A reformáció előtti nyugati egyház tanítása egyértelmű volt azzal kapcsolatban, mi történik velünk a halál után. Akiknek a bűnei megbocsáthatatlanok, azok egyenesen a pokolba kerülnek, a túlvilági büntetés, az örök kárhozat helyszínére a Sátán és bukott angyalai körébe. Néhány kivételesen tiszta lélek és a vértanúk viszont azonnal a mennyek országába jutnak, Isten asztala mellett foglalhatnak helyet – ezért találjuk a szentek ünnepét a naptárban általában a haláluk napján, ami valójában a mennyei újjászületésük.
A túlnyomó többség azonban először a purgatóriumban, a tisztítótűzben találja magát, ahol érdeme szerinti több-kevesebb időt tölt, majd bűneitől teljesen megszabadulva bebocsátást nyer a mennybe. A tűzzel, sírással, jajgatással, fogcsikorgatással jellemzett hely nyilván megannyi szenvedést tartogat, és ezzel már a középkorban is mindenki tisztában volt nemcsak a papok prédikációiból, hanem a templomok szemléletes falfestményeiből is okulva.
Nem kell szenvednie annak, aki fizet
Ritka kivételtől eltekintve tehát a legtöbb embernek meg kell járnia a purgatóriumot, ami a vallás dominálta középkorban különösen rémisztő kilátás volt. Nyilván ezért tett szert hatalmas népszerűségre a búcsúcédulák árusítása:
A pénzért árusított bűnbocsánat sokakban keltett visszatetszést, és fellépésre sarkalta Luther Márton wittenbergi, Ágoston-rendi szerzetest. Közismert, hogy városa erődtemplomának kapujára szegelte ki 95 pontból álló tételét, amely nemsokára reformmozgalmat indított, és újabb egyházszakadásokhoz vezetett.
Nem társadalmi vitát akart
A hagyomány szerint 1517. október 31-én, déli 12 órakor szegezte tételeit a wittenbergi Mindenszentek-templomának kapujára. Ám, miként XIV. Lajos soha nem tett olyan kijelentést, miszerint „az állam én vagyok”, és Kolumbusz sem egy csúcsára állított tojással bizonyította, hogy nincs lehetetlen, úgy Luther és a kiszögelés is ugyanilyen legenda: egy később történelmi jelentőségűvé vált esemény kezdetének igyekszik megadni a markáns kezdőpontját.
A templomajtók valóban a kor hirdetőtábláiként működtek, de Luther szándéka nem egy társadalmi vita elindítása volt, és azt sem gondolhatta komolyan, hogy tömegek fogják elolvasni és megérteni a latin nyelvű értekezését.
Istent nem lehet megvesztegetni
Mi történt valójában? A búcsúcédulák 1515-ben kezdődő árusításának célja „hivatalosan” a római Szent Péter-székesegyház megépítését szolgálta, a valóságban azonban a pápák és egyházi vezetők egyre szembeötlőbb fényűzését, túlköltekezését fedezte.
Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes, a wittenbergi egyetem elismert teológusa felháborodott az etikusnak legkevésbé sem nevezhető módszeren. Saját hívei közül is sokan éltek a bűnbocsánat pénzért megváltott lehetőségével, és beszámoltak tapasztalataikról, ami csak tovább erősítette benne az ellenérzést. Úgy vélte,
Érvelését, meglátásait 95 pontba szedte, mintegy vitaindítónak szánta a teológiában jártas tudósok, egyházi személyek számára. Alapvető célja egyértelműen az egyház megreformálása, „megtisztítása” volt a búcsúcédulák beszüntetése által.
Megállíthatatlan változás
Munkáját 1517 októberének végén először felettesének, Albert mainzi érseknek küldte meg, ezt a levelet később németre fordították, és terjeszteni kezdték. De ez már – mondhatjuk úgy – a „harc kezdete” volt, miután érsekétől feddő választ kapott, és a politikában meglehetősen naivnak mutatkozó Luther ráébredt, hogy itt nem „visszaélésekről”, hanem rendszerszintű problémáról van szó.
X. Leó pápa 1520-ban kiátkozással fenyegette meg a teológust, válaszul Luther nyilvánosan elégette az ezt tartalmazó dokumentumot. Megállíthatatlanná vált a reformáció folyamata, amely újabb töréseket eredményezett a nyugati kereszténységben, a fellángoló vallásháborúk pedig számtalan emberéletet követeltek.
De térjünk vissza a wittenbergi templom kapujához. Philipp Melanchthon reformátor, teológus, Luther munkatársa egy 1546-ban, vagyis az események után csaknem három évtizeddel írt könyvében találjuk első említését annak, hogy Luther kiszögezte volna tanait, ráadásul német nyelven. A XIX. század első felében leégett templom újjáépítésekor, 1854-ben pedig emléktáblaként helyezték el a kapun a bronzból kiöntött 95 pontot, ezzel pedig a legenda valósággá vált.
