Olyan hazai rock ikonok, mint az LGT, az Illés, a Tankcsapda, a Kispál és borz után mekkora teher, mekkora felelősség fellépni a Sziget mínusz egyedik napján?
Nem gondolok erre, jól akarom majd magam érezni a színpadon. Biztos, hogy nagy kihívást jelent, meg is lepett, hogy Gerendaiék felkértek. Az én zenémnek ugyanis nem egy szokásos helyszín a Sziget-nagyszínpad. Mindig magam szoktam összerakni a saját nagyobb projektjeimet, s ez most csak félig van így, ez egy kicsit fura. A művészeti részt most is én irányítom, de a kommunikációs részt alapvetően a szigetesek. Egyébként nehéz dolguk van a fesztiválszervezőknek a mínusz egyedik nappal kapcsolatban, mert kevés olyan magyar zenekar van, amelynek produkciójára vélhetően sokan kimennek. Hogy a mi esetünkben hogyan lesz, kiderül 8-án este.
Amikor felkértek, egyből bólintottál, vagy kértél gondolkodási időt?
Mondtam, hogy üljünk le, beszéljük meg. Nagyon jókor jött a felkérés, egy jó „flow” alakult ki körülöttem. Tavaly eldöntöttem, hogy zenélni szeretnék, beültem az X-Faktorba, ami utána történt, azokat nem én generáltam, hanem bizonyos erővonalak elkezdtek egy irányba mutatni. A Viva Tv hozzámvágott egy életműdíjat, a siófoki Coke Club mint fő támogatónk meghívott, hogy mutassam be új együttesemet, a Gringo Sztárt, majd felkértek a Sziget-bulira. Ezek azt erősítették bennem, hogy jól éreztem, újra lehet zenélni. A Gesztivál ugyanis nem csak egy jó kis nosztalgia buli lesz, amivel visszamegyünk a 80-as, 90-es évek jókedvű világába, hanem bemutatkozik az új zenekarom is, tehát nemcsak a múltról, hanem a jövőről is szól majd.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
A Sziget annak idején többek között azért jött létre, hogy a mainstream mellet élő alternatív zenéknek, kultúrának teret adjon. A te produkcióid mindig is a fősodorhoz tartoztak, elég váratlan húzás volt ilyen értelemben a Gesztivál ötlete. Te nem így látod?
Nyilván a meghívásomban az is szerepet játszott, hogy más generációkat akarnak a szervezők megnyerni, akik esetleg nem vevők az alternatív -, a kísérletező -, vagy a rockzenére. Egyébként pedig ez a fajta fanyalgás mindig is jellemző volt ránk, magyarokra. Az emberek szeretik a világ bizonyos részeit felfedezni, és érzelmileg is kisajátítani. Ha azt tapasztalják, hogy egy idő után ez a dolog már nagyon sok emberé, akkor már nem érzik a sajátjuknak. Ugyanakkor a nagy kulturális márkák így születnek. Ha nem tudsz egyre több embert megszólítani, akkor megmaradsz egy kis szubkulturális dimenzióban. A Sziget az egyik legnagyobb vállalkozás a hazai kulturális piacon, nyilván az a céljuk, hogy egyre több embert bevonzzanak.
Eddig milyen kapcsolatod volt a Szigettel? Dolgoztál már marketingesként a fesztiválnak? Szoktál kijárni nézőként?
Nem dolgoztam a Szigetnek. Gerendai Károllyal több közös szervezetben veszünk részt, jól ismerjük egymást. Rendszeresen „szigetelek”, a Voltra, a Balaton Soundra is eljárok. Szeretem ezeket a fesztiválokat, de tény, nem én vagyok a tipikus célcsoportjuk.
1984-ben jött ki a debütáló Első Emelet-album, amikor még dübörgött az „őszinte rockzene”, de már működtek az alternatív zenekarok az URH, Kontroll, Európa Kiadó, a Neurotic. Ez utóbbi szövegíróját, Pajor Tamást szokták előfutárodnak is nevezni.
Kétségtelen, hogy ő is nagyon korán hozzányúlt a raphez, mint műfajhoz. De ugyanez igaz Fenyő Miklósra is. Csak akkor ezt még nem rapnek hívtuk. Nem gondolom, tehát hogy Tamás az előfutárom, mert egészen mást csinált, és csinál ma is, ráadásul nem az ő hatására kezdtem a rappel foglalkozni
Szóval miért pont ezt az újhullámos tini popzenét választottátok?
A műfaj választott minket. Hozzánk ez állt közelebb, ez érintett meg. És még valami: szabad volt a hely. Az „altervilág” már akkor is egy átpolitizált, értelmiségi közeg volt. A miénk egyáltalán nem. Az Első Emelet egy tinizenekar volt, azzal a különbséggel a többiekhez képest, hogy a tagjai jól tudtak zenélni.
Az Emelet a rendszerváltással együtt szűnt meg, amikor megváltozott a zenei divat, és a beindult egy új korszak. Addigra már érettebb dalokat írtunk, de már nem erről a zenei formátumról szólt a világ. A reklámipari munkák kapcsán azonban Berkes Gabival és Michellel sokat találkoztam, a baráti viszony is megmaradt. Azt gondoltuk, kéne valamit csinálni. Először nem zenekart akartunk alapítani, csak producerkedni és dalokat írni, hogy majd mások eljátsszák azokat. De kiderült a demófelvételek készítése közben, hogy jól érezzük magunkat ebben a szerepben, úgyhogy megcsináltuk végül a Rapülőket. A felvételeket elküldtük több kiadónak, volt, ahol azt mondták nem lehet kiadni, mert magyarul nem lehet rappelni. Nem vettek komolyan minket. Egyszer Novai Gábor is meghallgatta a demónkat, és azt mondta, hogy ha ez nem jön be, akkor semmi. Végül megjelent a lemez, és egy pillanat alatt szétkapkodták.
És jött a profin „marketingelt”, óriás színpadokon lezajlott turné. Minden produkcióddal kapcsolatban felmerül – hiszen ez a „kenyérkereső szakmád”-, hogy melyik van előbb: a termék, a zene, vagy a marketing, amivel mindent el lehet adni?
Természetesen a zene. A dalok megírása egy alkotói folyamat, annak semmi köze a marketinghez. Ha már el akarod juttatni azokat a közönséghez, akkor már termékké válnak, és jöhet a marketing. Attól, hogy valami profi marketing eszközökkel él, attól a tartalmának még ugyanolyan jónak kell lenni, mintha nem lenne mögötte marketing.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Azért láttunk már olyat, hogy kitalálták, kell egy fiúzenekar, előhúztak néhány modell srácot, és erős marketinggel be is futtatták őket, noha talán nem is ők énekeltek…
Igen, persze, de az én esetemben ilyenről soha nem volt szó. Sokan támadnak azzal, hogy ha valami nagyon aprólékosan megtervezett, nagyon profi, az nem lehet jó, mert az igazi zene csak a tornacipőszagú garázsokból tör elő, és minél jobban ütöd magad valami cuccal, annál igazibb. Persze ez is lehet egy útja a sikernek, de nem minden így működik.
Most, hogy készültök a koncertre, nyilván végighallgattad az életművedet. Milyen volt visszahallgatni a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli szövegeket?
Az Első Emeletnek köszönhetem, hogy megtanultam szöveget írni. Ma már persze néha nevetek, miket írtam akkoriban, mert azok a dalok egy huszonéves srác helyenként gyenge szárnypróbálgatásai voltak. A Rapülőknél viszont már rátaláltam saját szövegírói stílusomra. Ezt a rátalálást egyrészt a rap műfaj, másrészt a rendszerváltáskor felszabaduló energia, szabadságérzés, lendület hozta el számomra. A Rapülők-szövegeket olvasva azt találtam, hogy sok dal ma is aktuális. A Zúg a Volga című számunk panelproli életről szóló fejezetei ma ugyanúgy igazak, a Helyi terminátornak a hétköznapi fasizmusról szóló megállapításai pedig ma sajnos sokkal aktuálisabbak, mint akkor voltak.
A harminc zenész mellett ötven táncos dobja fel a színpadi show-t. Belépő 7900 forint, de az ottalvós bérletesek ingyen láthatják a produkciót.
A Rapülők egy két-hároméves sikertörténet, de hirtelen abbahagytátok. Akárcsak a következő projektet a Jazz+azt. Mindkettő produkciót a csúcson. Miért?
A Rapülőknél az volt, hogy visszagondoltunk az Első Emeletre, ami felfutott magasra, és egyszer csak elkezdett kevésbé érdekessé válni. Ezt nem akartuk megvárni a Rapülőkkel. Tényleg nem nagyon volt még ilyen zenekar Magyarországon, hogy lemond arról, hogy a sikereiből éljen sokáig, akkor is, ha már alábbhagy a lendület. Másrészt egzisztenciálisan is megtehettük, és el voltunk foglalva ezer más dologgal, hát így döntöttünk. A Jazz+Az esetében pedig a tagok személyes érzékenységei miatt döntöttünk úgy, hogy abbahagyjuk, mielőtt még emberi értelemben előjönnek a kezelhetetlen konfliktusok. Egyébként is más kihívásokra vágytunk akkor Dés Lászlóval, hát bedobtuk a törülközőt. Ezt utólag, azt hiszem, mindannyian megbántuk, mert abban a zenekarban még nagyon sok lett volna.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Aztán egy darabig nem is léptél színpadra zenészként, kivéve egy egyszeri Rapülők-búcsúkoncertet. Most néhány éve már mondogatod, hogy újra színpadi projektben gondolkodsz, és most itt a Gringo Sztár.
Azt tapasztaltam, hogy a többi tevékenység, amit csináltam, a válság és a közélet változásainak hatására nem folytatható úgy, mint korábban. Éreztem, hogy valami olyasmivel kéne foglalkozni, ami több örömet okoz, amiben jobban önmagam lehetek. Hiányzott már a zenélés. De közbejött 2007-től a Nemzeti Vágta, ami mellett nem lehetett bevállalni. Így egy kicsit húzódott a zenekar alapítás, de most összeállt.
A válság az oka annak is, hogy idén nem lesz ARC-kiállítás?
Gyakorlatilag eltűntek a szponzorok a piacról, s az ARC abból tartotta fenn magát. Jövőre viszont lesz.
Csak a válság miatt maradtak el a szponzorok, vagy esetleg a politika is megelégelte az állandó piszkálódást?
A civil oldalnak az a dolga, hogy „piszkálódjon”, bár ez a szóhasználat inkább a politika felfogását tükrözi. A plakát kiállítás sokféle témát dolgoz fel, ami ebből politikai tartalmú, az soha nem pártos alapon lett kiválogatva, mindkét oldal „kapott”, de nyilván a személyem miatt sokan elhelyezték az egyik politikai oldalra a kiállítást. Pedig az ARC mindig is egy független, kreatív civil fórum volt, semmilyen pártpolitikai kötődése nincs.
Minden akcióddal kapcsolatban megjelennek gyanakvások, irigységek. Az Arccal is ez volt, a Nemzeti Vágtával is…
Igen, minden új dologgal kapcsolatban ez van itthon. De ez a kitüntetés nemcsak nekem jár. Ahogy az egyik ARC szlogenünk szólt: Fikázni könnyű, alkotni nehéz.
A Gesztivál próbáján – galéria! (Fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Nemrég azt nyilatkoztad, hogy Magyarország árnyékországgá vált, ahol egyre süllyed a széles értelemben vett kulturális nívó. Továbbra is így látod?
Igen. A 90-es években azt éreztem, hogy a demokráciával egyre inkább közelítünk kulturálisan is Európa felé, ahová ez az ország végül is ezer éve vágyott. A politikai elit azonban nem tudott megbirkózni a demokrácia kihívásaival, eszközeivel, anomáliáival. Ennek köszönhető az a helyzet, ami most van, hogy inkább távolodni látszunk. Szomorú, de azt látom, hogy – tisztelet a kivételeknek – sok tehetségtelen ember megy politikusnak, aki nem tudta/tudja eladni magát a versenyszférában. A politika túl sokaknak lett megélhetési forrás, ahelyett, hogy a közös dolgaink menedzselésének rendszere lenne. Arról nem is beszélve, hogy olyan figurák kerültek a parlament padsoraiba, akiket korábban egy jobb kocsmába sem engedtek be.
Hogy lehet ebből kitörni?
Ezt valószínűleg egy új, demokratikus politikai erőnek kell majd kitalálnia. Én egyelőre annyit tudok, hogy amit csinálok, azt jó szívvel és megfelelő minőségben teszem, és hiszek benne, hogy ha jó minőséget hozok létre valamiben, az ellene hat az általános színvonaltalanságnak.
Egy új politika erőben vállalnál posztot?
Egyszer már megmerítkeztem a politikai marketingben, 2002-ben. Nem szeretnék többet ezzel foglalkozni, pedig óriási tanulságokkal szolgált. Például akkor kezdett vonzani, hogy olyan kreatív marketing munkát végezzek, ami az ország és nem a pártok érdekeit szolgálja. A Nemzeti Vágta ennek a legékesebb produktuma, de az ARC és a Médiaunió is idetartozik. Az ARC és a Médiunió a modernitást jeleníti meg, a Vágta a hagyományt. Ezt a kettőt képzeletbeli ellenpontnak fogják itt fel Magyarországon, mert mindkettő egy-egy politikai oldalhoz kötődik. De én pont ezt nem szeretném tudomásul venni, mert a szerencsésebb országokban e két pontot rendszerint sikerül valahogy összefésülni.
2009-ben úgy írtad le a mai közállapotokat, hogy az a „társadalmi együtt nem működés rendszere”. Ezt csak egy kicsit változtatta meg a Fidesz, amikor kikiáltotta a nemzeti együttműködés rendszerét. Kaptál jogdíjat?
Nem kaptam, de mi ez ahhoz képest, hogy talán nyugdíjat sem fogok… A politika állításokat tesz, ígéreteket csomagol, identitásokat kreál, de a valóság sajnos túl sokszor húzódik máshol. Elég nehéz ezzel együtt élni, pártállástól függetlenül is. Az együtt nem működés rendszerét látjuk egy évtizede a politikában, a szakmákban, a mindennapi közlekedésben az utcán. A hála-, csúszó- és kenőpénzek legalizált világában, az általános elszegényedésben könnyű eltévedni, indulatossá lenni, és bűnbakot látni mindenkiben, aki sikeresebb vagy szerencsésebb. Marad az állandó panaszkodás, még a sikeres emberek körében is. Ezért aztán mi vagyunk Európa legelégedetlenebb népe, miközben nálunk sokkal szegényebbek is vannak. Ez a hangulatromlás most már egy önmagába térő, lefelé húzó spirál, tulajdonképpen már egy általános attitűd. Van egy Gringo Sztár-dal, a Pálinka Sunrise, ami egy olyan koktélról szól, amit mi kevertünk magunknak. Erős bódulatot okoz, ezt szeretjük, mert jó magunkat a valóságról leválasztani. És ha mindezt egy ilyen hungarikummal tesszük, akkor ez ráadásul jó kis, magyarosan férfias szerepnek is tűnik. Néha azt gondolom, hogy ülünk egy hatalmas pálinkásüvegben, és bódulva bámuljuk, hogy milyen is a világ valósága az üvegen túl. Ennek az állapotnak egy ironikus feldolgozása ez a dal.
Amiben, ha valaki nem érti az iróniát, egyfajta negatív országimázst is beleláthat…
Humorérzék kérdése, és azt sokaknak nem osztottak, pedig segít a túlélésben. Végül is együtt főztük ilyenné magunkat, ez is hozzá tartozik a jelen képhez. Hrabal mondta, hogy Kelet-Európában nem érdemes kijózanodni. Úgy látszik, igaza van még most is.
Geszti Péter (Budapest, 1964. május 9.)
reklámszakember, dalszövegíró, énekes
nős, felesége Ditz Edit, két gyermekük van, Sára Lujza és Lenke Róza.
Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, az ismertséget a Mézga család rajzfilmsorozat Aladárjának szinkronszerepével szerezte.
Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte 1989-ben.
Az Első emelet dalszövegírója, majd a Rapülők és a Jazz + Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be. A dzsungel könyve című musical társzerzője Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel.
Több televíziós, rádiós műsort vezetett, riporterkedett, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott.
1989-ben az Akció Reklámügynökség reklám szövegírója lett, majd később kreatív igazgatójaként dolgozik több neves hazai és külföldi céggel.
2000-ben alapítója és producere az ARC óriásplakát kiállításnak.
2005-ben megírja a Magyarország című dal magyar szövegét.
2007-ben megálmodja a Nemzeti Vágta nevű országimázs fesztivált.
A 2010-ben indult magyar X-Faktor című televíziós tehetségkutató műsor egyik zsűritagja és mentora.
A 2011-ben újra együttest alapít, Gringo Sztár néven.
