Elárulta Magyarországot Szent István utóda?

Szent István maga jelölte örökösének unokaöccsét, a régóta Magyarországon élő Orseoló Pétert, az egykori velencei dózse fiát. Szent Imre herceg halála után feltehetően ő maradt az egyetlen családtag, aki stabilan kötődött a nyugati kereszténységhez, és akiben kellő tehetséget és eltökéltséget látott az állam- és egyházszervezés folytatásához – a magyar elit István akaratához híven Pétert ültette trónra 1038-ban.

Elűzték, majd visszahívták

Folytatta a magyar egyházszervezést, katonailag támogatta cseh szomszédját a Német-Római Császárság befolyása ellen, miközben kisemmizte, Veszprémbe „zárta” Gizella királynét. Apjához hasonlóan zsarnoki természetű ember, erőszakos uralkodó lehetett, aki a magyar előkelők érzékenységére fittyet hányva alakította át a hatalmi struktúrát.

Intézkedéseivel, személycseréivel és a királyné megalázásával viszonylag gyorsan magára haragította a világi és egyházi elit jelentős részét, ezért fordultak ellene 1041-ben.

Péter király III. Henrik német király udvarába menekült, helyére Aba Sámuelt választották a magyar trónra. Henrik felismerte a Péter révén ölébe hullott lehetőséget, és amikor a Sámuel királyban csalódott magyar előkelők a segítségét kérték, haddal jött Magyarországra. A ménfői csatában, 1044-ben Aba vereséget szenvedett, majd egykori hívei meggyilkolták. Henrik Székesfehérvárra kísérte Pétert, személyesen vett részt újbóli koronázásán, kibékítette őt alattvalóival, és jóváhagyta, hogy a magyarok saját szokásaik szerint éljenek.

Kiszolgáltatta az országot

Ez a szokatlan „kedvesség” már erősen a hűbéri függés irányába mutatott, amit a következő év eseményei tetőztek be. 1045 pünkösdjén, május 25-én a német király ismét megjelent Fehérváron, és ezúttal magával vitte Szent István hatalmi jelvényeit, a Magyar Királyság feletti uralmat szimbolizáló koronát és lándzsát, amelyeket Rómába, a pápa trónusához küldött. A látogatás megerősítette az addig is létező függőséget, és lehetőséget adott Péternek, hogy kifejezze háláját nemcsak az ajándékok révén, hanem III. Henrik főségének elismerésével.

Péter személyes lekötelezettségét a szimbolikus gesztusok révén államjogi szintre emelte.

Nem tudjuk, a gyakorlatban ezek pontosan mit jelentettek, ám a pünkösdi jelenet óriási presztízsveszteség volt mind Orseolo Péternek, mind a Magyar Királyságnak. Orseolo Péter kétségtelenül kiszolgáltatott helyzetbe hozta a királyságot a hatalma biztosítása érdekében, az „áruló” szó azonban talán ennek ellenére sem illik rá: jogos öröksége védelmében cselekedett így.