Hogy lehet egy embert, aki több évtizeden át dolgozott neki, pénz nélkül, minden nélkül, egy szál munkásruhában kilökni az utcára?
– kérdi Vankovics Mária rokkantnyugdíjas. Ő fogadta be Ferit, a PONGÓ-FARM Kft. mindenesét, akinek megégett a keze, amikor a kigyulladt szolgálati lakásából megpróbálta kimenteni a szegényes ingóságait. Pongó Csaba, a cég tulajdonosa nem egyszerűen elküldte az alkalmazottját, hanem a szomszédok szerint még azzal is megfenyegette, vele fizetteti ki a kárt.
Ha Feri nem ég meg, talán sosem derült volna fény arra, milyen állapotok uralkodnak a Baja külterületén lévő Mátéházapusztán. A tűz idején kimentek a rendőrök, a mentők, a katasztrófavédők – és láthatták, hogy bekerítetlen a tehenészet, hegyben áll a trágya, vastagon borítja a földet és az utat az ürülékkel kevert sár. A lakók azonban csak annyi hivatalos megállapításról hallottak, hogy nem szándékos gyújtogatás okozta a tüzet.
Nem is értik, miért vádolta a tulajdonos Ferit károkozással: igaz, hogy a férfi pszichésen sérült egy kicsit, de csak nem gyújtja szándékosan magára a szobáját, hogy a ruhájától a személyes irataiig mindene elégjen? A kormos maradványokat most is ott veri az eső a ház előtt, ahová tűzoltáskor kidobálták.
– Nekem is kevés van, de ha telik egy szelet zsíros kenyérre, a felét odaadom neki – mondja Mária, aki befogadta.
Nem volt cipője, zoknija, elégett a személyije, a taj-kártyája. Fél Pongó Csabától azóta is. Ha én nem vagyok, a Feri kint aludna az utcán. Mondtam neki, segítünk, hogy valamennyire újraépítse az életét.
A bajai önkormányzattól ahhoz kértek segítséget, hogy az elégett személyes iratait pótolják. Így lépett be a történetbe Dani Gitta, aki októberben az ellenzék győzelmével került be az új képviselő-testületbe, és a környezetvédelmi bizottság elnöke lett. Ő ment ki Mátéházapusztára, készített fotókat, és egy Facebook-posztban hívta fel a figyelmet az ottani körülményekre, amelyek még a tűzesetnél és a megégett munkás drámájánál is megdöbbentőbbek.
Mátéházapuszta a rendszerváltás előtt a nagy hírű Bajai Mezőgazdasági Kombinát telephelye volt. Rudolf Ferenc 1984 óta él itt.
A kombinát idején volt kultúrszoba, még videódiszkót is tartottak a fiatalok. Volt bolt és boltos, kijárt rendelni a körzeti orvos. A csődöristálló majdnem olyan tiszta volt, mint egy lakószoba
– meséli.
A kombinátot szétprivatizálták. A helyiek szerint utána fokozatosan csak az maradt a cél, hogy minél több pénzt vehessenek ki a telepből.
– Az állattenyésztés a legtöbb helyen veszteséges, a tejelő tehenészetet általában azért tartják fenn, mert a tej eladásából egész évben jön bevétel, lehet fizetni belőle a munkabéreket és az üzemanyag-költséget – magyarázza Pétermann Márton, aki szintén évtizedek óta él Mátéházapusztán. – Nem jó minőségű az állomány, és annyi pénzért, amennyit fizetni akarnak, Magyarországon nem lehet megbízható munkást találni.
A kis település házaiban mára összesen 13-an maradtak. Jól ismerik egymást, és látják, mi folyik a farmon. Nekik panaszkodnak a dolgozók, hogy
Valaha bejárt ide a busz – mostanra olyan rossz lett az út, hogy a mentő sem akar bejönni. Sokszor kérték már az önkormányzattól, hogy javítsák meg. Kétfelé is van kijárat. A bácsbokodi útig három kilométert kell gyalogolni. Átellenben a „nyári út” csak másfél kilométer, és a szegedi úton, ahová kivezet, sűrűbben jár a busz – de az sokkal rosszabb. Eső után, sötétben a bakancs is megmerül hazáig. Többször nekiveselkedtek már, hogy megjavítsák, de a bajai önkormányzaton kívül be kellene szállnia a vállalkozóknak, az érintett lakóknak, és mivel a „nyári út” Csávoly közigazgatási területén vezet, a község önkormányzatának is. Az ehhez szükséges körülbelül 100 millió forint és a közös akarat errefelé nemigen jön össze.
