Belföld

Turisztikai támogatások: 70 milliót kapott a Kitörés túra szervezője, miközben újabb milliárdokat hívott vissza a kormány

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Újabb turisztikai támogatásokat hívott vissza a kormány azt követően, hogy nagyjából fél évvel ezelőtt 56 milliárd forint támogatást vont el az ágazatból. A Magyar Turisztikai Ügynökség szárnyai alá tartozó állami cég nemcsak elvett, adott is támogatást, például Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István cégének. A második világháborús budai kitörési kísérletre emlékező túrákat szervező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet „bakancsos turistaházat” létesít 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásból.

711 millió 647 ezer forint egyedi turisztikai támogatást osztottak ki eddig az idén a Kisfaludy Program keretében, miközben ennél jóval több, újabb 2 milliárd 280 millió forint támogatást vontak vissza – derül ki a Kisfaludy 2030 Zrt. oldalára nemrég feltöltött 2477 oldalas dokumentumból. Januárban írtunk arról, hogy 41 turisztikai fejlesztésre megítélt vissza nem térítendő támogatást von vissza az állam, melyek értéke meghaladja az 56 milliárd forintot, ez a sor bővült most tovább.

Bakancsos turistaház a Kitörés túrák szervezőitől

70 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott ugyanakkor a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, amely a Kitörés túrákat szervezi.

Kitörési kísérlet

Az 1945. február 11-i kitörés a második világháború tragikus és máig ellentmondásos eseménye, amelyben öt nap alatt több mint húszezer német és magyar katona esett el, a szovjet ostromgyűrűn csak néhány százan jutottak át. Budapest ostromának emlékezetét évtizedek óta a szélsőjobboldal narratívája határozza meg, és ebbe az is belefér, hogy a résztvevők náci horogkereszt előtt pózolnak. Hogy miért alakult így, arról nemrég Ungváry Krisztián történész beszélt a 24.hu-nak.

A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet vezetője Kenyeres Oszkár, képviseleti joga van még Schödl Dávidnak és Moys Zoltánnak. Moys Lezsák Sándornak, az Országgyűlés kormánypárti alelnökének a veje. 2014-ben a 24.hu írta meg, hogy Moys cége, a Dextramedia Kft. az MTVA egyik, több százmillió forintért foglalkoztatott beszállítója lett 2010 után. Azt pedig az Átlátszó tárta fel, hogy a Dextramedia 2011-ben 4,7 millió forintért szerződött a Jobbik frakciójával, a párthoz kötődő szélsőjobboldali szervezetek és politikusok doménjeit is kezelte, illetve az N1TV számára is gyártott anyagokat, például azt az elhíresült összeállítást, amely pozitív hangvételben emlékezett meg Adolf Hitler születésnapjáról.

Az Átlátszó 2020-as cikke szerint a Kitörés túrát szervező egyesület a 2018-as beszámolója szerint működési támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Moys legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy szerepet vállalt abban az orosz propagandacsatorna, az RT által készített kisfilmben, amelyben Bencsik András igazi fasisztáknak nevezte az ukránokat.

A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet Egyesület szálláshelyfejlesztés címén kapott 70 milliós támogatást. Mivel a Kisfaludy 2030 oldaláról – szokás szerint – nem derül ki, hogy hol és mi épül, megkerestük az egyesületet. Válaszuk alapján egy „bakancsos turistaház” felépítéséhez kapnak támogatást. A ház építésével 2024. második negyedévében kell elkészülniük. További részleteket nem kívántak megosztani a beruházásról, mint fogalmaztak,

a turistaház átadására meghívjuk majd a sajtó azon képviselőit is,  akik korrekt módon tájékoztattak egyesületünk eddigi tevékenységéről. Legnagyobb sajnálatunkra a 24.hu-ról ez nem mondható el, így az önök megjelenésére nem tartunk majd igényt.

Szintén szálláshelyfejlesztésre kapott 194 millió forint állami támogatást Garancsi István, Csányi Sándor OTP-elnök és Hernádi Zsolt Mol-vezér cége, az A8 Palace Hotel Zrt. Ez leginkább azért érdekes, mert év eleji cikkünkben arról számoltunk be, hogy a három nagyvállalkozó másik cége, a CDHT Hotel Projekt Kft. nem kapja meg a megítélt csaknem 8,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítésére. Januárban levélben kerestük meg a céget kérdéseinkkel, melyben arról is érdeklődtünk, hogy állami támogatás nélkül is végrehajtják-e a beruházást, de választ azóta sem kaptunk.

40 millió forintos támogatást ítéltek meg a székelyudvarhelyi Hegyalja SRL-nek szálláshelyfejlesztésre. Az internetről annyit lehet megtudni a cégről, hogy ügyvezetője Kiss Éva Gabriella, a székelyudvarhelyi KÖZ. közösségi tér egyik alapítója. A hargitai Mercury Events Management 112 millió közpénzt kapott attrakciófejlesztésre. A cég rendezvényszervezéssel foglalkozik, referenciaként a 2019-es agyagfalvi falunapokat jelölték meg.

A Kisfaludy-támogatások egyik fő nyertese, a Balatonfüredi Önkormányzat most is a kedvezményezettek között szerepel, a városnak 265 milliót ítéltek meg attrakciófejlesztésre.

Komka Péter / MTI Drónfelvételen Balatonfüred központja 2022. július 29-én.

Az MTÜ is osztott ki támogatásokat. Így jutott közpénzhez a többi között:

  • a Magyar Turisztikai Szövetség (1 milliárd forint),
  • a Bocuse D’Or Akadémia Egyesület (150 millió forint),
  • az Egymillióan a magyar Esportért Egyesület (300 millió forint),
  • a Művészetek Völgye Nonprofit Kft. (50 millió forint)
  • és a Network 360 Reklámügynökség, Csetényi Csaba érdekeltsége (80 millió forint).

Nemcsak adtak, el is vettek

Közel 1 milliárd forintot kért vissza ugyanakkor a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Kisfaludy 2030 Zrt. a karcagi önkormányzattól. A fideszes vezetésű város turisztikai keresletélénkítő projektekre kapta a támogatást. Makó egy meg nem nevezett projekt előkészítésére kapott 150 millió forintot, de ezt is visszaigényelte a kormányzat. Szintén egy meg nem nevezett projekt előkészítésének 84 milliós költségét kell visszafizetnie Zalaegerszegnek, míg Ráckevétől 83 milliós támogatást hívnak vissza. Kiskőrösnek 474 millió forintot kell visszafizetnie. A mosonmagyaróvári gyógyfürdőt üzemeltető Flexum Termelő és Szolgáltató Kft.-nek is vissza kell fizetnie 133 millió forintot, míg az a hévízi AEG Ingatlanhasznosító Zrt.-nek 155 milliót.

Határon túlról is hívott vissza támogatást a Kisfaludy Program felelőse. A Vinca Minor Egyesületnek attrakciófejlesztésre ítéltek meg 111 millió forintot, de a sepsiszentgyörgyi egyesület nem tarthatja azt meg. Ahogy a Jono Horeca Management SRL. sem, mely korábban a tusnádfürdői miniszteri villa felújítására kapott 230 millió forint magyar állami támogatást. E cégnek 91 millió forintot kell visszafizetnie.

Az MTÜ oldálára feltöltött közérdekű adatokból az is kiderül, hogy az ügynökség alá tartozó szervezetek mekkora összegből gazdálkodhatnak. A Kisfaludy 2030 Zrt. például az idén eddig már 27 milliárd forint támogatást kapott, míg a Magyar Divat és Design Ügynökség 2,3 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik