Nyerő ítéletek

Piergorgio Gambelli valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy egy szép napon európai közösségi esetjogot neveznek el róla. Pedig a Gambelli név mindenki számára ismerősen cseng, aki valamennyire követi az Európai Bíróság döntéseit és joggyakorlatát. A luxemburgi székhelyű legfőbb uniós jogi testület egy tavaly novemberi keltezésű ítéletében foglalkozott az olasz Piergiorgio Gambellivel és 137 társával, akiket hazájukban a nemzeti törvények alapján tiltott szerencsejátékok szervezésével vádoltak meg. Az olasz férfi és társai „bűne”, hogy egy Nagy-Britanniában hivatalosan bejegyzett fogadóiroda megbízásából az interneten fogadásokat kötöttek.

Magyar lottósorsolás. Átmeneti állapotok.

Gambelli azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és ügyvédein keresztül az Európai Unió legfőbb jogi szervéhez fordult. Az Európai Bíróság pedig precedensértékű ítéletében kimondta, hogy minden, valamely uniós tagállamban jogszerűen bejegyzett vállalkozás szabadon nyújthat egy másik tagországban határon átnyúló szolgáltatásokat. A bírósági döntés nem kevesebbet mond tehát ki, mint azt, hogy a vonatkozó olasz törvény ellentétes az EU-joggal. Utóbbi ugyanis egyértelműen kimondja, hogy nem lehet korlátozni a szolgáltatások szabad áramlását, ha valaki határokon átnyúló szolgáltatást kínál és nyújt.

MONOPÓLIUMOK. A Gambelli-ügyben hozott bírósági döntés alapjaiban kérdőjelezheti meg azt a több évtizedes rendszert, ahogyan az Európai Unió legtöbb tagállamában szabályozzák a szerencsejátékokat. Mivel ezekből mindenhol busás állami bevétel származik, a tagországok mostanáig féltékenyen őrizték szuverenitásukat e területen. A legtöbb helyen a klasszikus szerencsejátékok – mint amilyen a lottó – állami monopóliumnak számítanak. Ez alól Magyarország sem kivétel, azzal a kiegészítéssel, hogy a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével „magánzók” is foglalkozhatnak sportfogadással, lóversennyel, és fogadóirodákat is üzemeltethetnek. A 25 EU-tagállam közül csak Nagy-Britanniában és Ausztriában engedélyezett az online fogadóirodák működése, amelyek – akár a Gambelli-ügyben megismert brit Stanley International Betting Ltd. – elvileg szabadon gyűjthetnek fogadásokat más tagországokban. Azért csak elvileg, mert a tagállamok többsége – állami monopóliumát féltve és fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva – továbbra sem engedi a működésüket, mi több, azt is tiltja, hogy az interneten népszerűsítsék a szolgáltatásaikat.

Az Európai Bíróság a szerencsejátékok esetében megerősítette, hogy fontos közérdekek, mint például a fogyasztók védelme és a csalások megelőzése, bizonyos korlátozásokat jogossá tehetnek. Másfelől viszont a bíróság szerint bármiféle korlátozásnak az elérendő céllal arányban kell lennie. Ami pedig a fogyasztók védelmét illeti, a Gambelli-ügyben hozott bírósági ítélet leszögezi, hogy ha valamely tagállam a lottón és más szerencsejátékokban való részvételre ösztönzi a lakosait, ugyanannak az országnak a hatóságai a közrendre hivatkozva már nem tehetik meg, hogy korlátozzák a más tagállamban legálisan bejegyzett fogadóirodák tevékenységét a területükön.

Az Európai Bizottság által kezdeményezett szolgáltatási irányelv a származási ország elvének bevezetésére törekszik, amelynek értelmében egy szolgáltatóra kizárólag a székhelyéül szolgáló ország törvényei vonatkoznak, és a tagállamok nem korlátozhatják egy másik tagországban jogszerűen letelepedett szolgáltató tevékenységét. A jogszabály-tervezet ugyanakkor ezen előírás alól általános, ideiglenes és eseti elbírálás alapján történő mentességeket – derogációkat – ad a különböző szolgáltatási típusokra, így például a pénzügyi, a közlekedési és az energiaszolgáltatásra. A lottóra és egyéb szerencsejátékokra a bizottsági javaslat szerint egy átmeneti időszak után lenne érvényes a származási ország elve; ez azonban a tagállamok többsége számára ilyen formában is elfogadhatatlan.

VIZSGÁLAT. Az Európai Bizottság az uniós jogrend, az acquis őreként a szolgáltatási irányelv ez év márciusában előterjesztett szövegtervezetében kísérletet tett a bírósági esetjog kodifikálására, ám a direktíva tárgyalása során a tagállamok – köztük Magyarország is – mindent megtesznek annak érdekében, hogy a javaslatnak ezt a részét kivegyék a szövegből. Egyértelmű céljuk a bírósági esetjog megváltoztatása. Közben azonban a bizottság a Gambelli-ügyben született ítéletet érvényesítve 2004 márciusában vizsgálatot indított Dánia ellen, ahol egy évvel korábban olyan törvényt fogadtak el, amely megtiltja egy másik országban bejegyzett szolgáltatók által kínált szerencsejátékok működtetését és reklámozását. A dán korlátozás elsősorban a sportfogadásokra vonatkozik. És – ha már Észak-Európánál tartunk – földrajzilag az Európai Bíróság egy másik, szintén szerencsejátékokra vonatkozó precedensértékű ítélete is ide köthető. A luxemburgi testület a Lindman-ügyben igazat adott egy finn állampolgárnak, Diane Lindmannak, akinek nagy összegű, több mint 997 ezer svéd koronás (27,15 millió forint) svédországi lottónyereményét a finn állam jogszerűtlenül meg akarta adóztatni. Megállapították, hogy miután a nyeremény adómentes lenne, ha egy finn lottójátékon érték volna el, finnországi megadóztatása ellentétes a szolgáltatások nyújtásának szabadságát kimondó uniós alapelvvel, azt ugyanis semmiképpen sem igazolhatja pusztán az a tény, hogy a lottónyeremény egy másik uniós országból származik.

Hiába, úgy látszik nem csak játszani, de nyerni is szabadon, határok nélkül lehet az Európai Unióban…