Nagyvilág europoli

Von der Leyen nekiment Kínának és munkát adott Super Mariónak

FREDERICK FLORIN / AFP
FREDERICK FLORIN / AFP

Ursula von der Leyen megtartotta az idei State of the European Union beszédét, amelyben összefoglalta az Európai Unió jelenlegi helyzetét, különöse tekintettel az általa vezetett Európai Bizottságra. Von der Leyen nagyrészt a bizottság és az EU érdemeit sorolta, de bejelentett több új intézkedést is.

Az EU érdemei közé sorolta a koronavírus-járvány kezelését, az Oroszország elleni kemény és egységes fellépést, valamint azt, hogy az Európai Unió gadzasága mostanra a megújuló energia alapjaira lett helyezve. A látványosan kampányüzemmódban beszélő von der Leyen elmondta, hogy a ciklusa elején megígért tervek nyolcan százalékát már teljesítette, de a következő háromszáz napban be kell fejezni a munkát, amire felhatalmazást kaptak.

Von der Leyen a beszéde elején igyekezett egyensúlyozni a zöldpolitika és a vállalkozások támogatása között, többször kijelentette, hogy a zöld befektetések nem azért vannak, hogy akadályozzák a vállalatok működését.

Az egyik új intézkedés, hogy elindítanak egy vizsgálatot, ami a kínai elektromosautó-gyártók állami támogatását fogja vizsgálni, mert az utóbbi időszakban kifejezetten sok olcsó kínai elektromos autó érkezett az Európai Unióba.

Az elmúlt időszakban elözönlötték a világgazdaságot az olcsó kínai elektromos autók. Az árukat mesterségesen alacsonyan tartják az állami támogatások. Ez eltorzítja az európai piacot.

– közölte von der Leyen. Kínával kapcsolatban elmondta, hogy az ő politikája továbbra is az, hogy nem szétválni kell, hanem kockázatkezelni („derisk not decouple”).

Von der Leyen felkérte Mario Draghit, az Európai Központi Bank volt vezetőjét, hogy készítsen egy jelentést az Európai Unió versenyképességéről. A Super Marionak is becézett Draghit, akit többen az euró megmentőjének tartanak, Európa egyik legnagyobb gazdasági gondolkodójának nevezte.

Külön KKV-nagyköveti poszt létrehozását is bejelentette, és a KKV-nagykövet egyenesen von der Leyennek fog jelenteni arról, hogy állnak Európa kis- és középvállalatai. Itt egy másik nagy ígéret volt még: negyedével csökkenteni tervezik a KKV-k uniós jelentéstevési kötelezettségeit.

Bejelentett egy nagy Európai Szélerőmű Csomagot is, amely a megújuló energiával kapcsolatos befektetésekben szeretné elhárítani az akadályokat, mint a lassú engedélyeztetés, és pénzzel is támogatná a szélerőműveket. Egyelőre nem tudni, hogy ez új jogszabályokat vagy egy akciótervet jelent-e.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy minél hamarabb be kell venni a schengeni övezetbe Romániát és Bulgáriát, akik a migrációval kapcsolatban korábban is megosztották az Európai Unió többi tagjával a legjobb megoldásokat.

Bejelentett egy olyan tervet is, amely szerint a női egyenjogúság helyzetének javítására törvényjavaslatot nyújtanak be arról, hogy „a nem nemet jelent”. Von der Leyen szerint addig nem lehetnek egyenlőek a nők, amíg ki vannak téve az erőszak veszélyének.

A jogállami jelentéseket mostantól elkészítik majd a csatlakozni kívánó országokról is, hogy segítsék őket a csatlakozáshoz szükséges reformokban, és hogy egyenlő alapról induljanak a már tagországokkal.

Von der Leyen nagy vonalakban belengette azt is, hogy akár az alapszerződéseket is módosíthatják, de erre nem feltétlenül van szükség ahhoz, hogy új tagállamokat vegyenek fel. Ennek ellenére elmondta, hogy minden egyes fontos döntést, amelyet az Európai Unióban elfogadtak, közösen, mind a 27 tagország támogatásával fogadták el. Ezek közé tartoznak például az orosz agresszióra adott reakciók is. Így szerinte meg lehetne ugyanezt csinálni 30 tagországgal is.

Magyarország, Lengyelország és a jogállami viták ügye nem került elő a beszédben.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik