Kinek kedvez az állam válság idején?
Furcsa napokat élünk. Állami társasági adóbevételekkel kitömött sportszervezetek „adományozzák” vissza a közpénzt azoknak a kórházaknak, amelyeknél elmaradt fizetésrendezések és felújítások jelzik, mennyire hiányzott az. Olyan munkaadók kapnak óvatos kalkuláció szerint is milliárdos nagyságrendben járulékkedvezményt és egyéb formában állami mentőövet, amelyek látszólag nem szorulnának rá: iparágukban az egyébként is számottevő magyar reál-GDP növekedés feletti forgalombővülés – nem mellesleg pedig: kiemelkedő jövedelmezőség – volt jellemző az elmúlt időszakban.
Ha munka van, minden van, mondta a miniszterelnök, de a munkahelyek megtartását egyelőre csak néhány konkrét szektorban segíti konkrét intézkedésekkel az ideiglenesen az Országgyűlés jogköreit is gyakorló kormány. Ezekben a szektorokban is elsősorban a munkaadók várhatnak támogatásra, miközben a melósok vannak kint a kiemelt beruházássá minősített – ezért láthatóan járvány idején is folytatandó – építkezéseken. Mindezt a támogatást – az elérhető kevés információ alapján – úgy kapják, hogy még arra sem kell garanciát vállalniuk, hogy teljes állású dolgozóikat a korábbi feltételek mellett továbbfoglalkoztatják.
Nemzetközi szinten ennek a jelenségnek az állatorvosi lova a légi közlekedés. A nagy légitársaságok éveken át részvény-visszavásárlásra költötték a turizmus robbanásszerű bővüléséből elért profitjukat, amelyet nem mellesleg úgy értek el, hogy a kormányok nem fizettették ki velük a valós környezetkárosításuk költségeit. Most pedig, mint a mesebeli tücsök a téli hideg idején örömmel vennék a mentőcsomagot. Erre még az olyan antikapitalista tendenciákkal nem vádolható nagyvállalkozók, mint Mark Cuban is felkapták a vizet.
Magyarországon sajnos még nem tartunk itt (sőt, éppen felfüggesztik a kollektív szerződéseket). Nincs szó a terhek megosztásáról, pedig hamarosan ez lesz a címlapok fő kérdése. A kieső és elengedett adóbevételek, a növekvő közvetlen gazdasági támogatások miatt el fog szállni a költségvetési hiány. Ki fogja ennek az árát megfizetni? Lesz társaságiadó-emelés? Lesz újra progresszív jövedelemadózás, jelentős bevételt hozó banki különadó, tranzakciós illeték, ne adj isten érezhető mértékű karbonadó, környezetterhelési díj?
Nem valószínű. De még akkor is lehet igazságosabb a válságkezelés ha elfogadjuk Orbán Viktor kínálatoldali, adócsökkentő, s ezért elkerülhetetlenül a közszolgáltatásokat alulfinanszírozó logikáját. Aki mentőövet kap, az adja fel jövőbeli profitjának egy részét. Ha már nem kötött – mert egy globális járvány hatásai ellen nem is köthetett – biztosítást a terméke vagy szolgáltatása iránti kereslet drasztikus visszaesése esetére, legalább fogadja el, hogy nincs kivételezett helyzetben.
A 2000-es évek nagy válságának idején a saját felelőtlen pénzügyi gyakorlatuk miatt csődközeli helyzetbe került megabankok hasonló helyzetben voltak: az utóbb károsnak bizonyuló deregulációnak köszönhetően rekordprofitot zsebeltek be éveken át, miközben vezetőik az átlagpolgár számára felfoghatatlan nagyságú fizetést húztak. A pénzügyi összeomlás napjaiban ugyanakkor a további működésük volt a tét. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben sok esetben elfogadták, hogy az állam csak tulajdonszerzés ellenében nyújt mentőövet. Az amerikai állam ezekből a befektetésekből már fél évtizedes távlatban is talán kis profittal, de mindenképpen legalább nullszaldósan tudott kiszállni. A magyar állam sem járhat el másképp. Nem terhelheti a minden jel szerint gyors ütemben megemelkedő költségvetési hiánnyal és államadóssággal kizárólag a költségvetési szférában dolgozó vagy annak egészségügyi és oktatási szolgáltatásait igénybe vevő dolgozókra és a jövendő generációkra a járvánnyal kapcsolatos mentőakciók terhét. Nem lehet feltételek nélkül biankó csekket kiállítani egyetlen, normál időkben jelentős profitot termelő gazdasági ágazat számára sem.
Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy nem kizárólag a munkaadók és vállalattulajdonosok számára vannak kedvező elemei az új intézkedéseknek. A bejelentett csomagból a munkavállalók számára is közvetlen segítség például a hiteltörlesztések felfüggesztése. Ugyanakkor ez nem csökkenti a visszafizetendő tőkeösszeget, csak kitolja a szerződéses kötelezettség teljesítését. Ez nem csak teljesen aránytalan és igazságtalan kezelése a gazdaságot fenntartó két csoportnak, de kontraproduktív is. A munkaadók bizonytalan kimenetelű dotálásával szemben a munkavállalók és gyermeket nevelők közvetlen pénzügyi támogatása (például a családi pótlék megemelésével) azonnali keresletet generál, s ennyiben nem csak a családok, de a cégek létfenntartáshoz is szükséges – ha tetszik: alap- – jövedelmet biztosít.
A magyar kormány ellenállása az ilyen keresletoldali intézkedésekkel szemben nincsen szinkronban más fejlett országok mentőcsomagjaival. Ez önmagában persze nem minősíti a közpolitikai döntéseket, de legalábbis felvet kérdéseket. Olyan kérdéseket, mint hogy külföldi importkereslet hiányában ki fogja megvenni a magyar gyárak termékeit? A határokon túlról érkező turisták hiányában ki lesz, aki újra benépesíti a magyar szállodákat, éttermeket, sportrendezvényeket? Azok a magyar munkavállalók, akiknek körében Gulyás Gergely miniszter százezres nagyságrendű munkanélküliség emelkedésre számít?
A kialakult helyzetben, mint oly sok más válság esetében fennáll a veszély, hogy egyes gazdasági szereplők a jó időkben a profitra sajátjukként, míg a rossz időkben a veszteségekre a köz veszteségeként tekintsenek. Ez olyan erkölcsi kockázat, melyet tisztességes kormányzat nem vállalhat fel.
A szerző közgazdász, politikatudós
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
