Vannak azok a trashfilmek, amiket az ember valós kíváncsisággal néz meg, és, ha a helyén kezeli őket, még élvezetet is lel bennük. A Macskák sajnos nem tartozik ezen filmek közé, de hogy akkor hova sorolható, azt a megnézése után sem könnyű eldönteni. T.S. Eliot Macskák könyve című verseskötete és Andrew Lloyd Webber nagy sikerű musicalének adaptációja valószínűleg elképesztő látványos és izgalmas lehet a Broadwayen, és az sem véletlen, hogy 35 éve fut elképesztő sikerrel a Madách Színházban, a filmvásznon azonban már korántsem hasít ilyen jól.
A Tom Hooper (A király beszéde, A dán lány) által rendezett filmben igazi sztárdömpinggel akarják lenyűgözni a készítők a nézőt, de az nemhogy nem menti meg az alkotást, hanem eddig köztiszteletben álló színészek karrierjét rombolja porig 120 perc alatt. Már a korábban kijött előzetesekből is gyanítani lehetett, hogy egészen fura élményre számíthatunk, de ott azért nem adtuk fel még a reményt.
A musical abból a szempontból kényes, hogy sokakat eleve elriaszt a műfaj, melyről legtöbbünknek a folyamatos éneklés jut az eszébe először. Ez így is van, hiszen a műfaj egyik sajátossága az érzelmek és a cselekményt előrevezető, legfontosabb történések dalban való megfogalmazása. A Macskákban minden fontos szereplőnek jut egy dal, így alsó hangon is legalább 7-8 szám követi egymást a két órában, és mire elkezdenénk megemészteni az előzőt, már jön is a másik. A probléma ott kezdődik, hogy Hooper és csapata bármennyire erősen dolgoztak azon, hogy hatásos, látványos elemekkel teli showműsort alkossanak, a végeredmény nagyon bizarr, öncélú hakni lett, amiben Judi Dench, Ian McKellen és a többiek félig emberi, félig szőrös macskaarcú lényként dalolásznak, de néha mintha még rajtuk is látnánk a bizonytalanságot, hogyan is jutottak el eddig a projektig.
Ha van is némi cselekménye a sztorinak, nem tud minket magával vinni, mert nem bontják ki igazán. Egy elhagyott színházban az évente egyszer megrendezett macskabálra vagy ahogy a filmben nevezik, a híres karmincabálra készülnek, ahol egy arra érdemes jószágot kiválasztanak, aki ezáltal új életet kaphat az addigi helyett. Az eseményre a környék különböző, emberi tulajdonságokkal rendelkező macskája mind összegyűlik és egy-egy dalban énekli el mindennapi megpróbáltatásait.
Van köztük a macskalányok mindegyikét elbűvölő kandúr, egyszerű, munkás közmacska, na meg a társaságba újként belecsöppenő, szende cicalány is. Ez mind teljesen rendben van, egészen addig, míg ezen szereplők nem ismert színészek és előadóművészek arcaiként bámulnak bele a kamerába, egész testüket beborító, szőrös jelmezben, amitől még meg is rettenünk kicsit ahelyett, hogy azonosulnánk is bármelyikükkel. A dramaturgiai csúcspont hiányzik, de magáról dramaturgiáról sem beszélhetünk igazán, Hooper tulajdonképpen egy az egyben átemelte a musicalt a színpadról a filmbe, anélkül, hogy rendesen belenyúlt és átformálta volna az anyagot.
Elég beszédes a színészek hozzáállása is az elkészült produkcióhoz. Jason Derulo szerint kivételes művészeti alkotásról van szó, amit a legkiválóbb emberek hoztak össze, mindemellett erősen aggódik, hogy az emberek látni fogják-e a kritikák miatt. James Corden jóval bevállalósabb volt, amiért dicséret illeti. A színész-talkshow vezető elmondta, hogy még nem látta a filmet, de azt hallotta, rettenetes.
A Macskák lehetett volna, ha nem is a legemlékezetesebb, de a mostaninál sokkal jobb. A musicalekben a zene és a tánc mellett hangsúlyos szerepet kap a látvány, a film esetében pedig az operatőri munka. Itt ezt sem használták ki igazán, sem a kameramozgás, sem a plánok tekintetében. Az egyetlen szembetűnő dolog a vizualitást illetően, a macskák perspektívájából felvett világ, de tény, hogy Christopher Ross operatőrre biztos nem emiatt a munkája miatt fogunk emlékezni.
A Macskák, profi koreográfiái és neves szereplői kemény próbálkozása ellenére is öncélú, unalmas és szinte végig parodisztikus film marad, amit nem tud megmenti Jennifer Hudson elképesztő hangja, Taylor Swift látványos jelenete vagy Judi Dench és Ian McKellen több évtizedre visszanyúló színészi nagysága. Azért sem, mivel egyik szereplő sem kap lehetőséget, hogy bármit is megmutasson magából, amit komolyan nem vehető kinézetük még inkább korlátoz. Nem véletlen, hogy a Universal kijavította a vizuális effekteket a film bemutatója után, először a stúdió történetében. Sajnos azonban távolról sem csak ebből fakad a film élvezhetetlensége. Bele lehetett volna pakolni akárhány sztárt, kvalitásaik mind eltörpülnek a rossz cselekményvezetés és dramaturgia elég csúfosra sikeredett útvesztőjében, mi pedig magunk is nyávogunk a nézőtéren, hátha valaki felnyalábol és kimenekít bennünket, minél hamarabb.
Macskák (Cats), 2019, 120 perc. 24.hu: 3/10
Kiemelt kép: UIP-Duna Film
