Mennyi az annyi?
Komoly problémák elé néz az a munkaadó és munkavállaló, aki korábbi feketén kötött megállapodását szeretné kifehéríteni. Ugyanis ha a munkavállaló tartani akarja nettó keresetét, akkor az a munkaadójának mintegy háromszoros pénzbe kerül. Jelenleg ugyanis a munkáltató az egy munkavállalóra fordított összegnek mintegy harmadát köteles kifizetni az államnak. Ehhez jön a munkavállaló által fizetett adó és járulékok összege.
Ezért az érdekképviseletek alkudozni készülnek a kormányzattal. Szerintük csak a járulékok radikális csökkentésével oldható meg az, hogy ne vezessen cégek tömeges fizetésképtelenségéhez a most felvázolt intézkedéscsomag. A kormányzat is gondolt erre, amikor a fokozatos járulékfizetés lehetőségét meglebegtette. Egy számlás alkalmazott keresetére vonatkozó számításokat itt olvashatja >>.
Kormányzati becslések szerint félmillióra tehető azoknak a száma, akik bár megtehetnék, jövedelmük után nem fizetnek semmilyen járulékot, vagy adót. Ők úgy veszik igénybe az állami alrendszerek szolgáltatásait, hogy nem járulnak hozzá a közteherviseléshez. A kormányzat most elkötelezettnek látszik a kialakult rendszer megreformálására, azonban azzal is tisztában van, hogy a feketemunka és az adóhatóságokkal szembeni ellenérzés hagyománnyal bír Magyarországon, s a közfelfogás nem ítéli el.
Becslések szerint a magyar GDP mintegy 15 százalékát a fekete-, vagy a szürkegazdaság állítja elő, és ennek a pénznek a fele semmilyen módon nem jelenik meg a legális gazdaságban. Az így megtermelt, de a központi költségvetésen át nem folyatott jövedelmek után fizetendő járulékok elmaradása miatt az állam különböző alrendszereit – szerény becslések szerint is – ezer milliárd forintot megközelítő kár éri. Azon belül is az egészség és társadalombiztosítási rendszer szenvedi el a legnagyobb hiányt.
Mindezt a kormányzat már korábban feltárta, de mindezidáig érdemben nem tettek ellene. Most azonban a kormányfő kampányszerű változtatásokat jelentett be. Szerinte ki kell fehéríteni a munkaerőpiacot, s mindezt úgy, hogy jól járjon a központi költségvetés, de ne rövidüljön meg jelentősen a munkavállaló, és ne járjon rosszul a munkaadó sem. Terveik szerint mindezt lépcsőzetes adóztatással, a munkavállalók és a munkaadók érdekeltté tételével kívánják megtenni.
Érdekelt, de minek?
A probléma csak az, hogy elvileg eddig is mindenki tudta, mennyire nem kívánatos a felete foglalkoztatás vagy a fekete munka. Tudta, mégis tette. A munkaadóknak legfeljebb a munkaügyi és az adóhatósági ellenőrzések okozhattak gondot. Bár néhány szakma esetében maga az adóhatóság is szemet hunyt a szabálytalanságok felett. Ennek pedig az volt az oka, hogy egy-egy területen elavult a jogi szabályozás, nem alkalmazkodott a mindennapi gyakorlathoz. Ide tartoztak például a biztonsági őrök, a művészek és az újságírók.
Mivel rendhagyó foglalkoztatást és rendelkezésre állást igénylő munkákról van szó, a munkaügyi tárca még Kiss Péter minisztersége alatt alternatív megoldást javasolt az ebbe a körbe tartozók helyzetének megoldására. A kérdést a következő miniszterek is napirenden tartották, de az úgynevezett önfoglalkoztatottak sorsát ők sem tudták rendezni. A munkaügyi tárca először e speciális kategóriába sorolható összes foglalkoztatott helyzetét egy szabállyal kívánta megoldani, de mivel világossá vált, hogy minden specifikumot figyelembe vevő szabály nem készíthető, taktikát váltottak. Szakmánként kívánták orvosolni a problémát. Azonban az elmúlt három év alatt itt sem jártak sok sikerrel.
Egyedül a biztonsági őrök és a sportolók jogi helyzete rendeződött – valamelyest. Ebben a szakmában legalizálták a munkaviszony helyett szerződéses rendszerben történő munkavégzést. Így az alvállakozóra az őt folyamatosan foglalkoztató fővállalkozó köteles balesetbiztosítást kötni. Ezen felül az alvállalkozó egyéni vállalkozót 12, nyolcórás munkanapnak megfelelő, a munkaadó által finanszírozott, fizetett egészségügyi szabadság illeti meg. Ez összesen 96 munkaóra fizetett szabadságot jelent. Vagyis a munkavállalókat megillető jogokhoz hasonlót kapnak az egyéni vállalkozóként dolgozó biztonsági őrök. Ám a Munka Törvénykönyvében lefektetett védelemről szó sincs.
