Belföld

Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhet

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos az elszámoltatásról is beszélt új interjújában.

Az első sor

– válaszolta Radnai Márk a nyomtatott Magyar Hangnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy a Fideszből kik kerülhetnek a vádlottak padjára.

A Tisza Párt alelnöke, aki egyben a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos és parlamenti képviselő, egy visszakérdezés után kicsivel jobban kifejtette a kijelentését:

Amikor azt mondjuk, hogy Fidesz, és az első tíz embert felsoroljuk. Ők.

Radnai szerint a volt kormánypárt vezetőinek elszámoltatása reális lehet, és ezt – mint fogalmazott – nem politikai bosszúból mondja, hanem az összefonódások és a korrupció miatt.

Hasonló gondolatot fogalmazott meg a jelenleg zajló Tusványos egyik panelbeszélgetésén Szatmáry Kristóf is. A Fidesz budapesti választmányának új elnöke azt állította, hogy a párt legutóbbi elnökségi ülésén elhangzott az, hogy fél év múlva az elnökségben ülő emberek kétharmadát vezetőszáron elvihetik.

A kormánybiztos az interjúban azt is mondta még az elszámoltatás témakörében, hogy nem csak a Fideszre vonatkozik az, hogy a bírósági eljárás után megkapják a büntetésüket azok, akik megérdemlik.

Pokorni Zoltán akkori Fidesz-alelnök 2010-ben azt mondta, hogy az elsőnek közülük, aki belenyúl a közösbe, levágják a kezét. A riporter ezt a mondatot felidézve megkérdezte Radnaitól, hogy mi lesz azzal a tiszás politikussal, aki belenyúl a közösbe. A Tisza-alelnök azt válaszolta, hogy aki ezt teszi, annak azonnal mennie kell, legyen bármilyen magas beosztásban.

Arra a kérdésre viszont, hogy Magyar Péter pótolható-e, Radnai Márk azt mondta:

Magyar Pétert nem. Az ő személye speciális, mert az egész Tisza és a rendszerváltás gondolatisága az ő személyében összpontosul, és rajta van a legnagyobb felelősség. Őt biztos, hogy – ezt most ki merem jelenteni – korrupcióval nem tudják megvádolni. Sokféle kritika és vád érheti, de az, hogy ő korrupt lenne, az nem.

Radnai Márk a 24.hu-nak adott interjújában már részletesen beszélt egyebek mellett a kormánybiztosként rábízott feladatokról is. Ennek részeként egy olyan platform létrehozásán dolgoznak, amellyel teljesen megújítanák a társadalmi egyeztetés intézményét és az állampolgárok részvételét a politikában. A Magyar Hangnak most azt ígérte, hogy egy hónapon belül valami olyannal fognak találkozni az emberek, amit már szerinte is társadalmi egyeztetésnek lehet nevezni. Emellett a társadalmi és adaptációs központként nevezett csapatával egy átfogó digitális felületet létrehozását is tervezi, amellyel a kormányzat működését reformálnák meg.

Kapcsolódó
Radnai Márk 2024-től a TISZA operatív működésért felelős alelnöke, 2026-tól a TISZA országgyűlési képviselője.
Radnai Márk a 24.hu-nak: Az ambícióm, hogy meghatározzuk, hogyan valósulhat meg a valódi rendszerváltás
Szerinte a választáson „csak” kormányváltás történt, a valódi rendszerváltás megvalósításának feladata még a társadalom előtt áll.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik