Tudomány

Megoldották az őslénytemető rejtélyét

A mai nevadai Humboldt-Toiyabe Nemzeti Erdő területe 230 millió évvel ezelőtt egy hatalmas óceán része volt. Ebben az óceánban ichthyoszauruszok éltek, a halgyíkoknak is nevezett állatok a mai vízi emlősökre hasonlítottak. Nagyjából 15 méter hosszúra nőttek, megjelenésük pedig egy kövérebb delfinre emlékeztetett.

Valamilyen titokzatos okból kifolyólag akkoriban rengeteg vízi hüllő pusztult el ezen területen: 37 ichthyoszaurusz maradványait találták meg ugyanazon a helyen. A tudósok korábban úgy hitték, egy algavirágzás során a vízbe került méreganyag ölhette meg nagy számban az állatokat, egy új tanulmány azonban egészen más magyarázatot kínál a rejtélyre – írja a CNN.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A kutatók úgy vélik, a halgyíkok csoportosan vándoroltak erre a helyre, mert kevés ragadozó élt a környéken, így biztonságosan tudták világra hozni utódaikat. Mivel az őslények akár több millió éven keresztül is használhatták gyülekezőhelynek a térséget, érthető, miért pusztult el rengeteg egyed a helyszínen.

Nicholas Pyenson, a Smithsonian Nemzeti Természetrajzi Múzeum kurátora szerint ez bizonyítja, hogy a vízi állatok már több mint 200 millió évvel ezelőtt is gyakorolták a mai bálnákra jellemző viselkedési formákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik