Panaszával egyenesen Szenes Zoltán altábornagyhoz, a Magyar Honvédség vezérkari főnökéhez fordult a minap az a fiatalember, akinek az egyik helyőrség parancsnoka elutasította szerződéses katonai felvételi kérelmét. Mint az a leveléből kiderült, mindössze nyolc általánost végzett, azt is elégséges bizonyítvánnyal zárta, és semmiféle pluszképesítése nem volt. A helyőrségparancsnok jól döntött tehát, hiszen az adott állásra tucatjával várnak olyanok, akik sokkal komolyabb képesítéssel rendelkeznek. „A minőség a kulcsszó. Jelenleg ugyanis minden kiegészítő parancsnokságon százával állnak sorban a regisztráltak, akik szerződéses katonának jelentkeznek” – érzékelteti a vezérkari főnök, hogy a sorállományúak helyett november 3-a óta kizárólag szerződéses és hivatásos katonákat foglalkoztató Magyar Honvédség cseppet sem küzd utánpótlási gondokkal, azaz nem kell rendkívüli erőfeszítéseket tennie a toborzás érdekében (lásd külön). Így megteheti, hogy ragaszkodjon a minőségi követelményeihez: jobb esetben középiskolai vagy annál magasabb végzettség az alkalmazási feltétel, a mindössze 8 általánost végzett jelentkezőknél pedig legalább a C típusú jogosítvány.
Kisfiú a pécsi laktanyában. Már nem fenyegeti a kötelező sorozás.
TEREMFOCI. Dicséretes ez az eltökéltség, ám a Magyar Honvédség valójában a szükségből kovácsol erényt. Azért válogathat ugyanis ilyen szabadon a jelentkezők közül, mert a pénzügyi tárca az idén még a korábbinál is szűkösebbre vágta a honvédelmi költségvetést, és ezért a létszámterveket is újra felül kellett vizsgálni. Eredetileg a honvédségnek jutó költségvetési összeg évről évre folyamatosan növekedve 2006-ra érte volna el a GDP 1,85 százalékát, majd ezt az arányt tartotta volna a jelenlegi védelmi tervezési időszak végéig, azaz 2013-ig. Ezzel szemben a védelmi célokra szánt 340 milliárd forintból már az idén „lecsíptek” 41 milliárdot, jövőre pedig a honvédelmi tárca már csupán 288 milliárddal gazdálkodhat. Mi több, az ígért 1,85 százalék helyett 2007-től csupán a GDP 1,41 százaléka jut a védelmi kiadásokra. „Futballhasonlattal élve, míg eddig egy viszonylag normál méretű pályán futballozhattunk, s így tervezve építettük fel a hadsereget, mostantól teremfocira kell berendezkednünk” – összegzi a helyzetet a vezérkari főnök. Így míg a legutóbbi stratégiai védelmi felülvizsgálat során 36 ezer főben jelölték meg a Magyar Honvédség tervezett létszámát, 2004 júniusában ez a szám 30 ezerre csökkent, és nem kizárt, hogy a végleges célkitűzés csupán 25 ezer fő lesz.
Nyilvánvaló, hogy a létszámon a legcélszerűbb spórolni. Annál is inkább, mert a magyar haderő szinte minden területen komoly fejlesztésre szorul. Egyrészt erre kell a pénz, másrészt amíg nincsenek meg a szükséges technikai és egyéb eszközök, amelyekkel dolgozhatnának, teljesíthetnék a különböző missziókat, vagy elláthatnák a kiképzési feladatokat, addig hiába is toboroznának új szerződéses és hivatásos katonákat. „A sorozott haderőt nem tudtuk munkával, értelmes feladatokkal ellátni. Ha ez a jövőben is így marad, senki nem fogja a katonaságot szakmaként választani” – óv az „idő előtti” létszámfeltöltéstől Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatások Központjának igazgatója is. Véleménye szerint a magyar haderőnek újra fel kell építenie szertefoszlott tekintélyét. Már csak azért is, mert a társadalom mostantól sokkal magasabb elvárásokat fogalmazhat meg vele szemben, ha tehát a sorköteles időszak „lesajnált” honvédségét felváltó professzionális haderő sem vívja ki a köz megbecsülését, ezentúl végképp joggal éri majd az a vád, hogy fölöslegesen herdálja el az adófizetői százmilliárdokat.
Toborzás a XXI. században
Miután a Magyar Honvédség 136 évi kötelező sorozást követően ismét szerződéses és hivatásos katonákból áll, újfent szükség van a toborzás intézményére. Az átálláshoz időzítve az elmúlt hetekben utcai óriásplakátokon és a televízióban feltűnő reklámok azonban Matyuc Péter, a honvédelmi tárca kommunikációs főigazgatója szerint nem egy klasszikus toborzás részei, pusztán afféle imázs kampányról van szó. Az erre szóló megbízást egy uniós szintű közbeszerzési pályázaton a Hey Produkciós Iroda és a MédiaZone konzorciuma nyerte el. Az átálláshoz kapcsolódó kampány 100 millió forintos keretéből rájuk 50 millió jutott, az összeg másik feléből az utolsó leszerelő sorkatonák ajándéktőrét, a „centivágási” ünnepségeket és a napilapokban az utolsó napon, november 3-án megjelent egész oldalas hirdetéseket fizette a honvédelmi tárca. Amint az alkotmánymódosítás eltörli a sorozást, megszűnnek a hadkiegészítő parancsnokságok, és a helyüket országszerte hat toborzóiroda veszi majd át. Emellett a hadsereg afféle együttes imázsalakító és toborzó rendezvényeken készül megjelenni.
Mint ebből is látszik, a hivatásos hadsereg korántsem feltétlenül olcsóbb, mint az, amelyik sorkatonákra épül. A külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy csak akkor jár anyagi haszonnal az átállás, ha a szerződéses katonák átlagos szolgálati ideje legalább öt-hat esztendő – ezért is az elsődleges cél a katonák megtartása -, kizárólag ez esetben térülnek meg ugyanis a kiképzési költségek.
Hogyan lehet a honvédségnél tartani a szerződéses katonákat? A jelenlegi pénzügyi keretek közepette nyilván nem elsősorban a bérekkel. A hivatásos tisztek szükség esetén lakbértámogatást kaphatnak – erre a célra 2 milliárd forint áll rendelkezésre -, továbbá kedvezményes hitellel segítik a lakásvásárlásukat, illetve a laktanyába, azaz a munkahelyükre utazási kiadásaik egy részét is megtérítik. Ez utóbbi a szerződéses katonáknak is jár, illetve ha az említett öt évet letöltötték, a honvédség az ő lakásproblémáik megoldásába is beszáll. Kiderült ugyanis, hogy a többség nem akar a laktanyákban lakni, még akkor sem, ha a 2000 óta zajló – és még legalább 8-10 évig eltartó – laktanya-rekonstrukciós program során már a férőhelyek mintegy felét átalakították, és a korábbi húszegynéhány ágyas körletek helyett kétfős szobákban biztosítják az elhelyezést. A 2001-es stratégiai védelmi felülvizsgálatnál az akkori kormányzat és hadvezetés Szenes altábornagy szerint még abban gondolkodott, hogy a szerződéses katonák 60 százalékának kell laktanyai elhelyezést biztosítani. Ezt a számot azonban az igények alapján azóta 40 százalékra, majd még tovább, 30 százalékra csökkentették, és még ez sem jelenti a folyamat végét.
Mindez a takarékoskodás persze nem segít azon a helyzeten, hogy Magyarország messze elmarad a védelmi kiadásoknak attól a szintjétől – a GDP 2 százalékától -, amit a NATO-ban ideálisnak tekintenek. Ráadásul nem csupán ezt az „ajánlást” nem tudjuk betartani, hanem még azt a NATO-csatlakozásunk előtti vállalásunkat sem, amely szerint évente a GDP 0,65 százalékát kellene „tagdíjként” befizetnünk a szövetség kasszájába. Igaz, ha sikerül legalább a nemzetközi békefenntartó missziókban aktívan részt vennünk – e tekintetben Magyarország ma a szárazföldi haderő létszámának arányában a 26 NATO-tag közül a 6. helyen áll -, akkor Szenes Zoltán szerint a szövetség, kritikai megjegyzések kíséretében ugyan, de elfogadja ezt a helyzetet.
A NATO elégedetlensége azonban csupán az érem egyik oldala. Azzal, hogy a pénzügyi kormányzat éppen akkor vágja vissza a haderőre szánt költségvetési összeget, amikor az a professzionális állományra való áttéréssel az elmúlt másfél évtized legjelentősebb reformlépést teszi meg, azt a tévképzetet kelti, hogy az új rendszer máris működik. „Ám ennél sokkal fontosabb, hogy van a lépésnek egy nagyon rossz üzenete – figyelmeztet Tálas Péter -, nevezetesen az, hogy aki a maga területén végigviszi a reformot, azt megbüntetik.”
