Kultúra

40 éves az István, a király, ami visszaadja a hazaszeretet lehetőségét mindenkinek

Urbán Tamás / Fortepan
Urbán Tamás / Fortepan
Bonyolult a viszonyunk a hazaszeretettel Magyarországon, hiszen egyes olvasatokban az a konzervatív (szélső)jobboldalnak van fenntartva, és kétségtelenül nekik vannak rá jobban begyakorolt eszközeik. De az István, a királlyal, azzal szabad hazafiasan érezni mindenkinek. Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be Koltay Gábor rendezésében Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját a városligetben.

Az embernek különleges kapcsolata van azokkal a zenékkel, amelyeket az anyja hasában kezd el hallgatni. Ezért van nekem örök vonzalmam a Piramis túlfűtött dalai felé, és alighanem itt gyökeredzik a kapcsolatom az István, a királlyal is: 1983-ban még ábránd sem voltam ugyan, de 1986-ban, amikor megfogantam, majd megszülettem, anyám már kellően indoktrinálva volt az eddigre több mint háromszázezer példányban eladott rockoperával. Így az én gyerekkori zenei élményeim között pontosan ugyanazon a nagy kedvenceknek fenntartott polcon kapott helyet az István, a király első kazettájának utolsó dala, amiben a „felkelt a mi napunk” a refrén, mint a Paff, a bűvös sárkány vagy éppen a Lambada. Mit tudtam én akkor a rockopera kapcsán zajló ideológiai vitákról? Nem voltunk politikailag (sem) tudatos család. Ahogy az angol mémnyelv találóan fogalmaz, „I was today years old”, amikor e cikkhez a korabeli sajtót – illetve annak későbbi reflexióit – fellapozva rá kellett csodálkoznom, hogy az István, a királyt annak idején afféle kétélű fegyverként saját ideológiáinak tökéletes parabolájaként értelmezte a pártállam és a rejtőzködő ellenzék is. Mint említettem, nem voltunk politikailag tudatos család. Hátha más is hozzám hasonló tudatlanságban élt eddig, álljon itt néhány a vita fő gondolataiból.

Koppányék mi vagyunk – pontosabban az a generáció, amely akkor élt –, az István által a nyakunkra eresztett elnyomó szovjetekkel szemben: ez, ugye, az egyik értelmezés. Koppány Nagy Imre, István pedig nem más, mint Kádár János 1956-ban – állítja a másik értelmezés. Előbbi oldalon az István, a király maga volt a nemzeti büszkeség, a ritkán látott nemzeti jelképek miatt pláne. A legtöbb korabeli méltatás ezt emelte ki, ekként emlékezik a műre az egyik szerző is.

Önbecsülést, nemzeti önazonosságot adott abban a korban, amikor azon kísérleteznek, hogy kitenyésszék belőlünk a »szocialista embertípust.« Az István-Koppány viszályba „az elvtársak könnyen beleláthatták Kádár János és Nagy Imre párharcát. Az ő értelmezésükben a darab tisztára mosta a Nagy Imrét orvul legyilkoltató Kádárt. (…) A szamizdat-értelmiségtől viszont ugyanezért kaptunk hideget-meleget, kígyót és békát. Úgy értelmezték ők is, ahogy az elvtársak, csak éppen ők utálták ezért a darabot. Nem volt igazuk

– idézte fel a zeneszerző Szörényi Levente Stumpf András Szörényi – Rohan az idő című kötetében, amit a 2017-es Rendszerváltó Archívum idéz. Ugyanebben az anyagban jelentettek meg egy korabeli kritikát ’83 őszi keltezéssel, ami pedig az említett szamizdat-ellenzék aggályait illusztrálja. „A szerzőknek és a rendezőnek egy füst alatt sikerült megalkotniuk a fejlett szocializmus viszonyainak megfelelő István király képet, s mi több, kicsiholni magukból a kádárizmus »szentistváni« gondolatát”, aminek „torz és identitászavarokkal terhelt nemzettudatunk lesz a kárvallottja” – írja Krasznai Zoltán újságíró, későbbi politikus a Hírmondó című szamizdat cikkében Emericus álnéven. A szerző szavainak igazságtartalmát egy későbbi kiegészítésben azzal igyekszik igazolni, hogy lám-lám, a rockoperából készült film aztán elnyerte a ’84-es tavaszi filmszemlén a KISZ-különdíját, s utal arra is, hogy csak azért azt, mert MSZMP-díj nem létezett.

Mohai Balázs / MTI Az István, a király című rockopera zeneszerzője, Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész (b) és a rockopera szövegírója, Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, szövegíró, zeneszerző az István, a király bemutatójának 40. évfordulója alkalmából a rockopera operaházi szimfonikus változata bemutatóján a Magyar Állami Operaházban, 2023. április 22-én.

Az ellentmondásos értelmezéseknek az alapja Rényi András érvelése szerint épp Bródy János szövegkönyve, illetve Bródy karaktere, korábbi munkássága: „Bródyt ismerve, az ember élhetett a gyanúperrel, hogy semmi sem az, aminek látszik. (…) Nyilvánvalóan ez is része volt annak a társasjátéknak, amit az akkori értelmiség játszott az akkori hatalommal” – fogalmazott Rényi a harmincadik évforduló kapcsán a Mozgó Világ egy 2013-as interjújában. Érdemes megnézni még egy, az eddigiektől eltérő véleményt. A honi színikritika koronázatlan királya, Molnár Gál Péter ’84-es cikkében a Kritika folyóiratban éles, pikírt soraival ellépett az ideológiai fejtegetésektől, és a művészi szempontokról beszél – neki épp az a problémája, hogy a darab ennyire átitatódott a politikával. Azt írja:

Az István, a király plakátszerűen propaganda-mű. Leplezetlenül a máról és a mához beszél. Megközelítésekor helyes elvetni az Árpád-házi köntöst. Mondjuk ki magyarán, hogy miről szól ez a hazafias rock-musical! Benne elégedetlen tömeg áll szemben a hatalom képviselőivel. Elégedetlenségük oka, hogy kiszorultak a hatalom gyakorlásából. Valamint, hogy sértettek az idegen hatalom gyámkodása miatt. Az István, a király sikerének alapötlete csiki-csuki lelemény. Az egyik oldalon népszerű popsztárok ordítják szélnek a nézőkben fölgyülemlett keserűséget. (Ilyeneket például: „Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul / Nem kell, nem kell, nem kell, nem kell, / Nem kell, nem kell, nem kell, nem kell”. Vagy: „Nem kérdem én, meddig járnak még köztünk / Szemforgató hamis papok! Csak annyit kérdezek a válaszra várva / Rabok legyünk vagy szabadok?” Továbbá: „Inkább halál, mint szolgaság!”) (…) Dramaturgiai leleménye a világ drámairodalmában egyedülálló, hiszen akár a protagonistába, akár antagonistájába helyezkedik bele egyetértőleg a néző, egyformán önmaga vágyképei elégülnek ki. Nincsen még egy drámája a világirodalomnak, amelyben mindegy volna, hogy a tézist vagy az antitézist fogadja el a néző, ahol az állítás és annak tagadása egyforma kielégülést nyújtana. A szerzők találmánya valóban egyedülálló!

Mindeközben a zeneszerző szerint az áthallások félreértelmezése azért történt – mindkét oldalról –, mert nem voltak tisztában a rockopera alapjául szolgáló dráma, Boldizsár Miklós Ezredfordulójának eredettörténetével. „Miki pedig az Ezredfordulóhoz egyáltalán nem Kádárról vagy Nagy Imréről vette a mintákat. A saját apja érdekelte, aki magas polcon volt a kommunistáknál, és ’56-ban közvetített az írók és a hatalom között. A forradalom megtagadására bírta rá őket, de segíteni is igyekezett – ezt a lélektani helyzetet akarta megérteni a fia. (…) Aztán: István a darabban nagyon nem úgy viselkedik, ahogy Kádár viselkedett a valóságban. Géza fia még le is mondana a hatalomról, ha Koppány hajlandó lenne Róma mellé kormányozni az országot. Istvánt sem a hatalomvágy hajtja. Nem árulja el Koppányt – a darabban legalábbis nem. Kádár pedig elárulta Nagy Imrét ’56-ban” – érvel Szörényi a már idézett kötetben, Boldizsár Ivánra, a korszak prominens újságírójára utalva.

De tényleg: ha ellépünk az ideológiai igazságszolgáltatás igényétől, akkor mitől működött ennyire és mitől működik még negyven évvel később is az István, a király? Egyfelől attól, amiről a fentiekben kifejtett vita szólt: hogy akárhogy is értelmeztük az áthallásokat, azok kétségkívül ott voltak. A már idézett Rényi András szerint Bródyék – akik eddigre már évtizedes sportot űztek a dalszövegekbe rejtett, áthallásos politikai jelbeszédből – „akkor már pontosan érzékelték, milyen mély és komoly hatással vannak a közönségre, hogy a közönség kíváncsi arra, amit ők mondanak neki. Bemérték, hogy ha arról beszélnek, ami a fű alatt amúgy is foglalkoztatja az embereket, akkor az nagyon nagyot szólhat.” Rényi szerint ennek erejével a hatalom is tisztában volt, és utal arra is, hogy épp ezért támogathatták egy efféle, a nép frusztrációját biztonságos – és, ugye, bizonyos értelmezések szerint ideológiailag is üdvös – formában szelepelni képes művet.

Urbán Tamás / Fortepan Királydomb. Szörényi Levente – Bródy János István, a király című rockoperájának bemutatója és filmfelvétele 1983. augusztus 18-án. Rendező: Koltai Gábor.

Ez egyébként a rockopera egy újabb népszerű értelmezése: az István, a király egyszerűen szelep, ráadásul a ritkán látott nagyságrendű díszlettel, seregnyi táncossal, speciális fénytechnikával meglehetősen nagyszabású szelep. Olyasmi, mint Hofi Géza munkássága, karcos, de a pártra ártalmatlan feszültség-kieresztés a tömegeknek – csak nagyban. (Engedtessék meg a gonosz megjegyzés, hogy ha így volt, hát nem működött elég jól, annyira nem vezette le a tömeg frusztrációját, hogy ne legyen pár éven belül rendszerváltás.)

Ezzel az érveléssel egybevág a mű zeneisége: mi lehetne jobb feszültség-levezetés, mint némi fülbemászó könnyűzene? Pláne, ha az a hazai beatnemzedék munkásságára, az utánuk jövő keményebb rockzenére alapoz, megfejelve az ekkoriban virágzó táncházmozgalom nyomán kiemelten népszerű népzenei behatásokkal. Ráadásul az alkotók tökéletes történelmi pillanatban jöttek ki a művel, amikor a rockopera étosza a csúcson volt – alig pár évvel járunk a Jézus Krisztus Szupersztár után.

Kapcsolódó
Ha az ember rockoperát csinál, olyat érdemes, ami felforgatja a világot
Mint ahogy azt a Jézus Krisztus Szupersztár tette, ami felháborított tömegeket, felkavart további tömegeket, és az ateistákhoz is közel hozta Jézus, Júdás és Mária Magdolna alakját.

Szintén a zenéhez kapcsolódik még egy hatásos húzás: a Fekete Bárányok három kulcsszereplője, azaz Deák Bill Gyula, Nagy Feró és Vikidál Gyula beemelése a darabba, s vele némiképp a tűrt-támogatott kategóriába, ha némiképp kompromisszumos-áthallásos formában is – hiszen mindhárman a „vesztes” oldalhoz tartoztak a darabban. Ezzel együtt ők a darab szíve-lelke zeneileg, és mindhárman nagyon jók is a szerepükben – cserébe örökre megbocsáthatatlan az a húzás, hogy nem engedték színpadra állni a darab két kulcskarakterének hangját, Varga Miklóst és Sebestyén Mártát, helyettük Istvánként Pelsőczy László, Rékaként Kovács Ottília playbackel. S ha István és oldalak: az István, a király hatásosságában az is fontos szerepet játszik, amin MGP sziporkázva élcelődött – hogy a történet alapkonfliktusa feloldhatatlan. Ugyanis két érvényes, egymást nem kizáró igazság áll szemben egymással, így aztán bármelyik oldalnak lehet drukkolni – pláne, hogy hiába a diadal, valójában nem érezzük úgy, hogy a végén bárki is nyert volna.

Na jó, a közönség talán mégis.

A királydombi előadásról írva »csodához« hasonlítottam az eseményt, de az azóta eltelt idő meggyőzött, hogy ennél lényegesen többről van szó. Szerényebb és helyesebb az István, a király bemutatóját egy olyan fa ültetéséhez hasonlítani, melynek értékei folyamatosan gazdagítják a kortársakat és a jövendőt egyaránt

– fogalmaz Németh János István 1984-ben a Figyelőben, és a jelenből visszanézve csak bólogatni tudunk, hisz az István, a király érvényessége megmaradt, és nemcsak az újabb és újabb színpadi verziók miatt. Nyilván idén is lesz egy újabb, két előadással, augusztus 19-én a Papp László Budapest Sportarénában, a darabot kívül-belül ismerő Novák Péter rendezésében – aki kétszer volt már Torda szerepében, és egyszer már korábban is megrendezte –, vérzik is a szívem, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nem lehetek ott. De az újabb és újabb elővételnél fontosabb, hogy miközben a szereplők és alkotók közül néhányan időközben, mondjuk így, politikailag már kompromittálták magukat, addig a rockopera nem tett ilyet.

Urbán Tamás / Fortepan Királydomb. Szörényi Levente – Bródy János: István, a király című rockopera bemutatója és filmfelvétele 1983. augusztus 18-án, rendező Koltai Gábor.

Úgy büszkén magyar és hazafias, hogy nem lett kellemetlen irredenta-nacionalista íze, így, amint a cikk elején már elhangzott, azon elenyészően kevés műalkotások egyike, amelyek a tiszta magyarság-élményről szólnak.

De tényleg, mik vannak még ilyen művek? Nem, a Nélküled nálam nem kvalifikál. Talán akkor már a Napséta című Amorf Lovagok-dal, játékos himnusz a magyar tájhoz. Milyen műalkotások vannak még, amelyek révén azok is átengedhetik magukat a nemzeti érzésnek, akik normális esetben ki vannak szorítva ebből, mert, mondjuk, a napi politika inkább a szégyenérzetet vált ki belőlük? Akárhogy is, az István, a király megmaradt mindenkiének. És van elég jó ahhoz, hogy tulajdonképpen, ha más nem jut, hát beérhessük ezzel az eggyel.

Cikkünk elkészüléséhez az Arcanum Digitális Archívum anyagai voltak segítségünkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik