Megérkezett az első előzetes az Ebenezer: A Christmas Carol című filmhez, amelyben Johnny Depp a címszereplőt, Ebenezer Scrooge-t alakítja. Ahogyan arra az előzetest is kihegyezték: ez a színész nagy visszatérése a hollywoodi blockbusterek világába.
A Charles Dickens regénye alapján készített történetben Depp mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Rupert Grint, Daisy Ridley és Ian McKellen. A filmet november 13-án mutatják be.
Depp karrierjében 2010 környékén kezdődött a szakmai mélyrepülést, amelynek egészen más jellegű lendületet adott az, hogy 2016-ban egykori felesége, Amber Heard beadta a válópert, és családon belüli erőszakkal vádolta a színészt, amit hosszú éveken át tartó pereskedés követett – ezzel egyidejűleg olyan szuperprodukciókból rúgták ki a színészt, mint a Karib tenger kalózai-franchise vagy a Legendás állatok és megfigyelésük. A színész három éve már játszott főszerepet a Jeanne du Barry – A szerető című francia-brit-belga történelmi filmdrámában – Cannes-ban tapsviharral fogadták –, az Ebenezer az első hollywoodi főszerepe a botrány óta.
