A magyarországi M+A tevéikenységet az a PricewaterihouseCoopers (PwC) vizsgálja 1998 eleje óta, amelyik maga is sikeresen egyesült tavaly. Az eddig megjelent két féléves tanulmány az 1995 óta végrehajtott mintegy 300, nyilvánosan is közzétett esetet elemezte. A PwC eredményei megerősítik, hogy magyar viszonylatban is egyre népszerűbbek a fúziók, hiszen az 1998-as első féléves 75 egyesülés 78 százalékkal haladja meg a korábbi év hasonló időszakának adatát. A tanulmány még nem tartalmazza a cég saját egyesülését, mivel a Price Waterhouse és a Coopers&Lybrad hivatalosan Magyarországon csak július elsején fuzionált. Nem ez az oka azonban, hogy a pénzügyi tanácsadó cég 1998 második felére és az idei évre további növekedést prognosztizál az M+A terén. Igaz, az anyag készítői aláhúzzák: szubjektív elemzésről van szó és a felhasznált források (elsősorban sajtóközlések) jellege is jelent némi bizonytalanságot. Az M+A további térnyerésére az ad lehetőséget, hogy mostanában a magyar gazdaság több iparágában is konszolidáció zajlik, és a pénzügyi problémák megoldásához szükséges hatékonyságnövekedés is felgyorsíthatja a folyamatot.
Az egyesülések oka világszerte az egyre élesedő verseny; a nagy halak megeszik a kicsiket és így még nagyobbak és erősebbek lesznek. Ez önmagában egészséges folyamat, ám az a veszélye, hogy a végén monopóliumok jönnek létre, amelyek pedig óriási súlyukkal veszélyeztetik a piacot. Éppen ezért minden fúziós döntés bejelentésekor menetrendszerűen elhangzik: az ügyletet természetesen jóvá kell hagyniuk az illetékes versenyhatóságoknak. Az illetékességről pedig minden hivatal maga dönthet, a megafúziókat gyakran egyszerre több tucat kartellhivatal ellenőrzi. Az is elképzelhető, hogy nem azonos tartalmú döntést hoznak, hiszen az adott fúzió különböző hatásokkal járhat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fennállása, 1990 óta eddig összesen 139 fuzionálási üggyel foglalkozott, s eddig összesen két esetben parancsolt megálljt a tervezett egyesülésnek. Az 1990-ben hozott versenytörvény hatálya alatt 74 egyesülési ügy került a GVH elé, s csak a Pest-Budai Gastrolánc Kft. és a Junior Vendéglátó Rt. 1994-es házassági kísérletét hiúsította meg. A két cég együttesen a gyermekétkeztetés 70-80 százalékát fedte le, s ez az adott piacon olyan koncentrációt jelentett volna, amelyet a verseny oltalmazói nem hagyhattak. A másik elutasító döntés az egyik utolsó fúziós kérelem esetében született: a GVH nem járult hozzá, hogy a vezetékes telefon-előfizetők 77 százalékát kiszolgáló Matáv megvásárolhassa a Jászberény környéki primer körzettel rendelkező Jásztelt.
A versenyhivatali döntéseket általában nem fogadják el szó nélkül az érintettek – ismerte el Bodócsi András versenytanácstag. A Versenytanács jogsértést megállapító döntéseinek kétharmadát támadta meg az elmarasztalt cég a bíróságon. A vállalategyesülések esetében azonban más a helyzet, eddig egyetlen határozat ellen sem fellebbeztek, ami persze arra is visszavezethető, hogy a kedvező elbírálás után ez nem is szokás. De a két említett ügyben – amelyek a kérelmezők szándékaival ellentétesen zárultak – szintén nem emeltek kifogást a bíróságon. S ez a Matáv-Jásztel-ügyben eljáró Bodócsi szerint annak köszönhető, hogy mindkét esetben olyan piaci koncentráció jött volna létre, amely ellentétes a versenyelvekkel.
A GVH nem tagadhat meg olyan fúziót, amely nem hoz létre erőfölényes helyzetet. A problémát általában pontosan az jelenti, hogy mikortól lehet olyan piaci koncentrációról beszélni, ahol már sérül a verseny. Az Európai Unió (EU) kartellhivatala például – mondta Bodócsi – 25 százalék alatt általában rá se néz az ügyre. Az 1990-es versenytörvény a 30 százalékot tekintette a kritikus határnak. E meghatározott piaci arányok azonban korántsem jelentik azt, hogy a mágikus pont átlépése után automatikusan elutasítják a fuzionálási kérelmet. Abban az esetben, ha például liberalizált az import és csekély a vám, s ennek következtében a piacon a külföldi áruk jelenléte meghatározó lehet, akkor a GVH komoly – akár 50 százalékot is meghaladó – piaci arány megszerzését is tolerálni tudja. Mint ahogy engedélyezte is az orosházi és a sajószentpéteri üveggyár fúzióját, mert az általuk gyártott termék esetében biztosítottnak látták a versenyhivatalban a verseny fennmaradását. A környező országokban ugyanis jelentős gyártási kapacitás áll rendelkezésre, így a piaci helyzetet nem tudja befolyásolni egy még oly erős magyar szereplő sem.
A versenytörvény 1996-os módosítása megszüntette a 30 százalékos küszöböt, amit Bodócsi szerencsés változásnak tart. A jelenleg érvényben levő szabályozás azt írja elő, hogy 10 milliárd forintot meghaladó éves összforgalom felett kell kikérni a GVH véleményét. Eddig néhány olyan ügy volt, amelyben a két cég együttes piaci aránya meghaladta a korábbi 30 százalékos határt. Az utolsó fúziós ügy azonban minden szempontból újdonságnak számít, hiszen a Matáv és a Jásztel együttesen a piac 80 százalékát fedi le. Ez olyan piaci részesedés, amelyre a GVH gyakorlatában korábban nem volt példa, s annak ellenére biztosítana a fúzió nem megengedhető versenyelőnyt, hogy a Matáv piaci részesedésének növekménye elenyésző lett volna a tranzakció után. A nemzetközi gyakorlat egységes abban – magyarázza Bodócsi András -, hogy ilyen mértékű piaci részesedés esetén annak legcsekélyebb növekedése is veszélyezteti a piaci versenyt. Szerinte a helyzet hasonlít a súlyos beteg esetére, akinek ha 40 fokos láza akár csak egyetlen tizedfokkal emelkedik, az végzetes következményekkel járhat.
A Matáv és a Jásztel fuzionálási tervét az EU-szabályozás tette különösen érdekessé – véli Bodócsi András. Az unió a távközlés területén versenyszituációt sürget. A tagországok gyakorlatából ismert, hogy a korábban monopolhelyzetet élvező telefontársaságok igyekeztek a felkészülési időszakban megerősíteni pozícióikat, hogy a versenyben sikeresen helytálljanak. A három éven belül versenyre kényszerülő magyar telefónia – a Matáv számára túlságosan előnyös árképzés miatt – már amúgy is felhívta magára a GVH figyelmét. Az Országgyűlésnek küldött 1997-es jelentésében a versenyhivatal – elég dodonai módon – úgy fogalmaz, hogy érthetetlen, miért mond le az állam az árfelülvizsgálat lehetőségéről, ha “más jellegű alapos oka” nincs erre.
A novemberi elutasító döntés előzményei között is megtalálhatóak az állam nagyvonalúságának jelei. Lotz Károly, a nyáron leköszönt szociálliberális kormány szakminisztere – talán csak véletlen az egybeesés – a májusi (elvesztett) választás után egy nappal engedélyezte a Jásztel eladását a Matávnak. Ám ismerve az unió versenyről alkotott álláspontját, a labdát átdobta a GVH-nak. A hivatalnak írt levelében arra hivatkozott, hogy a törvényi szabályozás e kérdésben hiányos, ezért “egyedi és utolsó” esetként engedélyezi a tranzakciót. Bodócsi András szerint ugyanakkor jogilag értelmezhetetlen az egyedi és utolsó kitétel, de az eljárás során a miniszteri levél érdemben nem befolyásolta a GVH munkatársait.
A döntést Karel van Miert, az EU versenypolitikáért felelős főbiztosa sem befolyásolta, bár tény, hogy az elutasító döntés meghozatala előtt tett budapesti látogatásán e politikus is kritizálta a GVH működését. A fúzió megtiltása – jelentette ki Bodócsi – természetesen nem a kritika következménye. Már csak azért sem, mert Karel van Miert nem a fúziós gyakorlatot kifogásolta, hanem azt, hogy – szemben az EU versenyjogával – a GVH foglalkozik a fogyasztók megtévesztésével is. A kritika tartalmi része az volt, hogy ezek az – inkább a fogyasztóvédők hatáskörébe illő – ügyek elvonják a versenyhivatal erőit az úgynevezett antitröszt esetek felderítéséről.