A többi szakmában egyelőre messze az egyezség. Az újságírók és művészek esetében a kormányfő a napokban tette nyilvánvalóvá, hogy a legális munkaviszonynak nincs alternatívája.
Mindenki veszít
A feketemunka fő vesztesei a munkavállalók. Ugyanis az adóhatósági- és a munkaügyi ellenőrzések rémén túl hosszú távon is a munkavállalók húzhatják a rövidebbet. A feketén foglalkoztatottat nem védi a Munka Törvénykönyve, nincs nyugdíjra, vagy egészségügyi ellátásra biztosítva. Ugyan megtehetné, hogy önkéntes szerződést köt, de ez ma Magyarországon inkább kivételnek számít. A feketén munkát vállalók többsége ugyanis pontosan kiszolgáltatottsága, valamint a jogszabályok ismeretének hiánya miatt kerül ebbe a helyzetbe.
A feketegazdaságban résztvevőket két nagyobb csoportra bonthatjuk. Közülük azok, akik nem fizetnek semmilyen adót, és jövedelmüket „zsebbe” kapják, vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Őket nem védi semmilyen szerződés, általában szóbeli megállapodás alapján végzik munkájukat. Az ő érdekérvényesítő képességük a leggyengébb.
Kisebb, és valamivel kevésbé kiszolgáltatott réteget alkotnak a szürkén dolgozók. Ők a többnyire magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők, a helyzetükkel tisztában levők, ugyanakkor a rövid távú készpénz-maximalizáló érdekek miatt hosszú távú érdekeiket és érdekérvényesítő képességüket sutba dobók. Rendszerint egy kisvállalkozáson keresztül állnak szerződésben munkaadójukkal.
Jövedelmüket úgynevezett számlás rendszerrel kapják, s többnyire számlát kiállító kisvállalkozásnál vannak minimálbéres kvázi “alkalmazásban”. A minimálbér után járulékot fizetnek, azonban annak mértéke meg sem közelíti a tényleges bér után fizetendő járulék összegét. A maradék pénzt pedig általában evásként veszik ki a vállalkozásból.
A szürke munkavállaló így ugyan biztosítva van, de minimálbére után kevés táppénzre és nyugdíjra számíthat a jövőben. A számlás munkavállalást eddig bocsánatos bűnnek tartották, és pontosan ezért csak közelítő becslések láttak napvilágot afelől, hogy hányan „választották” a fizetés felvételének e módját. A becslések felső határa 300 ezer körül mozog, míg a legoptimistábbak is százezer körülire teszik a kényszervállalkozók számát.
Egyirányú alagút
Azonban míg a kényszervállalkozók korábban nehezen – általában úgynevezett számlavásárlással, illetve az eredmény társasági adóztatása után – vehettek ki pénzt a vállalkozásból, a László Csaba által 2003-ban bevezetett egyszerűsített vállalkozói adó megkönnyítette a dolgukat. A magyar adóreformok sikertörténetének számító adónemet, még ha nagy nehezen is, de az EU is lenyelte.
Azonban a pénzügyi tárca ezzel nagyon veszélyes és egyirányú alagútba terelte a lakosság egy jelentős részét. A százezer evázó cég nagy része csupán a vállalkozásokba űzött foglalkoztatottak fedezésére szolgál. Ezek a személyek az eva bevezetésével immár legálisan nem fizetnek teljes jövedelmük után társadalombiztosítási járulékot, s kerülnek két jogszabály – a munkaügyi, illetve az adótörvény – közötti csapdába. Az eva olyan rendszert épített fel, amiből a rövid távú haszonmaximalizálási érdeke miatt nehezen lesz kimozdítható a lakosság.
A probléma nem is rövid távon jelentkezik, hiszen az államháztartás erre a befizetési rendszerre rendezkedett be, s e szűkös bevételekből próbálja teljesíteni a hiányra vonatkozó szigorú elvárásokat. Az eva és a kényszervállalkozások nyomán gyakorlatilag társadalom- és nyugdíjbiztosítás nélkül élő emberek hosszú távon – nyugdíjas korukra, vagy táppénz esetén – kerülnek nyomorúságos helyzetbe, mivel csupán a minimálbér összege után jár számukra az ellátás.
