Rövid időn belül a második vevő próbálja felvásárolni a Bizományi Áruházak Vállalat (BÁV) Rt. tőzsdén forgó részvényeit: az Arago Befektetési Holding a cég 79,87 százalékára tett ajánlatot, és sikeres üzlet esetén a már megszerzett 3,13 százalékos tulajdoni hányadával együtt 83 százalékos részesedésre tenne szert. A vételi árfolyam 1550 forint, amely meghaladja a törvényben előírt minimumot, az ajánlattételt megelőző 90 nap súlyozott tőzsdei átlagárát. Az ajánlat október 19-től november 20-ig érvényes, s az Arago lemondott azon jogáról is, hogy kevesebb felajánlott részvény esetén elálljon vételi szándékától. A befektető reálisan 18-25 százalék megszerzésére számít, amellyel a második legnagyobb részvényessé válna a közel 35 százalékos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) mögött. Az október 20-ra összehívott rendkívüli BÁV-közgyűlésen – amelyen a részvényesek éppen az igazgatóság és a felügyelő-bizottság megújításáról fognak dönteni még mindenképpen az MFB dominanciája fog érvényesülni. Az MFB és az Arago között a tárgyalások ezekben a napokban folynak. Az Aragót megelőzően egy másik befektetési csoport is vételi ajánlatot tett a BÁV-részvényekre, ez azonban meghiúsult, mivel a részvényesek mindössze néhány száz papírt ajánlottak fel eladásra. Az ajánlat kudarca mögött egy másik befektetői csoport jelentős tőzsdei vásárlásai álltak, amivel a korábban 1100-1200 forinton forgó papír árfolyamát az ajánlat megjelenésének napjára már 1600-1700 forintig hajtotta fel. A logikus feltételezést, hogy a tőzsdei vásárlás mögött az Arago állt volna, Leisztinger Tamás elnök nem kívánta lapunknak kommentálni, csupán annyit tett hozzá, a jelentősebb vásárlásokra még a nyáron került sor.
- 08:48 Krizsó Szilvia: Vannak emberek a politikában, akik igazán csöndben maradhatnának már
- 08:04 Tehervonat és mozdony ütközött össze Győrnél
- 07:57 Ma éjszaka szabad szemmel is látható lesz ez a különleges égi jelenség
- 07:40 Történelmi transzfert hozott az átigazolási hajrá: Enzo Fernández az első, akiért kétszer is 100 millió font felett fizettek
- 07:31 Magyar Péter: A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után sok család szomorú lesz
- 07:20 102 ezer forintos visszatérítéssel kecsegtetnek a NAV nevében a csalók
- 07:06 Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség
- 06:56 Felvonulással, katonai sírok mellett emlékeztek meg a boszniai szerb tömeggyilkosról Banja Lukában
- 06:48 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:36 Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 07:00 Egyre többen alkalmazzák a különleges módszert – ezért kerül zsák a fiatal fákra
- 15:11 Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon
- 21:36 Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben
- 06:24 Több megyében zivatarokra figyelmeztetnek
- 14:42 Még csak most lett 30, de már a lábai előtt hever Hollywood – Zendaya pályája képekben
- 07:30 Képes kvíz: ki rejtőzik a hollywoodi mosoly mögött? – II. felvonás
- 03:59 Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön
- 07:06 Minden harmadik 30-as éveiben járó férfinél ott lappang ez a néma betegség
- 17:07 VIII. Haakon norvég király letette az esküt a parlamentben
- 06:33 Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik
- 22:03 Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