Az itt élők életét leginkább az állandó bűz és a fertőzésveszély nehezíti meg. Amikor Dani Gitta először kint járt, még nagy trágyahegy emelkedett az istálló közelében, és a kövesúton is vastagon állt a trágyával kevert bűzös sár. A ganéhegyet közben elhordták, az utat pedig slaggal mosták le, bár ez nem sok eredményt hozott, mert mellette a vízelvezető árkot már korábban beszántották, a padka magasabb, mint az út, és nem tud hová lefolyni a sár.
Abban az épületben laknak ők is, ahol Feri szolgálati lakása kiégett.
– Beszélni nem tudunk egymással, de nincs bajunk velük – mondja Marik Valéria. – Éjjel-nappal dolgoznak. Nem láttuk belülről a lakásukat, de sokat elmond, hogy a szennyvíz a küszöb alatt folyik ki egy csőből.
Sajnálom őket, hogy ebben a piszokban, sárban, trágyában kell robotolniuk, és még nálunk is kiszolgáltatottabbak, mert nem ismerik az országot és a nyelvet.
A mátéháziakat legjobban a döglődő és az elpusztult állatok látványa zavarja.
– Dögöt láttunk már itt eleget, de dögszállító autót még soha – mondja Marik Valéria. – Pedig a jogszabályok szerint minden elhullott állatot a tenyésztő költségén el kellene szállítani. Minden tehénnek van a fülében nyilvántartási szám, fogalmam sincs, hogy az állategészségügyi hatóság hogyan papírozza le, ha itt ássák el a földbe. Egy időben a telep mögött dobálták bele a tetemeket a gödörbe, és hogy ne terjedjen annyira a szaguk, trágyát hordtak föléjük. Ha vennének talajmintát, sok minden kiderülne, hogy mit ástak már el errefelé. A levegőben is ott a fertőzés a szagok miatt, a talajba pedig belemosódik a kiömlött vegyszer is.
Úgy látják, Pongó Csaba bármit megtehet – és azért teheti meg, mert valakik állnak mögötte.
Az évek során mindenkitől próbáltak segítséget kérni, akitől csak tudtak. Bejelentést írtak, gyűjtöttek aláírásokat, beadták a katasztrófavédelemhez, ahonnan először elvitték a papírokat Bajáról Kecskemétre, onnan visszaküldték, majd a panaszosokat arról értesítették, hogy minden rendben van.
Marik Valéria és Csóti József később személyesen kereste meg Zsigó Róbertet, akit duplán illetékesnek gondoltak az ügyben – úgy is, mint a választókerületük fideszes országgyűlési képviselőjét, de úgy is, mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság működését felügyelő államtitkárt. Elmondták neki a problémájukat, de ő is elkezdte, hogy adják be írásban, majd meglátja, mit tehet. Ezt ők a korábbi tapasztalataik alapján lerázásnak tekintették, és végül nem írtak le semmit.
Pongó Csabával próbáltak beszélni?
– Ő nem együttműködő. Azt mondják, neki a vadászpuskája többet ér, mint nekünk az összes vagyonunk együttvéve. Miután feljelentettük, még egy pótkocsi trágyát is leöntöttek a közelünkben. Volt, hogy egy hétig hevert a felfúvódott tehénhulla az úton, a nyárfák alatt.
Itt nem lehet szellőztetni, ruhát szárítani, szünidőben az unokának a szabadban játszani. Néha arról ábrándozok, hogy meghívom Orbán Viktort, és szépen megterítek neki az udvaron az árnyékban: ugyan nézze már meg közelről, hogy élnek a magyar emberek az ő országában!
Marik Valériáék kapujából a tejelő tehenészetre látni. Az udvaron bokáig ér a trágya és a trágyalétől átitatott sár. A telepen dolgozók szennyezett ruhában, koszos kézzel jönnek-mennek. Hogyan lehet így fejés előtt megtisztítani a tehenek tőgyét, és betartani a tej kezeléséhez kapcsolódó higiéniai szabályokat?
– Ezt a tejet viszik el, és ezt vesszük meg a boltban? – kérdi Marik Valéria.
Zsigó Róbertnek írásban küldtük el a kérdéseinket. A szakmai jellegűekre a sajtóirodája azt válaszolta: „Amint tudomást szereztünk az ügyről, azonnali kivizsgálásra átadtuk az illetékes kormányhivatalnak.”
Arra a kérdésre, hogy amikor személyesen fordultak az államtitkárhoz, miért nem intézkedett, és ebből érezheti-e azt Pongó Csaba, hogy „neki mindent szabad”, nem érkezett válasz.
Telefonon felhívtuk Pongó Csabát is, aki egészségünkre kívánta a telepen való látogatást, és közölte, hogy nem nyilatkozik.
Én majd a megfelelő helyen akarom közölni a véleményemet
– mondta.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
