos Oz, de feltûnik Vaclav Havel, Umberto Eco és Milan Kundera is a listán. A fogadóirodai tippeket ugyanakkor nem kell túlságosan komolyan venni, az utóbbi években sohasem a legesélyesebbeknek tûnõk közük került ki a nyertes. Tavaly Cormac McCarthy vezette a rangsort, tavalyelõtt Amos Oz, a „befutó” azonban 2009-ben Herta Müller, 2010-ben pedig Llosa lett.
Öt közül választanak
Nádas Péter
Hogy kik kerülhetnek a Nobel-díjra jelöltek közé, arra javaslatot tehetnek a svéd, a francia és a spanyol akadémia tagjai, valamint esztétikát, irodalmat vagy történelmet tanító egyetemi oktatók, az egyes országok írószövetségeinek elnökei, illetve a korábbi Nobel-díjasok. Májusban öt név kerül az Akadémia elé, az õ életmûvüket tanulmányozzák részletesen, és ez alapján hozzák meg végül a döntést.
Alfred Nobel végrendelete értelmében évrõl évre annak a szerzõnek adják át a díjat, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.
A 10 millió svéd koronával (mintegy 300 millió forinttal) járó irodalmi elismerést Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Stockholmban.
Politikai döntés?
Az akadémiát kezdettõl fogva számos kritika érte a döntései miatt. A bírálatok részben arra vonatkoztak, hogy egyes kiemelkedõ szerzõk soha nem kapták meg a kitüntetést, míg a díjra kevésbé érdemes társaik átvehették azt.
A kritikusok – noha a Nobel-bizottság még 1914-ben kinyilvánította az „irodalmi semlegesség elvét” – több kitüntetés mögött politikai megfontolásokat és érdekeket feltételeznek. A finn Frans Eemil Sillanpää 1939-es kitüntetését például az elemzõk a Szovjetunió által fenyegetett Finnország melletti kiállásként értékelték. Az elõször 1946-ban jelölt Winston Churchillnek a bírálatok miatt végül csak 1953-ban ítélték oda a díjat, de a döntés még így is sok hullámot vetett. Szintén ellenállás elõzte meg Solohov és Hemingway díjazását. A fasizmussal szimpatizáló Ezra Pound kitüntetését pedig számos fórumon elutasították.
Szolzsenyicin kitüntetése után a TASZSZ azt írta, hogy a svéd akadémia „hagyja, hogy méltatlan játékot ûzzenek vele”, így politikai spekulációk célpontjává válhat. Egyes esetekben az akadémiát azzal vádolták, hogy belpolitikai ügyekbe avatkozott; ez történt Heinrich Böll vagy Odisszeasz Elitisz esetében. 2000-ben pedig a Kínai Kommunista Párt rendkívüli ülésen tájékoztatta a kultúra és propaganda illetékeseit, hogy Gao Xingjian Nobel-díja egyike a közelmúlt „öt Kína-ellenes lépésének”.
A legutóbbi idõkben Harold Pinter és Orhan Pamuk díjazása kapcsán merültek fel olyan vélemények, hogy a döntõbizottság nem (vagy nem kizárólag) az alkotó által teremtett mûvészi értéket méltányolta, hanem figyelembe vette az író politikai állásfoglalását – Pinter esetében az iraki háború elleni fellépését, Pamuk esetében az örmény népirtásra vonatkozó nyilatkozatait. Az akadémia döntése korántsem mentes a belsõ vitáktól; az utóbbi idõkben arra is volt példa, hogy egyes akadémiai tagok kilépésükkel demonstráltak a szerintük helytelen döntés ellen – ez történt 1989-ben Salman Rushdie mellõzése miatt, illetve Elfriede Jelinek 2004-es kitüntetését követõen.
