Kultúra

Megjárta az elvonót és Roxfortot is, ma már boldog mugli a Harry Potter rosszfiúja

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hiába zárult le több mint tíz éve a Harry Potter-széria, továbbra sem csitul a varázsvilág körüli felhajtás. Gondolhatnánk, hogy a Draco Malfoyt alakító Tom Felton is csak felpattant a nosztalgia- és memoárvonatra, a Túl a varázslaton azonban mellőzi a szenzációhajhászást, az őszinte, hol vicces és szórakoztató, hol szívszorító vallomásokat azonban nem. Előkerülnek a szaftos kulisszatitkok a Dumbledore szakállában rejtőző cigarettákról és a lopott pornóról, de Felton bátran és bevállalósan mesél élete legsötétebb részéről is, arról, hogyan darálta be az álomkarrier.

Ha tippelni kellett volna, hogy melyik egykori Potter-sztár írja meg először az önéletrajzi könyvét arról, milyen volt a Roxfortban felnőni, Tom Felton neve egyértelmű esélyesként vetődött volna fel. Míg a főszereplő trió – Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint – látványosan és nagyon tudatosan zárta le a potteres korszakot, addig Harry Potter iskolai nemezisét alakító Felton láthatóan továbbra is a széria egyik legnagyobb rajongója. Instagramján rendszeresen posztol varázslós tartalmakat, hol Potternek öltözik, hol a filmbéli apját alakító Jason Isacsszel ölelkezik. És bár a rosszmájúak mondhatnák azt is, hogy mivel a Potter-filmek óta nem aratott túl zajos sikereket, a régmúlt dicsőségében fürdőzik, a most megjelent Túl a varázslaton című memoárja mindennemű erőlködést és izzadságszagot nélkülöz. Felton nem kulisszatitkokat vált dollárokra vagy tizenöt perces hírnévre, hanem egészen megható lelkesedéssel ír családjáról: a vér szerinti, mugli, azaz varázstalan családjáról és a Potter-féléről is, arról, milyen volt gyerekszínészként felnőni a világ leghíresebb díszletei közt a brit színésztársadalom krémje mellett. A könnyed és szórakoztató sztorizgatás aztán mély önanalízisbe és megdöbbentően sötét fordulatokba fordul át: a színész őszintén vall arról is, hogyan darálta be a hamar jött siker, komoly függőséggel és mentális problémákkal elvonóról elvonóra járt.

Farkas Norbert / 24.hu

Hármas számú hóemberből egyes számú fa, abból a világ seggfeje

Feltonnak nincsenek olyan sztorijai, miszerint már gyerekként Hamletet játszott és valamelyik patinás londoni színésziskolában tökéletesítgette képességeit: egész egyszerűen azért lett gyerekszínész, mert buli volt, és még ingyen sült krumpli is járt mellé. A drámaklubban sem aratott feltétlenül óriási sikereket: a legnagyobb szakmai előrelépése az volt, hogy hármas számú hóemberből egyes számú fává léptették elő, de még így is elfelejtette egymondatos szövegét. Mikor a kudarc miatt ki akart lépni a drámaklubból, annak vezetője azt tanácsolta a családnak, keressenek a kisfiúnak ügynököt, így kezdődött Felton karrierje reklámokkal, szinkronmunkákkal, filmszerepekkel, majd jött a Potter.

A színész nem győzi hangsúlyozni, hogy Draco Malfoy és Tom Felton nem is állhatna egymástól távolabb: ő maga hatalmas, szeretetteljes családban nőtt fel Surrey-ben, ahol ugyan négy fiú közül a legkisebbként mindig éreztették vele, hol a helye, alapvetően rendkívül szerencsés és boldog gyerekkorról vall a könyvben. A Malfoy-párhuzam tagadásának némiképp ellentmond, hogy már a könyv első fejezetében a tini Felton pornót próbál lopni egy üzletből, ahonnan a mai napig ki van tiltva emiatt, a szabályokkal és a lázadással szembeni attitűdje a Potter-sztori rosszfiújához teszi hasonlatossá. Ezt ő maga is elismeri, sőt, inkább flegmaságának, mintsem színészi képességeinek vagy lelkesedésének tudja be, hogy megkapta Malfoy szerepét. Szemben a több ezer jelentkező gyerekkel – nyílt meghallgatást hirdettek, bárki jelentkezhetett –, Feltonnak fogalma sem volt a Harry Potter-univerzumról, évekkel korábban ugyan hallott a varázslóról, aki a lépcső alatti gardróbban lakik, de baromságnak gondolta. A nemtörődömségére felfigyeltek a producerek, a többi pedig már történelem.

Mugliként élni, de a Roxfortban felnőni

A memoár gerincét természetesen a Potter-időszak teszi ki: a könyvben záporoznak a sztorik a szereplőkről, a csínytevésekről, a kulisszatitkokról, tekintélyes mennyiségű fotóanyaggal megspékelve – minden, amitől egy valamirevaló Potter-rajongónak könnybe lábad a szeme. Felton egyaránt ír gyerektársairól – többek közt a bulvár által nagy érdeklődéssel övezett, talányos kapcsolatáról Watsonnal –, de a színésznagyságokról is. Arról, milyen volt Alan Rickman folyton lobogó köpenye mellett felnőni, vagy épp Robbie Coltrane-nel szívni a stábtagok vérét, és hogyan maradt a mai napig közeli kapcsolatban a Lucius Malfoyt alakító Jason Isacsszel. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány:

  • leggyakrabban Radcliffe-fel és a Dumbledore-t alakító Michael Gambonnal szökött ki cigizni. A Felton által legnehezebbnek vélt jelenetek közben az utóbbival, aki egyrészt a szakállából húzta elő a cigarettát, másrészt szavaival átsegítette a színészt a kihívást jelentő felvételeken.
  • Sokaknak feltűnhetett, hogy a Cracket alakító Jamie Waylettet szépen csendben lecserélték a sorozat végére, pedig vele és a Monstrót alakító Joshua Herdmannel Felton nemcsak a vásznon alkotott szétrobbanthatatlan, állandóan bajt kereső triumvirátust. Waylett azt mindannyiuknál sikeresebben találta meg: marihuánatermesztés és kokainbirtoklás miatt összetűzésbe került a törvénnyel, a Warner pedig értelemszerűen nem lelkesedett a drogügyletekbe bonyolódó gyerekszínészekért, így távoznia kellett.
  • A gyerekszínész Gary Oldmant először takarítónak nézte, meg is dicsérte a szépen csillogó padló miatt.
Farkas Norbert / 24.hu

Felton meglepő szerénységgel ír magáról és színészi tehetségéről: azt írta, hogy Radcliffe volt talán az egyetlen színész, aki komolyan fejlesztette magát, a többi gyerek – köztük ő is – csak tette a dolgát, ráadásul úgy érezte, nem is várnak el tőle túl sokat. Ez a hatodik részre változott meg, amelyiknél „nem úsztam meg annyival, hogy a sarokban vigyorgok, meg kellett találnom a módját, hogy valódi tartalommal töltsem meg a figurámat” – ez jelentette az első igazi színészi kihívást számára. Hozzáteszi, családja rengeteget segített abban, hogy ne szálljon el: bár azt elismeri, neki jóval könnyebb dolga volt, mint a főszereplő triónak, a forgatásokon kívül sikerült meglehetősen hétköznapi, normális életet élnie, amelyet személyiségfejlődése szempontjából döntő jelentőségű körülménynek nevez. Felton a Potter-jelenségről és az abban rejlő erőről is ír: egy olyan generációkovácsoló jelenségnek tartja, amely ugyanúgy összeköti a mai gyerekeket, mint a harmincasokat, akik gyerekként olvasták a könyveket megjelenésük idején.

Bár mikor leforgatta az utolsó jeleneteit, zokogott, a korszakot lezárva leborotválta jellegzetes hirtelenszőke haját, úgy érezte, hogy egy időre végzett a forgatással és talán a színészkedéssel is. A széria hírnevének lendülete azonban kitartott, meghallgatás nélkül is hozzávágták A majmok bolygója – Lázadás egyik szerepét, ez pedig elhitette Feltonnal, hogy Hollywoodban lehet a helye.

A hírnév furcsa kábítószer

Ahogy minden sztáraspiráns, Felton is felszámolta korábbi életét, és Los Angelesbe költözött. A merőben más amerikai hozzáállás és Hollywood felszínessége azonban kis híján bedarálta a fiatal színészt.

Angliában senkit sem érdekelt, hogy híres vagyok. (…) Los Angelesben viszont ahogy kezdett ismertebbé válni az arcom és a nevem, a kezdeti távolságtartás eltűnt, és hirtelen úgy tetszett, szinte mindenkit érdekel, hogy híres vagyok, ami úgy hízlalta az egómat, mint még soha semmi. Túláradóan lelkes idegenek bizonygatták, hogy imádják a munkámat. A munkámat? Amennyire meg tudtam állapítani, egész életemben egyetlen napig sem végeztem igazi munkát, leszámítva azt, amit a surrey-i horgásztó parkolójában csináltam.

A hírnévre úgy hivatkozik könyvében, mint drogra, amely láncreakciót indított meg: a „menő ingyenszarságok”, drága autók, dizájner ruhák és a mindenhol őt dicsérő társaságok miatt elkapatta magát, és bár papíron mindene megvolt, élete legrosszabb időszaka következett. Alkoholfüggősége olyan méreteket öltött, hogy egy újabb átmulatott éjszaka után egy csapat várta, amely azonnal elvonóra vitte. A könnyed és vicces hangvételű fejezetek után meglepően komor és kitárulkozó vallomást tesz Felton saját mélyrepüléséről: arról, hogyan szökött meg az egyik elvonóról és vágták ki egy másikról, majd „gyógyulása” után hogyan esett depresszióba. A színészt elmondása szerint nem is annyira a Potter-nosztalgia, mint ez az időszak ösztönözte arra, hogy megírja könyvét, saját példájával szeretne segíteni az embereken – erre egyébként épp Emma Watson biztatta elsőként. Az önreflexió fejezeteiben visszatekint arra, hogyan vált ő maga a saját problémáikat tagadó emberek mintapéldányává: az érte érkező csapat láttán mélységesen megsértődött, és azt hangoztatta, nem kéne elvonón lennie heroinisták és alkoholmérgezésben fetrengők mellett, hiszen neki nincs ott a helye. Egyúttal arra is rámutat, mennyi munka és küzdés van a javulásban: azt hihetnénk, hogy a menő amerikai elvonókon havi negyvenezer dollárért megjavítják az embert, és hibátlan állapotban bocsátják el, de épp Felton esete bizonyítja azt, hogy távolról sincs így.

Könnyű úgy beállítani az egészet, hogy egy fiatal fiút megrontott Hollywood, de lehet, hogy ennél többről van szó. Los Angeles kétségtelenül magányossá tett és elszakított önmagamtól, az ilyen érzések pedig bárkinél mentális problémákat válthatnak ki

– vallott az időszakról azt is hozzátéve, hogy családjában gyakran fordulnak elő mentális gondok, emiatt úgy érzi, hogy genetikailag alkalmasabb az összezuhanásra.

Farkas Norbert / 24.hu

Nagyon úgy fest, hogy a most 35 éves színész túl van a nehezén, és kezdi megtalálni a helyét a Potter-univerzumon túl is: maga mögött hagyta Los Angelest, visszaköltözött Londonba, és a West Enden debütált a 2:22 A Ghost Story című darabban. A nagy filmszerepek ugyan továbbra is elkerülik, rengeteget zenél, jótékonykodik, és mindenekelőtt hálás az életéért.

A Túl a varázslaton érezhetően tele van életigenléssel, amelyet épp az tesz hihetővé, hogy Felton az igazán rossz időszakait is felvállalva mutatja meg a teljes képet az olvasóknak: a világ legszerencsésebb gyerekéből is lehet elvonóról megszökő alkoholista, a gödörből ki nem látó depressziósból pedig újra életigenlő, boldog mugli.A Túl a varázslaton a HVG Könyvek gondozásában jelent meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik