Hazánk a minél gyorsabb felvételben érdekelt, még akkor is, ha az ezzel járó rövid távú alkalmazkodási költségek nagyobbak, mint egy elnyújtottabb felkészülési pályáé – állítja Inotai András az Útközben című kötet egyik tanulmányában. Az okok között a szerző alapvetően a jól ismert stratégiapolitikai indokokat említi, de gazdasági érvként kifejti azt is: a korai csatlakozás az országot hamarabb részesíti az uniós transzferekben, amelyek lényegesen meghaladják az integráció társadalmi költségeit. Ugyanezen írásában az ISM vezetője rögzíti: az esetek többségében a modernizáció céljai és eszközei egybeesnek az EU-tagságra való felkészülés követelményeivel. Vagyis e kívánalmak zömének teljesítése – paradox módon az integrációs folyamattól függetlenül – érdeke az országnak. Az EU-tagság elnyerése tehát nem öncél, hanem a hazai társadalmi és gazdasági átalakulás betetőzése. Van azonban néhány olyan terület – árnyalja a képet a professzor -, amikor a két cél nem fedi egymást. Ezekben az esetekben az EU-feltételeknek való gyors megfelelés jelentősen növelheti a modernizációs költségeket. Ez látszik a környezetvédelemben, a mezőgazdaságban, valamint az ipari struktúrapolitikában.
A stratégiai kérdéseket elsősorban gazdasági szempontból, a költségek és hasznok számbavételével megközelítő tanulmánykötet a magyar tárgyalási pozíció erősítésére „szólít fel”. Bizonyos pontokon célszerű lehet akár azon az áron is javítani a magyar alkupozíciót, hogy a tárgyalások során ezeket – természetesen valamiért cserébe – visszavonjuk, vagy átmeneti felmentésért (derogációért) folyamodunk. (Ilyen „cserealapok” lehetnek például a szabadkereskedelmi szerződések olyan országokkal, amelyekkel az EU nem kötött ilyen megállapodást.) Mindemellett tudatosítani kell Brüsszellel, hogy hazánknak az EU-val kapcsolatos előny-hátrány mérlege „kettős deficitet” mutat. Az unió ugyanis az előnyöket már jobbára a csatlakozás előtt megkapta, nevezetesen: a társulási szerződés megnyitotta piacunkat a közösség cégei előtt. Másfelől, felkészülésünk már az eddigiekben is tetemes költségekkel járt, és ez várhatóan így lesz a jövőben is. Ezzel szemben – mutat rá Inotai András – a közvetlen előnyök csak a teljes jogú tagság elérésekor jelentkeznek, amikor az ország nettó haszonélvezőjévé válik a közös alapoknak. Mindemellett persze figyelembe veendők azok a közvetetten jelentkező gazdasági és politikai hasznok is, amelyek közül mindenekelőtt a stabilitásból és az euroatlanti elkötelezettségből (is) fakadó nagymértékű működőtőke-beáramlás és az ezzel összefüggő technológiai modernizáció emelhető ki.
A tanulmánykötet írásai adatbázisként is használható részletes statisztikai elemzéseket éppúgy tartalmaznak mint átfogó, a gazdasági érvrendszert politikai-stratégiaivá tágító eszmefuttatásokat.
(Inotai András: Útközben. Magyarország és az Európai Unió. Belvárosi Könyvkiadó, 1997.)
A mellékletet Martin József Péter szerkesztette
