A BKV utasok kreatívak. Amikor ellenőr jön, mindig kitalálnak valamit, miért nincs jegyük: rossz volt az automata, nincs apróm, nem volt nyitva a pénztár stb. Az igaz, hogy éjszakai szinte lehetetlen jegyet venni az éjszakai járatokra, és nem hord mindenki megánál jegyet, így az éjszakai bliccelést még el tudom fogadni, de hogy a bliccelő még reklamáljon is, és feltartsa a buszt 20 percig, ahhoz már pofa kell:
Kedves BKV-figyelő!
Ha Budapesten Olimpiát rendeznének, biztosan felvennék sportágnak az „ellenőr elől futás” rövidtávú 100 és hosszú távú 300 méteres változatát, hazánkban ugyanis roppant divatos a bliccelés. Nyilván mindenkivel fordult már elő olyan, hogy jegy vagy bérlet nélkül vette igénybe a „hárombetűs” szolgáltatását, és ha ilyenkor jött az ellenőr, akkor jött vele a választási lehetőség is: helyszíni, későbbi, bérletbemutatás, esetleg jegyvásárlás, leszállás, stb.
Február 19-én éjfél után a 979-esen azonban ketten más utat választottak: megpróbáltak nagyjából 30 ember kárán kikerülni szorult helyzetükből, ám végül úgy kullogtak le a buszról, hogy kinevettük őket és megtapsoltuk, ahogy toporzékolnak.
A történet alapvetően normálisan indul: két hölgy ellenőr kérte a jegyeket és bérleteket felmutatni, ám két utas (a busz középső ajtajával szemben ülő úr és hölgy) erre nem volt hajlandó, különböző okokból kifolyólag. Egyik viccesebb, mint a másik, érdemes megismerni tekervényes agyuk gondolatmenetét!
A hölgy (akit a járaton alapvetően ribancoztam, néha jelzőkkel kiegészítve, de itt maradjunk most a hölgynél) rendelkezett jeggyel, ám az nem volt érvényesítve. Ez értelemszerűen nagyon fájt a kalauzhölgynek, aki talán még engedte is volna, hogy a hölgy az ő jelenlétében érvényesítse a jegyét, ám a hölgy erre egyszerűen nem volt hajlandó. Bár csak karnyújtásnyira volt tőle a pirosan virító lyukasztó, nem volt hajlandó felemelni a popsiját (mondjuk bizonyos körülmények között ez érthető: ha az enyém akkora lenne, én is csak akkor emelgetném, ha muszáj…), szerinte a jegyet az ellenőrnek kell érvényesítenie.
Az úr (rá is záporoztak a különféle nem éppen baráti kézfogás közben előkerülő jelzők, majd később elneveztem Gábornak) elvi okokból maradt jegy nélkül. Kifogásolta, hogy nem tudott jegyet venni sehol, még az ellenőröknél sem. A probléma az „érvelésével” annyi volt, hogy ő úgy érezte, jogosan tartózkodik a buszon, mert a BKV nem biztosította számára a jegyvásárlást. Ezt jómagam és mások is többször próbáltuk megcáfolni, ám újabb és újabb megdönthetetlen érveket állított maga mellé (pl. hogy nála nincs olyan pénz, amit elfogadna az automata), amiből az derült ki, hogy ő nagyjából alanyi jogúnak értékelte a BKV járműveinek használatát. Érdekes elmélet volt, ápolt arcából, öltözékéből iskolázott embernek néztem, ám így utólag sajnálattal kell megállapítanom, hogy aligha volt az.
Lényeg a lényeg: a busz megállt a Ferenc körút és az Üllői út sarkán, a motor leállt és vártuk a rendőröket. Nagyjából 20 percnyi civakodást követően a lehető legrosszabbkor jelent meg a buszvezető azzal, hogy a diszpécser utasítása szerint a busznak tovább kell mennie – nem éppen a legjobb példát mutatva ezzel a 9000 forintos bérletükkel 20 perce a 2 bliccelő megleckéztetésére váró utazóközönségnek. Ám ekkor a két jómadár végül úgy döntött, hogy leszáll: „Gábor” elhatározta, hogy taxival megy haza, míg a hölgy legyőzve a gravitációt felemelkedett és harsány kiabálás, elátkozás közepette leügetett a buszról.
A jelenetet többen megtapsolták, jómagam és a körülöttem ülők a hölgy toporzékolásán és rikoltozásán is jót derültünk. Még bíztattuk is, hogy idegeskedjen jól láthatóan, mert élvezzük a műsort, tetszik.
A busz végül elindult, ám a csatlakozásait sajnálatos módon lekéste. A történet azonban jól mutatja azt, hogy hogyan nem kellene bliccelni – ha egyszer nincs jegy vagy bérlet, a többi utas módszeres megfingatásán túl rengeteg más megoldás is van arra, hogy eljuss haza.
gio
