Gazdaság

Így faragható ingyenpénz a diákhitelből

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Igazi befektetőt nevel az állam a diákokból, akik most a tőle kapott hitelből tudnak nála olyan állampapírt venni, aminek a kamatnyereségéből kijön a bérlet ára még a legdrágább nyári fesztiválokon is. Jelenleg annak is megéri felvenni a kölcsönt, akinek egyébként nem is lenne rá szüksége.

Bestoppolta a kormány a szabad felhasználású diákhitel kamatát is legalább erre az egy félévre, vagyis továbbra is 4,99 százalékos kamattal vehetik fel a kölcsönt az arra jogosultak. A szabadon elkölthető Diákhitel1 konstrukciót fő szabályként az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, 45 év alatti, állandó bejelentett lakcímű magyar állampolgárok igényelhetik. Bizonyos megkötésekkel a menekültek és a Magyarországon bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező külföldiek is megkaphatják.

Erre a félévre május 15-ig lehet igényelni a kölcsönt, amelynek maximális összege havonta 150 ezer forint, amit havi részletekben, de félévenként egy összegben (ez öt hónapra maximum 750 ezer forint) is felvehetnek a hallgatók.

Nem kötelező persze felvenni a maximális összeget, havonta 15 ezer forint a minimum, amit igényelni lehet, de tekintettel arra, hogy hitelbírálat nincs, kezes, fedezet nem kell, minden jogosult megkaphatja a maximumot is.

A jelenlegi helyzetben pedig érdemes is felvenni a 750 ezer forintot erre a félévre akkor is, ha nincs is szüksége a fiatalnak a kölcsönre. Az olcsó pénz jól befektethető ugyanis állampapírokba, amelyek bőven 15 százalék fölötti kamatot is fizetnek. 750 ezer forintnál pedig egy év alatt ez 75 ezer forint kamatelőny.

Ez azt jelenti, hogyha egy diák a mostani félévi diákhiteléből Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP), Bónusz Magyar Állampapírt (BMÁP) vagy akár diszkontkincstárjegyet vásárol, akkor gyakorlatilag ingyen hozzájuthat egy fesztiválbérlethez.

Szajki Bálint / 24.hu Sziget Fesztivál, 2022. augusztus 12.

A legmagasabb hozamú állampapírok kamatelőnye jelenleg még a szabad felhasználású jelzálogkölcsönökkel szemben is fennáll a Bank360.hu hitelkalkulátora szerint, de messze nem akkora, mint a diákhitel esetében. Ráadásul egy jelzáloghitelhez ingatlanfedezetet kell adni a banknak, amit még a nyereség fejében sem szívesen tesznek meg az emberek. A diákhitelhez viszont elég diáknak lenni, nem kell fedezet és megfelelő jövedelem.

Nem tudni, meddig marad az alacsony kamat, de addig jó üzlet

Júliustól persze változhat a helyzet a diákok számára is. Ha nem hosszabbítják meg a kamatstopot, a Diákhitel1 kamata is emelkedhet. Ráadásul ilyenkor a teljes fennálló tartozás kamata nő, nem csupán az új félévben felvett hitelekre vonatkozik az emelés. Diákhitelből állampapírt vásárolni azonban mindaddig megéri, amíg a hitel kamata elmarad az állampapírokétól. Ha mégis változik a helyzet, a diák egyszerűen eladja az állampapírjait, és előtörleszti a hitelét.

A diákhitel előtörlesztése ingyenes, és az állampapír vásárlása sem kerül semmibe, ha a diák a Magyar Államkincstárnál nyit számlát. Díjmentes a számlanyitás, a számlavezetés és az értékpapírok vásárlása is. Egyedül akkor számít fel díjat a kincstár, ha az ügyfél a lejárat előtt visszaváltja az értékpapírokat. Ennek mértéke a PMÁP és a BMÁP esetében 1 százalék. Ez azt jelenti, hogyha egy befektető megvásárolja a 2030/I hétéves futamidejű inflációt követő állampapírt, amelynek mostani kamata 16 százalékos, és egy év múlva eladja, akkor praktikusan körülbelül 15 százalék hozama marad.

A BMÁP kamata három havonta változik, jelenleg 15,17 százalékos, a három hónapos diszkontkincstárjegyek átlaghozam fölött egy százalékpontot fizet az állam. Ez a kötvény 2025-ben jár le, és szintén egy százalékos díjjal váltható vissza idő előtt.

Ha a diák úgy tervezi, hogy már egy éven belül visszaváltaná az állampapírjait, akkor jó megoldás lehet a diszkontkincstárjegy (dkj), amely jelenleg körülbelül 14 százalékos éves hozammal vásárolható meg. A dkj futamideje rövid, legfeljebb egy év, de néhány hét vagy hónap múlva lejáró kincstárjegyet is vásárolhat bárki. Ha mégis kell a pénz korábban, akkor töredék díjjal vissza lehet váltani ezeket az állampapírokat, mint a lakossági kötvényeket.

Róka László / MTVA

És ott van még a hitelelengedés is 

A diáklányoknak persze meggondolandó, hogy belevágjanak-e az előtörlesztésbe, ők ugyanis, ha fiatalon szülnek, akár mentesülhetnek is a hitel visszafizetése alól.

A 30-at be nem töltött hitelfelvevő nők, ha a felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy azok sikeres befejezését (az oklevél megszerzését) követő két éven belül gyermeket szülnek, vagy gyermeket fogadnak örökbe, akkor a fennálló diákhitel-tartozásukat elengedi az állam.

Ha később szülnek, akkor is járhat kedvezmény. Már egy gyerek után is kérheti az anya a diákhitel törlesztésének szüneteltetését három évre, ez idő alatt a kamatok nem terhelik tovább a tartozást. Két gyerek után nemcsak a törlesztés szüneteltetését lehet kérni, de a tartozás felét elengedik, három gyerek után pedig a teljes diákhitel-tartozás megszűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik