A pénzügyminiszter az elmúlt hét végén nyilvánosan is meghirdette az államháztartási reform programját, meglehetősen szoros menetrendet állítva fel a megvalósításra. Bokros Lajos mindenekelőtt a nyugdíjrendszer átalakításának adna elsőbbséget.
Az államháztartási reform előkészítése természeténél fogva nem lehet olyan, mint a tavaly március 12-én nyilvánosságra hozott makrogazdasági stabilizációs intézkedések voltak – jelentette ki Bokros Lajos január 27-én, az MSZP parlamenti csoportjához tartozó képviselőknek tartott, inkább politikai, mint szakmai előadásán. Ez esetben csakis kimunkált, megvitatott és a konszenzusig elvitt elképzeléseket szabad a gyakorlatba átültetni – annál is inkább, mivel a változásoknak olykor emberöltőnyi átfutási idejük van. A pénzügyminiszter ugyanakkor meglehetősen szoros menetrendet állított fel. Ezt egyfelől az magyarázza, hogy az államháztartás jelenlegi alrendszerei belátható időn belül finanszírozhatatlanokká válnak, “szétrobbannak”. Bokros másik érve: ilyen szoros határidő mellett a feladatokat nem lehet “elsumákolni”, azaz az eltérő érdekek nem oltják ki az elszántságot.
Bokros – mintegy gyarapítandó a szocialista képviselők érvrendszerét – azt állította, hogy az államháztartási reform gondolata nem neoliberális, nem monetarista, nem is a chicagói iskolától származik, éppen ellenkezőleg: eredendően baloldali ihletettségű program, minthogy az állampolgári kezdeményezésre épít, és sűrűbbre kívánja szőni a szociális védőháló szövetét – igaz, csak a rászorulók számára. Az államháztartási reform sokkal inkább társadalmi, mint közgazdasági töltésű, hiszen közvetlenül és alapvetően érint minden állampolgárt, s valamennyiüket életstratégiájuk módosítására készteti.
Bokros a reform alaptézisének tekinti, hogy az állampolgárok egyéni választási tere növekedjen, s ezáltal emelkedjen az igénybe vett szolgáltatások színvonala is, hiszen a tapasztalatok szerint a jelenlegi rendszerek színvonala önmagában attól még nem növekszik, hogy több pénzt pumpálnak beléjük.
A pénzügyminiszter a reform ütemezésében elsőbbséget ad a társadalombiztosítási ágak, mindenekelőtt a nyugdíjrendszer átalakításának, már csak azért is, mert ennek kivitelezése 30-35 éves időszakot ölel át. Bokros megjegyezte: kész a privatizációs többletbevételek révén kamat-megtakarításból felszabaduló összegeket arra költeni, hogy a nyugdíjrendszerben a felosztó-kirovó elven kívül megjelenjen a tőkefedezeti elv is. Sőt, azt is vállalhatónak tartaná – a nemzetközi pénzügyi szervezetek pedig minden bizonnyal elfogadhatónak tekintenék -, ha a nyugdíjreform megkezdése miatt az államháztartási deficit GDP-hez viszonyított aránya 4-ről 5 százalékra növekedne.
Hasonlóan fontos kérdés az egészségügy reformja, továbbá a köz- és felsőoktatás finanszírozása. E problémacsoportokra a pénzügyminiszter tudomása szerint léteznek szakmailag kiérlelt elképzelések, így ezek kivitelezése szerinte ütemezhető és végrehajtható. Sokkal problematikusabb viszont az önkormányzati gazdálkodás reformja, amely az állam berendezkedéséről alkotott felfogás egészét érinti, s amely alapvetően politikai döntést igényel. Csak ilyen szintű döntés után lehet hozzáigazítani az adó- és járulékrendszert, s lehet dönteni arról: milyen szerepet játsszon a kincstár az önkormányzati finanszírozásban. Hasonlóan problematikusak és kidolgozatlanok szerinte a szociális ellátás jövőbeni rendszerére, valamint a foglalkoztatáspolitikára vonatkozó elképzelések – különös tekintettel arra, hogy ezek esetében a koncepciótlanság hátrányát elszenvedők nem tudják érdekeiket politikai nyomásgyakorlás révén érvényesíteni.
